Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2012. március

A nap letette arany-koronáját,
s tüzet rakott a Mátra tetején.
Ott piheni ki égi fáradalmát
az erdős Mátra kéklő közepén.

A lomb nem mozdul. A fűszál is áll.
Kertemben ér az estéli homály.
Alant a völgyben csöndbe halt a lárma.
Érzem az álmot, mint száll fűre, fára.

S tengerként árad, nő a lágy homály.
Fölötte csak az Esti-csillag áll.
Az tartja az ég barna fátyolát,
a földnek éji árnyéksátorát.

Álmodom-e, hogy itt van a tavasz?
A kályha mellett róla álmodunk,
pedig a tél künn csendesen havaz,
s pelyhes a hótól minden ablakunk.

De nem, én mostan mégsem álmodom:
ibolya van a kerti asztalon;
enyhe az est; illatos a virág;
virágzó fák közt kél a holdvilág.

A földön az éj sötét fátyola,
s a fák az éjben mind fehérlenek:
ruhájuk talpig csipke-pongyola,
s a csipkék közt ezer gyémánt remeg.

Fehér erdőn fehérlő holdvilág,
fehéren égő örök csillagok,
mi szép vagy te, fehér álomvilág!
Öledben én is csak árnyék vagyok.

1898

Read Full Post »

Ahogy a folyó
a fűzfák egymásba hajló
örök árnyéka alatt,
úszik a kedvem is
egyhangú susogással,
s ezüst-hasú halakat
villant magasba,
ha egy-egy résen olykor
beragyog a Nap.

Read Full Post »

Mint esővíz,
könny,
vagy a bánat;
néha minden
úgy összegyűl.

Nem jó ilyenkor
így,
egyedül.

Read Full Post »

Cseke Gábor: Vigyázó

A víz fölött,
a sík fölött,
a kalimpáló szív fölött
nehéz kő ül, mozdíthatatlan

ó, nézz körül,
magam maradtam
védeni, várni, sírni, topogni,
hunyó parázstól fellobogni

bukó madár
mereszti rám szemét
– sárgán világol

vigyázva száll,
óvja magát
a félrebillenő világtól.

Read Full Post »

Jóllehet ez és jóllehet az, és jóllehet garmadával,
mindazonáltal, jaj, mindazonáltal az egész is mindazonáltal.
Feltéve ha és feltéve, hogy és feltéve azt, amit,
ennélfogva és immár az úgyse, a mégse aligha segít,
Mert bőven van itt a mivel, a miáltal, a minekutána,
nyilvánvalóan terjed a továbbá komor hiánya.
Hiába itt a noha, sőt hátha, a talán, a még,
tudvalevően elégtelen itt az elég meg a sosem elég.
Hovatovább, ha ezért, ha azért, ha akárhogy, mindenesetre,
elvégre, végre és végül is mindegy már, elkezdve vagy berekesztve.
Tehát és pedig és ahogy, és sehogy és valahogy mégis,
és ha egyúttal, akár beleértve, azonban azért is.
Mert a főnevek, igék, a képek is egyszersmind kihullanak,
marad a közbeszéd maltere, csikorgó, ügyetlen vivőanyag.
De ha elárasztanak az esetlen határozók, a kopár kötőszavak,
végeredményben nem fontos más, csak a csak, meg a csak, meg a csak.

Read Full Post »

Már kék selyembe pompázik az égbolt,
tócsákba fürdenek alant a fák,
a földön itt-ott van csak még fehér folt,
a légen édes szellő szárnyal át.

Pöttön fiúcskák nagyhasú üvegbe
viszik a zavaros szagos vizet,
a lány piros tojást tesz el merengve,
a boltokat emberraj tölti meg.

S míg zúg a kedv, s a víg kacaj kitör,
megrészegül az illaton a föld,
s tavasz-ruhát kéjes mámorban ölt –

kelet felől egy sírnak mélyiből,
elrúgva a követ, fényes sebekkel
száll, száll magasba, föl az Isten-ember.

Read Full Post »

Ebben az éjben
ebben a szerelem-szagú szélben
bujkál a rontás
s a szívverés is: világomlás.

Villanydúcok havas galambjai
porcelán-párok
világok törtek le rólunk
s ránktelepedtek világok

ebben az éjben
ebben a szerelem-szagu szélben
bujkál a rontás
s a szívverés is: világomlás.

Read Full Post »

Older Posts »

%d blogger ezt kedveli: