Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2011. június

Sorsom: te rekedt, marcona parancsnok,
ki mindig rútul bántál el velem,
elédbe állok most és szalutálok,
mert én a rendet szívből kedvelem.
És összecsapván keményen bokámat,
jelentem néked, hogy fáradt vagyok;
ha napsütésbe űznél, ott megégnék,
ha kikergetsz a hóba, megfagyok!

Lásd: gúnyámon a folt is újra feslik,
a pityke rajta már nem fényesül.
A fegyver reszket már alélt kezemben,
s ha elsütöm is, már csak félresül.
A kommandót csak félfüllel, ha hallom,
a célt nem látja elbúsult szemem.
Ne küldj többé az ellenség elébe,
galléromról a rangom leveszem!

Lemondok én a szűkre szabott zsoldrul,
zsebelje más, ki nálam éhesebb!
Ki még keményen jobbra-balra fordul,
s a dobpergéstül lépte kényesebb.
Rohamra nékem kürtös már ne fújjon,
nem ér hozzám a harcnak bősz híre…
Parancsnok, én lefekszem és elalszom,
mert én már nem haragszom senkire!

Read Full Post »

Aranyos lapály, gólyahír,
áramló könnyűségű rét.
Ezüst derűvel ráz a nyír
egy szellőcskét és leng az ég.

Jön a darázs, jön, megszagol,
dörmög, s a vadrózsára száll.
A mérges rózsa meghajol,
vörös, de karcsú még a nyár.

Ám egyre több lágy buggyanás.
Vérbő eper a homokon,
bóbiskol, zizzen a kalász.
Vihar gubbaszt a lombokon.

Itt gyorsan betelik nyaram.
Ördögszekéren hord a szél,
csattan a mennye és megvillan
kék tünde fénnyel fönn a tél.

1929

Read Full Post »

A könyvesház kék ablakából látni,
hogy jön az est az országúton át,
ködöt füstölnek, párát eregetnek
künn a kémények és benn a pipák.
A polcokon ó-könyvek díszelegnek,
sok titkos írás, ábra, jel, betű.
S a csillagok szigorú mesterének
arcára hull az alkonyi derű.

A Hold kisüt. Kopernik barna képe
mosolyog most a homályos falon.
Sárga pergamen, lúdtoll, lila ténta:
pár tompa folt az íróasztalon.
A Hold ragyog. Bólongat már a bölcs agg,
a kemencében is szunnyad a szén,
a a vén magyar szent lelke áthajózik
a csillagok és számok tengerén.

Read Full Post »

Akárha van Gogh harapna a tájba,
úgy örül őrülten a repcetábla,
és lélegzik és haldoklik is rögtön,
mint napfoltok az összeizzó gömbön,
s úgy uralkodik foltokban a tájon,
hogy jó legyen, de iszonyúan fájjon,
mint amikor a sorsokat a párkák
az Isten izzó katlanába mártják,
ki – hogy őrizze alatta a zöldet,
alápakol egy óriási Földet,
és bárha óvja, őrzi mindenáron,
a sárga villám átizzik a tájon.

Read Full Post »

Otthonom a templom.
Ajtaján belépve mindig hazaérek,
Ismerősen csendül fülembe az ének,
Mintha minden hangja simogatás lenne!
Égi Atyám keze simogat meg benne.

Megterített asztal, –
éhező mellőle sose kel fel éhen,
megelégedhetik mennyei kenyéren:
élet kenyerével, élet italával,
igében, szentségben: Krisztussal magával.

Mesterem műhelye.
Azért keresem fel, hogy kezébe vegyen,
hogy régi emberből új emberré tegyen!
Hogy amíg templomát látogatom híven,
templommá formálja egész bűnös szívem!

Otthonom a templom.
Mennyei otthonom halvány földi mása,
drága tükörképe, szent hívogatása!
Míg egykor mennyei hajlékod befogad,
köszönöm, Istenem, földi hajlékodat!

Read Full Post »

Így állunk némán, bronzba öntve,
annak a kapunak két oldalán,
opálos ég fekszik a csöndre,
a homokon lustán kúszik a láng.

Tudjuk, érezzük mind a ketten,
üvegesen vibrál a levegő.
A fény mindegyre élesebben
rajzolja vázunk vonalát elő.

Kétfelől feszítve az íven
végtelen messze sólyom árnya ing.
Állunk higgadtan, gyönyörűen,
s a lépésről álmodnak izmaink.

Read Full Post »

A barázdákra arcra hullni
és belezokogni a fűbe,
a gyökerekig leivódni,
a földbe, le a keserűbe.

Menni az értő éjszakába
lehunyt szemmel, a szélbe
belefeküdni, s a halálra
készülni, mind forróbban élve.

Házak falának dőlni éjjel,
ölelni a sóhajtó fákat,
csillagroppantó szenvedéllyel
nekifeszülni a világnak.

Asztal fölött pohárba sírni
felesküdve, s lázak éjén át
hónod alá szorítva vinni
szíved tüzelő karabélyát.

1959

Read Full Post »

%d blogger ezt kedveli: