Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2008. április

Mennyei kolbászok
döfölődtek szívesen,
gyémántlencsét rágott
két fúrása szívemen.

Hóttig heverészek,
egyszer se hibázok,
hóttom után angyalokkal
vígan parolázok.

Read Full Post »

Termő ékes ág,
te, jó anya,
életemnek első
asszonya,

nagy meleg virág-ágy,
párna-hely
hajnal harmatával
telt kehely,

benned kaptam
első fészkemet,
szivem a sziveddel
lüktetett,

én s nem-én közt
nem volt mesgye-hegy,
benned a világgal
voltam egy.

Álmom öbleidbe
újra visszatér –
álmom öbleidbe
újra visszatér!

Alabástrom bálvány,
jó anya,
életem hatalmas
asszonya,

szemed Isis smaragd-dísze,
tiszta, szép,
hajad Pallas bronz-sisakja,
színe ép,

csak arcodon lett keményebb
minden árny,
mint a délutáni égen
vércse-szárny.

Első szép játékom,
jó anya,
gyermekségem gazdag
asszonya,

a kamaszkor tőled
elkuszált,
szemem a szemedbe
nem talált.

Így tűnődtem:
“Mért szült, mért szeret,
ha örökre élni
nem lehet?

Énmiattam annyi mindent
öl, temet!
Mért nem tett a hóba
inkább engemet!”

A kamaszkor tőled
elkuszált,
férfi-szívem újra
rádtalált,

férfi-szívem
a szívedre rátalált,
megköszön most
percet, évet és halált.

Álmom karjaidba
visszatér,
álmom karjaidba
visszatér…

Erős ház, szép zászló,
jó anya,
sorsomnak nyugalmas
asszonya.

Majd ha cseppig átfolyt
rajtam mind e lét,
úgy halok az ős-egészbe,
mint beléd.

Read Full Post »

Oly közel vagy hozzám,
hogy ha kezedet átfogom,
mintha csak saját ujjaimat
kulcsolnám össze.

Oly közel vagy, hogy
ismerem lélekzeted ritmusát,
s hajad hullámának
változását is észreveszem.

Oly közel vagy, hogy
már nem látlak,
– nem értlek!
S félreértlek.

Világoskék mosolyod
szivemnek kifürkészhetetlen.
Szeretlek, mert erősebb vagy nálam,
de erőd ellen lázongva harcolok.

Szeretlek, s minden szeretet kevés,
mit cserébe adni tudsz –
aztán hitetlen nézem:
e sok kincs enyém hogyan lehetne?

Kevés vagyok magamnak
– és sok vagyok.
Vad bozótjaimban már eltévedtem volna,
ha fényes szavaiddal az utra nem vezetsz.

Bánya vagyok, s gyötörlek,
hogy kinzó terhemtől megszabadits.
Sötétben élek, s csak az lett enyém magamból,
mit lényed édes fénye átvilágit.

Read Full Post »

Nézz le a Lánchídról a vén Dunára,
nézd meg a vén folyót, megvan-e még?
Hisz ma az ember azt is csudálja,
hogy el nem vették már rég mindenét.

Nézz csak utána apádnak, anyádnak,
asszonyod vizsgáld, hogy asszony-e még?
Másodpercenként kell ellenőrizd,
hogy a tiéd-e még, ami tiéd?

Gondosan leltározz, éjt nappá téve,
zsebedbe nyúlj, hogy a pénz ott van-e?
Elvették múltadat és a jövődet,
míg félrenéztél vagy három hete.

És emlékezz, volt még egy óvatlan perced,
engedted magadnak, hogy félrenézz,
s már arra ébredtél, hogy nem vagy férfi,
ember, hogy lehettél ilyen merész?

Volt még egy Istened, egész jó Isten,
s könnyelmű percedben feledted őt,
s felnéztél, láttad, ő is másé,
vicceket mesél a gondviselőd.

Nézz le a Lánchídról a vén Dunára,
nézd csak a vén folyót, hogy viszi szét
apádat, hazádat hogyan dobálja,
s maga sem tudja, hogy megvan-e még.

Vagy tudod mit? Ne is nézz le a Dunára,
szemedet féltsed, hátha kisül,
így maradj inkább már, így, félrenézve,
anyátlan, Dunátlan, nemtelenül.

Csakis a, csakis a szemedet őrizd,
ne is nézz már oda, hátha kisül,
vigyék csak, kapkodják, nézz te csak félre,
s várj másik Istenre, aki becsül.

Read Full Post »

Élő csipesz, lóg a trapézen
a férfi fejjel lefele,
foga közt kettős tárcsa, mintha
mágneses nyelvet öltene.

A vonzás túlsó pólusán függ
s forog a nő – feszül a száj!
Micsoda csók! – Köztük csupasz tér,
tömör csönd s véletlen halál.

Micsoda egymásrautaltság
leng itt ég alatt, föld felett,
micsoda gyakorlott makacs vágy
ment s kockáztat két életet!

Milyen figyelemben forognak
s mily fegyelemben, tudva: csak
együtt szállnak, ha egyikük vét,
mindketten aláhullanak !…

Ó, ha így tudnánk összefogni
egymásra bízott szeretők,
mintha folyton fönn-szállva, mintha
folytonos zuhanás előtt!

Ó, ha közös dolgok tevői,
így tartanánk egymást, ilyen
végzetes bizalommal egymás
fogában s idegeiben!

Ezrekbe fogódzók, ha hittel
mondanánk, mint ők odafönn
élik, hogy: a másik ügyéhez
egész létemmel van közöm!…

Forog, forog a nő a férfi
foga közt – tompul a zene,
csak dob kopog. – Valami gyors vég,
bármi föloldás kellene!

No most!… Földet ér a mutatvány.
Fönt már a taps függönye leng.
S ők ketten egyetlen groteszk bók
szobrában állnak idelent.

Read Full Post »

Kész a világ,
feszült, ünnepi várás
tereng felette.
Halotti csend. Csak néha néha
sóhajt az Isten lelke.

Kimérve minden pálya
megtöltve minden lélek-lámpa,
ahol csak úr a lét…
De jaj, sötét van,
mélységes iszonyú sötét!

A zordon tömeg-árnyék
némán zokogva kering utjain,
s csak egyet tud és egyet érez…
…Most váratlanul vágyon megvonaglik
és felzug Istenéhez:
Betelt az idő!
Sugarat, fényt, szint adj nekünk,
mert epedünk!

Fényesség nélkül oly sivár az élet!
Nagy Alkotónk, oh mondd ki szent igédet
Legyen világosság!…

És ismétlik mindig erősebben
a felviharzott étheren keresztül
és felharsan az egek harsonája
s a végtelennek zsolozsmája zendül
zsibongva, zsongva…

És nagy szavát az Ur – kimondja!

Read Full Post »

Nézted már a Szent-Anna tó vizét?
Milyen titokzatos, milyen sötét.
Semmit se látsz,
csak olykor egy-egy furcsa csillanást,
amint ezüst halak
suhannak mélységein át…

De olykor hírtelen
jön valami eltévedt sugár,
zöldes világra gyújtotta lent a mélyt,
s a mélynek vége nincs sehol, sehol…

Olyan a szív is,
mint a Szent-Anna tó titokzatos vize.
Elnézed néha: Zörgő kis doboz,
furcsa, lecsukott.
Hogy mikor, nem tudod:
de néha jön egy bomlott pillanat,
kitárul a mély, olyan szörnyű mély,
hogy előtte szédülve megállsz,
s imádkozol: Miatyánk, Szerelem
szenteltessék meg a Te neved…

Nézted-e már tavaszi napsugárban
a Szent-Anna tó haragoszöld vizét?

Nézted már a kedvesed szívét?

Read Full Post »

Older Posts »

%d blogger ezt kedveli: