Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2012. november

Gyújts jó tüzet,
ha jön a vándor.
Melegítsd ki
az éjszakából.

Etesd meg, éhes.
Igyon, ha bort kívánna.
A hajnal elűzi.
Hadd legyen szép az álma.

Reklámok

Read Full Post »

Egy küszöb, kopott, ritkán járják,
egy tölgyfa-ajtó, erős, barna.
Egy kilincs, hajlott, halkannyíló,
egy lábtörlővas, régibb fajta.

Egy szoba: csupa kedves árnyék,
egy ágy – fekvéskor megnyikkanó.
Egy lámpa: derűs sárgafényű,
s egy öreg asztal, persze: dió.

Egy képen ködös őszi-tájék,
egy ablak mely nem néz, csak lát.
Egy szék, ívelt sima karfájú,
egy kályha, s hozzá parázslapát.

Egy kutya: komoly házőrző,
– bár nincs mit őriznie soha –
egy macska is, hogy doromboljon,
s ne unatkozzon a nagy kutya.

És egy árva szomszéd is lehet!
Csak annyit tudjon, hogy ott vagyok.
És megtaláljon álmomban békén,
megtaláljon, ha meghalok.

Read Full Post »

A hó alatt,
a domb fölött, a domb alatt,
gyökérpalotában,
nádi szobában és odafönt,
a Hold ezüst
kamráiban,
és odalent,
a víz sötét
rejtekes öbleiben,
és odafönt és odalent,
az ég
zöldjeiben és kékjeiben

készül a picike nép,
kel a kalács, kifut a tej,
földmélyből száll a pára
a föld alatti kéményeken át
ki a világba,
elkészül-e ma
a lakoma,
puhul-e, forr-e a kása?
Keveri szaporán a kuktasereg
a grízt vacsorára.

És odafönt,
és odalent,
a holdi teremben,
a földi veremben
szól a harang, üt az óra,
cseng a harang, és kondul az óra,
és a papucsban kocsi vár, diónyi fogat
az álmodóra.

Read Full Post »

Ma egész délelőtt
kint ültünk az udvaron,
és a nagymama mesélt,
és nem szabadott közben
semmit se csinálni,
nehogy kizökkenjünk
a semmittevésből.

Read Full Post »

De jó volna, ha volna,
ha hó hullna halomba,
ha már fű sincs, levél se,
betakarna a tél mindent fehérbe.

Kétkarácsony utolján,
ünnepnapok kihunytán,
fakó végén az évnek,
de jólesne kevés derű a szívnek!

Hét álló nap havazna?
Ha tenné is mi haszna?
A hó alól csak-újra
az a csúf sár a hó alól kibújna.

Kevés derű mi lenne?
Szépségtapasz a sebre.
Alatta mint előtte,
ami sajgott, úgysem engesztelődne.

Azért mégis, ha így is,
ha ez csöppet segít is,
de jó volna, ha volna,
ha a friss hó falut-várost bevonna!

Read Full Post »

József Attila: Fák

Puha szántások esővert, leves
gerezdjei között
csüggedten várják a fák a sebes,
apadt mellű ködöt.

Sárga levelük lefele konyul,
törzsük vizes, ragyog.
Kisírtan állnak – gyorsan alkonyul
s e fák magányosok.

Még gallyas, vágatlan, sudár alak
mind: hántatlan dorong.
Fényes gyümölcsük helyén hallgatag,
zömök varjú borong.

Görcsösen fogja ijedt gyökerük
az elmálló talajt.
Nedvük sebesen kering, tüdejük
még zörren, még sohajt.

Rügyre gondolnak mormolva e fák.
S a tág ég tiszta, nagy –
reggel az erkölcs hűvös, kék vasát
megvillantja a fagy.

1932

Read Full Post »

Kibogozhatatlan a kert ősze.
Van ami marad. van ami örökre elmegy,
van ami csak a télre, van ami a földbe,
ami magába, ami más határba,
ami cselekszik, amivel csak történik egy, s más,
s van olyan is, aki az általános
sejtelmetlenségben minderről tud is.
Nehéz a kert ősze, bogos és kibogozhatatlan.
S aki minderről tud is: nem tudni igyekszik
befutni a négy fal közé, hagyni,
ömöljön rá a korai sötétség fejére, szemére,
s vigasztalja álommal az egyértelmű tavaszról.

Read Full Post »

Older Posts »

%d blogger ezt kedveli: