Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2008. november

Akár ha állatra nézne,
a szeretet oly hirtelen,
a gyöngéd gyöngeség,
amikor megjelen.

A simításra lassan
meginduló kéz,
szeretni olyan könnyű,
szeretni nehéz.

Tudja, hogy terhet vállal,
ólom-nehezet,
mi mindent bír a gyöngéd-
erős szeretet.

Reklámok

Read Full Post »

Akihez szólnék, nem kíváncsi
a kevésre, mit mondanék.
Napjaimra ránőtt a tárgyi
valóság: nincsen menedék.
Nem indulok feléje eztán
s nem címzek neki levelet.
A telefont kikapcsolhatnám:
nem csönget föl a szeretet.
Lefekhetnék a kocsiútra,
köthetném nyakam a kilincsre,
tegnapot a másnapra húzva
minek is krákogjak a nincsbe.
Csak a levegőt kapom ingyen
s a vámolatlan utakat.
Biztosabb lenne a kilincsen.
De talpamhoz remény tapad.

Read Full Post »

Egy tenyérből másikba. Billeg
le-fel a fél világ velem.
Hát méregess – óvjál te jobban,
mint magam megőrizhetem.

Tenyeredből a tenyeredbe –
alig érinthet bármi más.
Ha senki, te tarthatnál vissza
egységbe zártan, így vigyázz,

így félj, ítélj, emberré rendezz:
széthulltam volna védtelen.
Maradj meg, óvj annál is jobban,
mint magam megőrizhetem.

Read Full Post »

Aranylanak a halvány ablakok…
Küzd a sugár a hamvazó sötéttel,
fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel,
a hósík messze selymesen ragyog.

Beszélget a kályhánál a család,
a téli alkony nesztelen leszállott.
Mint áldozásra készülő leányok,
csipkés ruhába állanak a fák.

A hazatérő félve, csöndesen lép,
retteg zavarni az út szűzi csendjét,
az ébredő nesz álmos, elhaló.

S az ónszin égből, a halk éjszakában
táncolva, zengve és zenélve lágyan,
fehér rózsákként hull alá a hó.

Read Full Post »

Lennél-e menedékem,
ha teljesen eláztat az eső?
Lennél-e menedékem,
ha nem is próbálnék erősnek látszani?
Megsimogatnál akkor is,
ha mocsárba merültem előtted?
Lennél-e menedékem,
ha siralmas kiszolgáltatottságom
egyetlen érintésért könyörögne?
Megvigasztalsz akkor is, ha majd
könnyeim ömlenek aszfaltközöny tócsáiba?
Lennél-e a menedékem,
akkor, mikor magam elől menekülök …
talán pont hozzád?

Read Full Post »

Ón,
érzem mindig, valahányszor sóhajtok,
mintha a szívem közepébe vón.

Gong,
hang, illat arc, verssor megüti néha,
mélyen, sokáig ellankadva bong.

Táj,
szűzen dereng az élet fátylain túl,
elmúlt, nem látom. Itt maradni fáj.

Dal,
sehonnan jön, hajnalból, álomhangon,
fülelném, de a csendbe belehal.

Könny,
felfut szívemből, mint a gyöngy, szememhez,
megbánja és a szívbe visszajön.

Read Full Post »

A szived majdnem megszakad,
szólnál, de szavad elakad,
szólnál, de görcs és fájdalom
fuldoklik föl a torkodon,

oly mélyről, mintha lelkedet,
a recsegő idegeket
húzná magával, úgy sajog
szád felé néma sóhajod.

S egyszerre oly gyönge leszel,
hogy szárnyas szédülés ölel,
fogaid közül valami
sírás, valami állati

nyöszörgés kinlódik elő,
s azt hiszed: a következő
pillanat mindent, ami él,
elfuj, mint pókhálót a szél.

Read Full Post »

Older Posts »

%d blogger ezt kedveli: