Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2009. február

Az élet fut el így a félhomályban,
az arcod egy percre felragyog,
égmély a két szemed,
iránytalan zuhan tér és idő,
te tartod, ha tartod
valami pályán a lelkemet.

Read Full Post »

és a szemed, a két szemed
mélyenincs örvényébe vesztem
rejtettél és rejtettelek
a szám a szád, kezed kezemben

állok és nézlek idegen
tengerek vetnek partra holnap
csupasz leszel és védtelen
rejtettelek, rejteni foglak

Read Full Post »

Emlékeimben csillagok,
rügy feszül az ágon,
kezed, szemed, mozdulatod
lesz örök lakásom.

Tíz ujjaddal ha
tollászkodol az arcomon,
két kezed kedvéért
madárrá változom.

Mindent lent hagyok!
Kertben az alkonyat,
dérütött fákat,
katonasírt a parkban,
hol másokra vártam.

Mindent lent hagyok!

Arcom egy levert harcban,
sarkom egy nagy futásban,
elbotló lépteim
egy szénaboglya-nyárban.

Emlékeimben fúj a szél,
hordja az árnyad…
Fekete tollú,
fehér madár vagy.

Read Full Post »

Ahogy a fűben ülök és
az arcomat a napba tartom,
úgy töri át a napsütés
mintáival törékeny arcom,

hogy villogok és meredek,
a fényeken kiéleződöm,
úgy hordom ezt a meredek
hártya-ruhát, ami a bőröm.

Segítsetek! Sebesedem,
sokasodnak a fényes üszkök
madársujtotta testemen,
napok nyalábja, nem kell kiütnöd!

Magam magamtól szétesem,
mint lógó ember a kötélen –
eddig is csak egy képtelen
erőfeszítés adta élnem.

Read Full Post »


Ha megszeretlek,
kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg.
Szalmazsákomra fektetlek,
porral sóhajt a zizegő szalma.

A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul,
amikor akad más is.
Hanem, akkor hagyj nékem is,
én is örökké éhes vagyok.

Ha megszeretlek,
kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

1926

Read Full Post »

Minek is kérded, neked hiúság,
csak mosolyogsz, ha elpirulni látsz,
s oly távol vagy, hogy kíváncsi szemed
szégyentől reszketteti szívemet,
hogy didereg, mint meztelen halott,
lámpának, szemnek kiszolgáltatott,
hogy jeges szégyenében majd elég,
mit kérdezed, hogy szeretlek-e még?
Nem tudom. Szívem csupa lázadás.
Szeretni kín, megtör és megaláz
s a fojtott láng, az el-eltemetett,
füstösen csap fel, mint a gyűlölet.

Gyűlöllek, mar a védtelen harag,
elfordulok, hogy meg ne lássalak,
félek, fagyok, borzongok, engedek,
fogam megkoccan nehogy kérjelek:
szeress, ölelj, megöl a szomjúság,
kezdődjön újra bennünk a világ,
az ősi ködben két felhőgomoly
egymás felé húz, borulj rám, omolj,
összecsapásunk villám, néma csók,
csak te! csak én! borulók, lázadók,
belőlünk szülessen a csóvás fény,
mindenben te és mindig újra én.

Mert te voltál az első, akiért
testem és lelkem egyszerre megért,
hogy ezer íz és ezer édesség
pezsgése, lángja hajtott tefeléd.
Hogyan köszönjem, mi lenne elég,
hogy tűzfény lettél, melyben föld és ég
fellángolt, égett, újjászületett,
mint a szívem, mely feléd reszketett,
haldokolt, mint a láng és dadogott,
új nyelven szólt, hogy az áhitatot,
amely betöltött, vakult fiatalt,
feléd ragyogja, édes diadalt…

Read Full Post »

Ölelésünkben összeér:
talán a szív, talán a vér.

Az éjszakában összeköt:
talán a fény, talán a köd.

Mi hát – mi egybetart – lánc?
Talán szeretsz. Tán csak kivánsz.

Mindegy. Most hozzám tartozol.
S enyém leszel valamikor.

Egyszer majd minden összeköt:
a szív, a fény – a vér, a köd.

Read Full Post »

Older Posts »

%d blogger ezt kedveli: