Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2015. december

Lassan fakulnak a karácsonyi fények,
a Kisjézus ma már négynapos,
a konyhában mosatlan edények,
újra menetrend szerint jár a villamos.

Az aluljáróban használt vonaljegyek,
metróhuzat köhög ki pár járókelőt,
a nagyihoz mennek, mert
évente egyszer meg kell látogatni őt.

Vannak, akik sötét szobában ülnek,
és valami sajog ott a baloldalon,
de legszebb csészéjükbe szűrik a teát,
várva, hogy Isten kopogjon az ablakon.

Reklámok

Read Full Post »

Én ma este a szívem díszítem fel,
sok tarka cukormadárral aggatom tele,
tudom, az egyik majd lágyan énekel,
íme az ember, kinek mégis van Istene.

Én ma este mindenkit szeretni fogok,
kibonthatatlan csomagba rejtem rossz emlékeim,
ha valahol nincstelen gyerek zokog,
mosolyommal szárítom fel szeme gyöngyeit.

Én ma este felveszem hófehér ingem,
az asztalfőn fog ülni Anyám, Apám,
ekkor mellkasom majd felfeszítem,
lássák amit nem bír elmondani a szám.

Én ma este ígérem, csak nevetni fogok,
mert a boldogság oly ritka vendég nálam,
s ha odakint a város ezernyi fénye felragyog,
hogy ne fázzon, ráadom bolyhos sapkám, sálam.

Én ma este remélem élek néhány percet,
mert kulcs lettem a nagy titkok ajtaján,
kinyitom baloldalon ezt az öreg termet,
hogy az égre reppenjen a sok cukormadár.

Read Full Post »

A kocsma ajtaját kitárják,
s hozzák subában a telet,
az istállóban ott a jászol,
a jászolban a Szeretet.

A gyémánt csillag áll fölöttük
füstös lármában szelíden,
nyájas barmok között az almon
az Ácsnak Gyermeke pihen.

Kántálnak a három királyok,
s velük a jámbor pásztorok,
a söntés mélyén egy elázott,
elbúsult zsöllér tántorog.

Könnyes szemmel bámulja báván
a betlehemi csillagot,
a jó reményt mit körülállnak
Szegények, árvák, magyarok!

1928

Read Full Post »

Cinkék járnak a szívem ablakára,
a madárkákat már régen etetem,
de most már néha gondolkodni kezdek,
meddig tart vajon az életem?

Meddig tart kint a tél, belül a meleg?
Szívem mikor fog elsötétülni?
És vágyaim utolsó szép madara
mikor fog búsan elröpülni?

Read Full Post »

Jaj, azokon a metsző télidőkön,
csak Isten adott akaratot kölcsön,
egy szál fejszével, s fagyott türelemmel
ment tuskót nyúzni a falusi ember,
és ásó, csákány, étek a gyomornak,
hogy jusson erő nyélnek és maroknak,
s a csákány járta körbe, bírt a méllyel,
a fejszeél az agácagyökérrel,
s míg húzva-vonva-nyögve kiemelték,
a nyélre fagyott néha a verejték,
csak gyűltek sorba, s ínba fogva végre
fölkászálódtak a roggyant szekérre,
majd jött az udvar, egyik, meg a másik,
kivárva, amíg mind a földre vásik,
aztán a másnap – különféle ékek
estek gyötörten apám erejének,
s az esti ég is ráborult a napra,
míg tűzrevaló göcsre hasogatta,
bent testünket a meleg csontig járta,
a sparhelt izzott, pattogott a kályha,
sült krumpli zsírral, amit tüze szítt meg,
s csak apám szólt – ez kétszer melegített.

Read Full Post »

Hűvös, színtelen pára:
a föld s a fák lélegzete,
felhők fia, ősz uszálya,
halott hajnalok holt keze.

Majdnem nincs. Semmi… mégis
mindenütt ott van, fenn és lenn,
szájban és szívben, szóban és hitben,
és ha van: nincs, s ha nincs: Minden.

Read Full Post »

Megszoktalak, akár a levegőt,
bármerre nézek, mindenütt te vagy,
szekrényem alján, a fiókjaimban,
az agyvelőmben, és nem veszlek észre.
De múltkor este, amikor bejöttél
szobámba, s mondtál valamit nekem,
sok év után egyszerre ráocsudtam,
hogy itt vagy, és szavadra sem figyelve
ámulva néztelek. Szemem lehunytam.
Ezt hajtogattam csöndesen magamban:
“Megszoktam őt, akár a levegőt,
Ő adja nékem a lélegzetet.”

1931

Read Full Post »

Older Posts »

%d blogger ezt kedveli: