Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2012. június

Elfolyt a méz a köpűből,
a köpű is romba:
beléesett egy vén medve
világfájdalomba.
Dirmeg idébb, dörmög odább,
hangja szép goromba:
Hej! nem így volt, más világ volt
fiatal koromba!

Nem őrizte akkor a méh
szuronnyal a mézet,
a szamóca és a málna
bővebben tenyészett.
Nem volt ilyen hosszu a tél –
alighogy a talpam
fölfelé is, lefelé is
egyszer végignyaltam.

Csöve nem volt a vadásznak,
az oláhnak botja,
sem pedig így megviselve
bundám állapotja.
Zöld erdőben, zöld mezőben
barangolva bátran,
kiskirályi méltósággal
tetszésemre jártam.

Akkor minden tüskebokron
nem volt ennyi fészek:
mély odúból huhogtak az
udvari zenészek.
Tele szájjal énekeltek,
szélesen és hosszant,
ez az apró sok csicsergés
engemet csak bosszant.

No de ‘iszen, bár nehezen,
tűröm, amig tűröm,
bölcseségem a világnak
fogaim közt szűröm.
S ha nem akarja bevenni
a jó tanulságot:
felfalom egy ásítással
az egész világot.

1853

Read Full Post »

Hajnali táj. A tóval összeforrt ég,
a gyönyörűség konok díszlete,
messzi emlék ring törékeny hajóként,
vízszint alatt a súlyosabb fele.

Hiába kérleli múltját a lélek,
nem térnek meg az elúszott szavak,
az értelem hínárja közt tenyésznek,
s foszforeszkálva föl-fölizzanak.

De folytonos a vágy és gyógyítatlan,
s állhatatos a tó és a hegyek,
zöld tűz a nád s a part a virradatban,
ríkatja bokrait és vár és nem feled.

1962

Read Full Post »

Feslett sárgájú fű zörög
a hólyag-bőrős szik fölött,
gémeskút billeg, döng a nyár,
karámok, zsúptetős hodály,
foltokban birkanyáj,
egy eltévedt bögöly
lapítva döng, árnyékán szöszmötöl,
verejték úszik, illatára lágy
fuvallat ül,
nagy messziről nomád
világ neszez, körül
szabályos félgömb láthatár,
szétnéz a csönd, illő helyet keres,
a fűre dől, megnyújtózik a tág
puszta fölött. Delel a Hortobágy.

Read Full Post »

Szikrázó
az égbolt,
aranyfüst a lég,
eltörpül
láng-űrben
a tarka vidék.

Olvadtan
a tarló
hullámzik, remeg,
domb fölött
utaznak
izzó gyöngyszemek.

Ragyogó
kékségen
sötét pihe-szál:
óriás
magányban
egy pacsirta száll.

Read Full Post »

Kisbaba, kisbaba, vicces fej,
cukipofa fejedet biccentsd el!

Laposakat, laposakat pislantol,
álom a szemeden most landol.

Kisbaba, kisbaba, álmodjál,
alszik a vigyor is a szádon már,

alszik a nyafogás, alszik a dac,
iciket, piciket szusszantgatsz.

Read Full Post »

Nyugvó Nap fényét
őrzi az ablak,
kisleány olvas
háttal a Napnak.

Leckét betűzget,
szókat tagolgat:
a betűk szóvá
összefonódnak.

Szavakból mese
szövődik lassan,
kisleány olvas
arany ablakban.

Read Full Post »

Egy híd, egy forró betonút,
üríti zsebeit a nappal,
rendre kirakja mindenét.
Magad vagy a kataton alkonyatban.

Mint gyűrött gödör feneke a táj;
izzó hegek a káprázó homályban.
Alkonyodik. Dermeszt a ragyogás,
vakít a Nap. Sosem felejtem, nyár van.

Nyár van és villámló meleg.
Állnak, s tudom, szárnyuk se rebben,
a szárnyasok, mint égő kerubok
a bedeszkázott, szálkás ketrecekben.

Emlékszel még? Először volt a szél;
aztán a föld; aztán a ketrec.
Tűz és ganaj. És néhanap
pár szárnycsapás, pár üres reflex.

És szomjuság. Én akkor inni kértem.
Hallom ma is a lázas kortyokat,
és tehetetlen tűröm, mint a kő,
és kioltom a káprázatokat.

Esztendők múlnak, évek, s a remény –
mint szalma közt kidöntött pléhedény.

Read Full Post »

Older Posts »

%d blogger ezt kedveli: