Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2012. december

Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
a színektől, ha szürke por belepte,
a csöndtől, mikor hang zavarta fel,
a hangtól, mikor csendbe halkul el.
Minden szótól, amit kimond a szánk,
minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
minden sebtől, mely fájt és égetett,
minden képtől, mely belénk mélyedett.
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
a lángjainktól, mik lassan kihűltek,
a tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
a kemény rögtől, min megállt a lábunk.
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
mert minden csönd más, – minden könny, – vigasz,
elfut a perc, az örök Idő várja,
lelkünk, mint fehér kendő, leng utána.
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
hidegen hagy az elhagyott táj,
hogy eltemettük: róla nem tudunk.
és mégis mondom néktek:
valamitől mi mindíg búcsuzunk.

Reklámok

Read Full Post »

A küszöbön hideg szelet kövintve
az idő vasalt kapuját belökted,
s már itt jársz udvarunkon – méltóságos
lépéseidtől dübög a fagyott föld.
Körülötted tizenkét hónapod,
erősek, mint a fiatal bikák,
meg-megrezzennek, mikor a zimankó
hosszúszőrű, fehér kutyája mordul.
Terméskőből és tölgyfagerendából
raktunk házat az ordas szelek ellen,
s mind begyűjtöttük egy ország nyarának
terményeit, kemény munkánk gyümölcsét.

Üdvözlünk, új év, nálunk tele kamrát
találsz és sok rakott csűrt, asztalunknál
jó bor mellett kedvedre elmulathatsz.
S ha öledben legelső hónapoddal
körünkben majd hosszabban időzöl,
meglátod, a vendégség is vidámabb
az olyan háznál, hol a nép a gazda.
Telepedj a kályha mellé, hasábfát
dobunk a tűzre, odakint csikorgó
fagy repeszti a földet, melegedj meg!

Read Full Post »

Ballag már az esztendő
vissza-visszanézve,
nyomában az öccse jő
vígan fütyörészve.
Beéri az öreget,
s válláról a terhet
legényesen leveszi,
pedig még csak gyermek.
Lépegetnek szótlanul,
s mikor éjfél eljő,
férfiasan kezet fog
múlttal a jövendő.

Read Full Post »

Karácsonykor
fényesek a felhők,
csillagokból
horgol a tél kendőt.
Ráteríti
hegyek tetejére,
fenyőágnak
jégrojtos a vége.
Karácsonykor
mindenki varázsol,
meglepetés
bújik ki a zsákból.
Szekrényeknek
titkos rejtekéből,
édesapám
legmélyebb zsebéből.
Karácsonyra
kalácsot is sütnek,
nincsen ennél
izgalmasabb ünnep!
Ajándékot én is
készítettem,
amíg készült
majdnem tündér lettem!

Read Full Post »

A vályun szomjasan áll az ökör,
orrából pára csap az alkonyatba.

Sikolt a karikán a vödör,
s a béres búsan ajkát harapja.

Az ágon pihés hópamat lapul,
az eresz már szinte a földig ér.

A tetőn szelek vágtatnak vadul,
s a tájon halkan orgonál a tél.

1944

Read Full Post »

Mint egy tányér krumplipaprikás,
lassan gőzölög lusta,
langy estében a piros palás,
rakás falucska.

Itt is, ott is karcsú füst – remény –
tünődni, merre szálljon,
áll kicsit a kémény küszöbén
és int a tájon.

Akácocskát babrál a homály.
A fa telt, kicsi keble
beléreszket, csöpp sóhaja száll –
levegő-lepke.

S körülem, míg elfed hallgatag
a lágy borongás bokra,
ugatások némán hullanak
nagy bársonyokra…

…Lámpát gyújtanak az asszonyok.
És erőlködve, rángva,
égbe röppenne, mint elnyomott
lélek, a lángja.

El is lobban mind… Egy fény a rét.
Az anyás hold-világa
elé nyújtja kövér tenyerét
egy bodza-ága.

Örök boldogság forrása mos
egy rekedt, csorba téglát.
Smaragd Buddha-szobrok harmatos
gyepben a békák.

A vadzab, ki kardot vont elő,
fejét mélyen lehajtja.
Most a dicsőség és az erő
a repedt pajta…

…Benne csend van. Mintha valami
elhangzott volna csengve.
Fontolni lehet, nem hallani.
Nincs, csak a csendje.

S ahogy földerül az értelem,
megérti, hogy itt más szó
nem eshetett, mint ami dereng:
eke és ásó.

Szó, mert velük szólal a paraszt
napnak, esőnek, földnek.
Szó, mint szóval mondom én el azt
gondos időnek.

Szó, mint csecsemőnek a mosoly.
Veregetés a lónak.
Szó. De tiszta értelmű, komoly
tagja a szónak…

…Hallgatom az álmodó falut.
Szorongó álmok szállnak;
meg-megrebbentik az elaludt
árnyú fűszálat.

Alszanak az egek, a mezők.
Ostorok, csizmák, kések.
Lombok közt a tiszta, tág közök.
S a levélrések.

Alszanak a nyers, nehéz szavú,
kiszikkadó parasztok.
Dombocskán, mint szívükön a bú,
ülök. Virrasztok.

1934

Read Full Post »

Azok a régi hóbuckolta esték
a szomszédokat egy házba keresték,
a gondolatok úgy sokódtak össze,
hogy várt a szó és nem szólt senki közbe,
úgy cifrázták a csöndet, alig halkan,
hogy baj ne essék, akkor se, ha baj van,
az egész utcának volt egy gyufája,
így jobb esett tüzelni rá a lángra,
a sodort cigarettát színig gyűrte
a lámpabúra szűkölődő kürtje,
s a füst keservét aszalódva várta
a plafon pár szál öreg gerendája,
a kártyalapok összefeleseltek,
majd nyugovóra halmódtak a percek,
leparázslott a fája vesztett kályha,
aludt a ház, még langyos volt az álma,
és míg a gondok mélyebb gödröt ástak,
nagy erőt gyűjtött létezni a másnap,
s míg két szülém bajlódott friss neszekkel,
a kis ablakon betódult a reggel,
s piciny tüdőmből rászaladt a pára
a dunyha finom, deres huzatára.

Read Full Post »

Older Posts »

%d blogger ezt kedveli: