Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2010. február

és akkor azt mondta ő
hogy azt mondtam én
de megmondtam én
hogy ő mondta csak
és visszaütöttem
és ő is visszaütött
erre ő azt mondta
hogy azt hitte
hogy azt mondtam
mert azt mondták
de már késő volt
most már micsináljunk
avval a sok pofonttal
meg nyaklevessel.

Reklámok

Read Full Post »

Amikor először megláttalak,
hirtelen megértettem
az utcát,
a házakat,
s a fákat is.

Tenyerem volt az út,
kisimult,
hogy rálépj könnyedén.
A mellékutcák ujjaim voltak,
hogy eligazítsanak
felém.

A házak is én voltam
– az a régi parasztlegény,
ki minden sarkon elődbe állna;
csípőre tett csatorna-karokkal,
erkélynyi lájbizsebekben
tele virággal várlak.

A fák föléd hajoltak,
szerelem-szélben
dúdolva mondták,
ide térj meg.
Tudhatod már:
én beszéltem.

Amikor először láttalak,
hirtelen megértettem
az utcát,
a házakat,
s a fákat is.

Read Full Post »

Jaj, ezek a homályos reggelek,
amikor minden vágy a nyár után hal!
Huszonöt éve, fázós kisgyerek,
az iskolába indultam apámmal.

A kert fölött már leng a szürke szál,
hörögve gördül már a szomju hordó.
A kőfalnál lecsüggedt fejjel áll,
s sziromtalan borzong a napraforgó.

De túl a hegyről már a fény izen,
a nap hideg gyöngyös levélre csillan,
s felgyújtja borzongó, sötét szivem,
mint egy homályos kis körtét a villany.

1921

Read Full Post »

Ádáz kutyám, itt heversz mellettem.
Amióta a gazdád én lettem,
ez a hely a legjobb hely tenéked:
nem érhet itt semmi baj se téged.
Rajtam csügg a szemed, hív imádás
együgyű szálán csügg, boldog ádáz.

Mert boldog ki jámborul heverhet
valami nagy, jó hatalom mellett.
S te jámbor vagy, bár olykor asszonykád
bosszújára megrablod a konyhát
s csirkét hajszolsz vadul a salátás
ágyakon át: jámbor, noha – Ádáz.

Elcsavarogsz néha messze innen,
el is tévedsz kóbor hegyeinkben;
avagy titkos kalandjaid vannak.
Ág tép, gonosz ebek rádrohannak,
zápor is lep, szőröd-bőröd átáz:
ázva, tépve jössz vissza, kis Ádáz.

Visszajössz, mert ugyan hova mennél?
Hol lehetne egyéb helyed ennél?
Szimatodból ezer láthatatlan
ösvény vezet téged mindenhonnan
hívebben, mint bennünket a látás:
minden ösvény ide vezet, Ádáz.

Tudod, hogy itt valaki hatalmas
gondol veled, büntet és irgalmaz,
gyötör olykor, simogat vagy játszik,
hol apádnak, hol kínzódnak látszik:
de te bízol benne. Bölcs belátás,
bízni abban, kit nem értünk, Ádáz.

Óh, bár ahogy te pihensz lábamnál,
bizalommal tudnék én is Annál
megpihenni, aki velem játszik,
hol apámnak, hol kínzómnak látszik,
égi gazda, bosszú, megbocsátás,
s úgy nem értem, mint te engem, Ádáz!

1925

Read Full Post »

Maczkó Edit – Hidak

Megkel a kenyér
felfrissül a vér
készen már a híd
megdobban a szív.

Puha a kenyér
hív a szenvedély
selymes puha ágy
nyílik a virág.

Szikkad a kenyér
kérges a tenyér
csalfa a szerető
nincs pihenő.

Hosszú még a híd
fárad már a szív
mély a szakadék
integet feléd.

Száraz a kenyér
korhad a pillér
törékeny a híd
elhalkul a szív.

Népes temető
ékes szemfedő
leszakad a híd
elnémul a szív.

Read Full Post »

Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
egész nap kutatlak, kereslek,
egész nap sírok a testedért,
szomorú kedves a kedvesért,
egész nap csókolom testedet,
csókolom minden percedet.

Minden percedet csókolom,
nem múlik ízed az ajkamon,
csókolom a földet, ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messziről kutatlak, kereslek,
szeretlek, szeretlek, szeretlek.

Read Full Post »

Napjaimból, mint női selymek
ráncaiból a titkos vérkeringés,
úgy dobog ki súlyosan és puhán
megkínzott szívem, e bússzálú himzés.

Dobogó kedve régi titkok titka;
bús felelet nagy kérdéseknek árnyán.
Míg esti órák lábadozó csendje
csókolja, rája fájdalmat szitálván.

E záporos szív pergő vergődése
síkos fehér női tenyérre vágyik,
hogy elvakítsa a látó halálig;

ezer szemével hogy ne lásson mégse
a csókoktól porrá leégett kertbe,
melynek földjét taposni sohse merte.

Read Full Post »

Older Posts »

%d blogger ezt kedveli: