Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2009. július

vannak vidékek ahol a szerelem
akár a harmat az árnyékos helyen
tavasztól őszig őrizgeti magát
szerény hasonlat de illik rám s terád
félszeg is mint az iménti asszonánc
de időt-jelző mint arcunkon a ránc

vannak vidékek ahová nehezen
vagy el sem ér a környezetvédelem
kimossák sóid kasza is fenyeget
csupán a harmat táplálja gyökered
tisztások széle északos vízmosás
ha annak vennéd hát legyen vallomás

vannak vidékek ahol csak úgy lehet
megmaradnunk ha kezemben a kezed
és a viseltes szónak is hamva van
ha félárnyékban s ha nem is boldogan
száríthat szél és süthet hevet a nap
míg a harmatból egy csöppnyi megmarad

Read Full Post »


ülök a csönd hideg kövén
a sötétség méri a perceket
nem csodálkozom ítéletén
hogy boldognak lennem nem lehet

az éj felén túlról ha visszanézek
látom kezemre könny csorog
és bőröd illatát idézem
mint majd engem idéznek a verssorok

arcod nem az én párnám nyomja
gazdád legeltet tűző napon
bomlott vagyok: az eredet bolondja
vágtatnék váltott szavakon

hozzád aki anya és angyal
fájdalmas dísz a lelkemen
szólítlak minden mozdulattal
asszonyom és egyetlenem

Read Full Post »

másutt hol is ülhettem volna
megint az örök Duna-parton
ültem képem a szélbe tolva
a vizes korláton s kitartón
lestem rakparti görbe torzó
hogy a nyüzsgő buszállomáson
egy pad: mintha feltört koporsó
s hogy a sok egymást érő lábnyom
között a pad körüli sárban
ázik az orbáncfű virága –
no lám a maga műfajában
nyár volt ez is: virágos sárga
igen nyár volt: a legutolsó
a maga szörnyű műfajában
néztem meredten girhes torzó
hogy küzd a sárga fény a sárban
amibe újabb lábak léptek
istenem ha egy cigarettám
volna gondoltam ha csak még egy
az életemet odaadnám –
és a vízzel telt lábnyomokban
barnultak már az ázott szirmok
nem volt egy érv mozdulni onnan
de ott kivárni sem volt indok
mikor dob le a vizes korlát –
s az esőverte Bem rakparton
hat óra lett: súlyos harangját
kondította az Anna-templom
s a zúgó tornyok légterében
egy sirály villant majd megint egy
s hogy én megyek vagy jönnek értem
mindegy lett már egészen mindegy

Read Full Post »

Nem tud úgy szeretni a világon senki,
mint az édesanyám tud engem szeretni.
Akármit kivántam megtette egy szóra,
még a csillagot is reám rakta volna.
Mikor a faluban iskolába jártam,
rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam.
El nem tűrte volna ő azt semmi áron,
hogy valaki nálam szebb ruhába járjon.
Éjjel – nappal őrzött mikor beteg voltam,
magát nem kimélte, csak értem aggódott.
Mikor felgyógyultam, fáradt két szemében
öröm könnynek égtek, s csókolva becézett.
Én Istenem áldd meg, őrizd az anyámat,
viszonozhassam én ezt a nagy jóságot.
Lássak a szemében boldog örömkönnyet,
ne lássam én soha búsnak, szenvedőnek.

Read Full Post »

Én itt vagyok, akarva, nem akarva,
a végtelen vetett a véges partra.

Fekszem aléltan a sivár fövenyben
és az óceán himnuszait zengem.

Anyám, a tenger apadt, s itt hagyott,
kinek mi köze hozzá, ki vagyok?

Gazdátlan, üres ház, mire se jó,
csak eldobni, vagy eltörni való.

Apály s dagály közt, így, időm múlván,
várom, míg értem visszatér a hullám.

Nekem nem hazám e kietlen part,
de aki titkon a füléhez tart

magányban, éjben, emberektől távol:
annak mesélek egy más, szebb világról.

Read Full Post »

Szabó Lőrinc: Nyár

Nyár. Kert. Csönd. Dél.
Ég. Föld. Fák. Szél.
Méh döng. Gyík vár.
Pók ring. Légy száll.
Jó itt. Nincs más
csak a kis ház.
Kint csönd és fény.
Bent te meg én.

Read Full Post »

Minden levél és minden alkonyat
neked babuskál, neked tartogat.

A föllobogó fényes nyári tűz
forróságával az ajkadba űz.

Szádba, szívedbe, fogaid közé:
örömmé égjek, váljak derűvé.

Neked emel az ég fölé a táj:
örömmé érik bennem a határ,

hogy fölragyogjak neked mint a nap
neked tartogat minden alkonyat,

neked babuskál mindegyik levél,
amely szerelmes ujjaidhoz ér,

ha végül végig egy leszek veled:
szerelem-nyár, szerelem-őrület

láng legyen testünk és láng a ruhánk,
ahogy maga az Isten szabta ránk…

Read Full Post »

Older Posts »