Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2008. augusztus

Ezek az áldott szerepek,
miket mellettem szánt Neked
a sors tollával bíró
Szentséges Drámaíró:

Előbb – kedvem, hogy jobb legyen –
Társalkodóm és “Jobb-kezem”,
majd becses vívódásban
lettél szerelmes Társam,

Párom, gondos-szép Asszonyom, –
küzdelmeimben gond, ha nyom,
lelkemnek minden Írja;

s most Kismamának készülő,
s tán nemsokára kész Szülő, –
ha “tolla” ezt megírja…

Read Full Post »

Szellő lennék tűző napban,
megmártóznék patakhabban,

tarka mező, lepke szárnya,
égbolt ékes szivárványa.

Virág lennék, illatfelhő,
szurok égen csillagernyő,

pillekönnyű hópelypárna,
haldoklónak puha ágya,

hajléktalan menedéke,
háborúra világbéke.

Read Full Post »

A hosszú, hosszú, hosszú éjszakán
ágyamra ül fásultan a magány,
és rámtekint és nézdeli magát,
és fésüli hosszú, hosszú haját.

Eszelős hölgy. A szeme oly szelíd,
és bontja, oldja tornyos fürtjeit,
és oldja, bontja – percre perc enyész –
és újra kezdi mindig. Sose kész.

És oldja álmom, bontja gondomat,
álomtalan partokra hívogat.
Ha szunnyadok, csörrennek fésüi,
hosszú haját nevetve fésüli.

Csak hallgatom álomban, éberen,
hogyan motoz-motoz az éjjelen.
Most újra kezdi. Végtelen haja
oly hosszú, hosszú, mint az éjszaka.

Read Full Post »

A szombat esti nyár üres papírként
leterítve végig a városon, rejtve neszez
rajta az éj, mint szemétben turkáló
öregasszonyok, macskaköveken karmolász
előrevetett szemmel városterek szél-
fújta arcán, s elindul valamerre – át,
ismeretlenül, és olyan esélytelenül, mint
utak porában térdelő ráncos esőcseppek,
s csak emléke leng, mint egy lobbanó
könnycsepp, mint egy lassan változó perc
mely jelen van még, akár a csillagokról
most lehámló ég,

s valahol a jelzőbóják őszre váltanak.

Read Full Post »

Bükkök smaragd színét erezve fent
az első pár vörös folt megjelent.

Állunk. Kezedben késő kék virág.
Azt mondod: Ősz. Az első őszi fák.

Én azt mondom: Vér. Vérfoltos vadon.
Elhullt a Nyár a nagy vadászaton.

Amerre vitte buggyanó sebét,
bíboros vére freccsent szerteszét.

Ahol a nyom-vesztő bozóthoz ért,
hogy tékozolta, nézd, a drága vért.

S míg vérnyomán vad szél-kopó csahol,
hörögve összeroskad valahol.

Read Full Post »

Ha fölpillantasz nyáridőn a balkonomra,
hol fénytető alatt egy barna állat ül,
az én vagyok, a napverő bolondja
makkos kalapban, cifra képletül,
afféle szólni képtelen
pacák, s habár még élek élhetetlenül,
biz’ halnék már, ha volna illemem,
nem csuklanék, dehogy, utánad,
és nem sütném a grillemen
ma is csevapcsicsámat,
akár egy integető rák csak intenék,
le csitri mellkötőt, mutasd a lábad,
parázs-e pillantásod, sisterék,
na, élek holnapig, te bánat,
bimbóidat szemezve még.

Read Full Post »

Aki szakállal hordja a szemüveget,
biztos nagy tudósa a léleknek,
s tudja jól, ha az imádott szempár nem mosolyog,
jaj, a földre zuhannak a csillagok!

Nincs itt baj, hidd el nekem,
csak megyünk át az életen,
néha jó, aztán megszokjuk már.

Ha egyszer rossz, akiben annyira megbíztál,
tőr a szívben, máris meghaltál.
S ha az a könnycsepp végül lassan a földre gurul,
az összes óceán vize túlcsordul.

Nincs itt baj, hidd el nekem,
csak megyünk át az életen,
néha rossz, aztán megszokjuk már:

A szerelem jó, a szerelem fáj.
A szerelem szép, a szerelem fáj.
A szerelem jó, a szerelem fáj.

Read Full Post »

Older Posts »

%d blogger ezt kedveli: