Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2012. április

Akkor szép az erdő mikor zöld,
mikor a vadgalamb benne költ.
olyan a vadgalamb mint a lány,
sírva sétál a párja után.

Ezt a kerek erdőt járom én,
ezt a barna kislányt várom én.
ez a barna kislány viola,
én vagyok a vigasztalója.

Erre gyere rózsám nincsen sár,
az ajtómon nincsen semmi zár.
az ajtómon van egy fakilincs,
jaj, Istenem, még szeretőm sincs.

Jaj, de sokat jártam fáradtam,
mikor házasodni akartam.
nem találtam kedvemre valót,
csak az a szeretőm, aki volt.

Téged látlak minden álmomban,
álmom után minden dolgomban.
Ha sóhajtok érted, a panasz,
ha örülök érted, vagyon az.

Elvágtam az ujjam, jaj de fáj,
fügefa levelet tettem rá.
Fügefa levele, gyógyítsd meg,
gyere, kisangyalom, csókolj meg!

Read Full Post »

Piros

Piros az alma,
piros a meggy.
Pettyes ruhámon
piros a petty.
Tűzpiros szirmot bont
a pipacs virága,
s katicabogárkán
piros a kabátka.
Szép piros csizmát hord
a gólyamadár is,
s vadrózsa nyakában
piros a kaláris.

Sárga

Ha virít a pitypang –
sárga a virága.
A barack, a körte:
bársonyosan sárga.
Sárga a kis méhek
összegyűjtött méze,
s éppilyen a kikelt
kislibák pihéje.
Az érett búzának
sárgul a kalásza –
aranysárga napfény
csordogál le rája.

Fehér

Fehér a dér, fehér a hó.
Fehér a tej, a lágy cipó.
Fejünk fölött a
magas égen
bárányfelhő száll
hófehéren…
Nagyapa haja is
ezüstfehér –
fehéren csillog már
rajta a dér.

Kék

Kék a nyíló
len virága,
szitakötő
fényes szárnya,
búzavirág
cakkos szirma –
s csészémen is
kék a minta.
Kék a szilva,
kék a kökény,
kishúgomon
kék a kötény.
S tán a kék ég
festékcseppje
csöppent a kék
nefelejcsre…

Read Full Post »

A lányoknak milyen van,
tegnap óta már tudom,
mert akkor Zsoltival
kilestük ezt a kulcslyukon.
Nem érdekes!
A dolgukat ők ülve végzik el…
De jó, hogy Zsoltival mi állva szoktuk…
S van mivel!

Read Full Post »

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
hiszek egy isteni örök igazságban,
hiszek Magyarország feltámadásában.

Ez az én vallásom, ez az én életem,
ezért a keresztet vállaimra veszem,
ezért magamat is reá feszíttetem.

Szeretném harsogni kétkedők fülébe,
szeretném égetni reszketők lelkébe,
lángbetűkkel írni véres magyar égre:

Ez a hit a fegyver, hatalom és élet,
ezzel porba zúzod minden ellenséged,
ezzel megválthatod minden szenvedésed.

E jelszót, ha írod lobogód selymére,
ezt, ha belevésed kardod pengéjébe,
halottak országát feltámasztod véle.

Harcos, ki ezt hiszed, csatádat megnyerted,
munkás, ki ennek élsz, boldog jövőd veted,
asszony, ki tanítod, áldott lesz a neved.

Férfi, ki ennek élsz, dicsőséget vettél,
polgár, ki ezzel kélsz, új hazát szereztél,
magyar, e szent hittel mindent visszanyertél.

Mert a hit az erő, mert aki hisz, győzött,
mert az minden halál és kárhozat fölött
az élet Urával szövetséget kötött.

Annak nincs többé rém, mitől megijedjen,
annak vas a szíve minden vésszel szemben,
minden pokol ellen, mert véle az Isten!

Annak lába nyomán zöldül a temető,
virágdíszbe borul az eltiport mező,
édes madárdaltól hangos lesz az erdő.

Napsugártól fényes lesz a házatája,
mézes a kenyere, boldogság tanyája,
minden nemzetségén az Isten áldása.

Magyar, te most árva, elhagyott, veszendő,
minden nemzetek közt lenn a földön fekvő,
magyar, legyen hited s tied a jövendő.

Magyar, legyen hited és lészen országod,
minden nemzetek közt az első, az áldott,
Isten amit néked címeredbe vágott.

Szíved is dobogja, szavad is hirdesse,
ajkad ezt rebegje, reggel, délben, este,
véreddé hogy váljon az ige, az eszme:

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
hiszek egy isteni örök igazságban,
hiszek Magyarország feltámadásában!

Read Full Post »

nő vagyok: gondolkodom de nem abból tudom hogy élek
azt abból tudom hogy szenvedek
abból hogy mint valami tartály telik bennem a lélek
felgyűlve benne rengeteg
olajos vastag fájdalom
és ez korántsem érdem
nem azért érzek mert jó vagyok
csak mert bennem így mozog a sűrű vér az érben
évekig hordozódik benne az a sok
alvadhatatlan érzelem
nekem sem az: neked miért is lenne könnyű énvelem

Read Full Post »

Most már azt hiszem,
hogy mégiscsak a szél volt.

Vagy talán
annyira szerettem volna,
hogy legyen bár akárki,
— de ha már senki,
hát akkor legalább a szél?

Ám úgy látszik,
hogy mégiscsak a szél lehetett,
senki más
— legfeljebb a gesztenye gallya
csapódhatott az ablakhoz.

Mert ha te lettél volna,
akkor másodszor is kopogtatsz.

— Vagy pedig egyszer sem.

Read Full Post »

Fölszisszentél: ez a rózsa, ha
porcelánból volna, micsoda
bárgyú giccsbe fagyna ugyanaz
a langy tea-szín, a sugaras
vörös erezet, a szűz szirom,
a gyöngy permet a csöpp bolyhokon,
mily torz volna ragyogása is,
milyen esetleges és hamis.

Mert nem attól szép és igazi,
hogy kelyhét így csak ő bontja ki,
hogy porzói (épp ennyi s eképp)
körülállják óvón a bibét,
hogy való példány, s botanikát
igazol, – de attól, hogy virág,
hogy a húsán nem szintetikus
harmat pereg, de ott záporoz
gyönge rostjaiban az idő,
hogy levágottan is egyre nő,
hogy most ilyen, s egy perc múlva más,
hogy szüntelen, lázas virulás,
hogy elhull és többé nem terem
eleven mása már sohasem,
hogy nem örök benne semmi, csak
az ezer halandó változat.

Lényegét ha kőbe költenéd,
ne testét mintázd, – az életét,
illatát, mely olyan illanó,
mint kimondva elhaló a szó;
azt a titkát kell megfejtened,
hogy miképp egy és ezerszeres,
sorsát kell alakká öltsed itt:
miként tölti be törvényeit,
hogy micsoda zuhogásban áll,
míg kigyújtja, s elfújja a nyár.

1961

Read Full Post »

Older Posts »

%d blogger ezt kedveli: