Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2009. június

Szeretsz?
Mért sírod el magad, mikor suttogva mondod,
s ezek a kicsi finomka dombok
mért játszanak földrengést az ujjaim alatt?
Szeretsz?
Nézd, zavart, ijedt mosolyomon át
most megérezheted, ha akarod,
hogy meghatódtam, hogy sírok bévűl,
hogy friss lombkoronák zúgása
csapta meg egyszerre a fülem,
s hogy mit daccal és gőggel zártam kívűlem,
most újra betör hozzám és a nyakamba ugrik,
s fuldoklásig szorít s ölel a vágy.

Szeretsz?
No ülj le szépen, kedvesen a térdeimen,
hajtsd hátra, lassan a vállamra nyakad,
igy megadva, meghódolva hagyd el most magad,
hadd nézzelek, még egyszer puhán s zengőn
hadd próbálok szólni, hadd élvezem magam,
gúnyosan s betegen: hogy fáradt szívem
megint csak érzeleg.

Csitt! Véletlen diadalom, csitt!
Égből pottyant csodám,
lealázó, kinlódó «lám-lám» csatán
hadd szokjam meg egy kicsit most,
hogy újra, újra szeretnek.
Hadd szúrjam szíven magam:
Hát oda a rezignációm?
Be olcsón vett meg
egy kis szűz nyafogása…

Húnyd le a szemed,
most kegyetlenűl könnyeim erednek.
Hát te vagy, te vagy a forró kása,
amit kerülgettem, hát te vagy az új?
Hadd röstellem agyon magam!

Kinyitod a szemed és azt ragyogja:
minden rendben, egyszerű és édes az élet!
– Ó tudod-e, kis bolondom, hogy most megölnélek?
S én nézlek – s megrándul a vállad a kezemben…

1924

Read Full Post »

Csend van, hallgat a ház,
leszállt az este végre.
Két szál könnyed akác
füstöl bodrot az égre.

Törzsükből lobogó
szárnyakon száll a sötét.
Két szál fánk a fogyó
holdban lassan elég.

Melegen száll föl a csend,
benne tücsök szava sercen,
hideg kezét odafent
megmelegiti az Isten.

Read Full Post »

Minden jelben tegnap óta csak te vagy.
Uj dalomnak ringatója csak te vagy.
Reggel, délben, alkonyatkor néztelek
és most minden gyöngyszem-óra csak te vagy.
Leng szivemben rózsakendőd, kék ruhád;
csillag hull sötét folyóba: csak te vagy.
A virágok szép nevére megtanitsz:
kosbor, bükköny, mályvarózsa csak te vagy.
Bőröd, ajkad, lélekzésed boldog íz:
életemnek fűszersója csak te vagy.
Zöld szemedből vígarany rezeg felém:
nap ha fényét lombra szórja, csak te vagy.
Árnyaival üldözött az alvilág,
szól a kakas virradóra: csak te vagy.
Élet fája, hajtsd ki ágadat fölém!
Kajszinarcod néz le róla: csak te vagy.
Nyár és hajnal, rét és erdő, Duna, domb:
versem édes csattanója csak te vagy!

Read Full Post »

Eső esik. Fölszárad. Nap süt. Ló nyerít.
Nézd a világ apró rebbenéseit.

Egy műhely mélyén lámpa ég, macska nyávog,
vihogva varrnak felhőskörmü lányok.

Uborkát esznek. Harsan. S csattog az olló.
Felejtik, hogy hétfő s kedd oly hasonló.

A sarkon túl egy illatszerárus árul,
a hitvesét is ismerem szagárul.

Elődje vén volt már. Meghalt. S mint bárki mást,
csak elfeledték. Akár a gyökvonást.

Feledni tudnak jól. A tegnapi halott
szíveikben mára szépen megfagyott.

Egy ujságlap repül: most csákót hord a szél.
Költőt is feledtek. Ismerem. Még él.

Még kávéházba jár. Látom hébe-korba,
sötét ruhája, válla csupa korpa.

Mit írjak még e versben? Ejtsem el talán,
mint vén levelét a vetkező platán?

Hisz úgyis elfelejtik. Semmi sem segít.
Nézd a világ apró rebbenéseit.

1941

Read Full Post »

Enyém vagy! Ahogy a tavasz,
meg az első verébcsipogás az enyém!
Meg az első szivárvány a tavaszban! Enyém vagy!
A pillám villámrebbenésivel foglak,
a vérem meleg verésivel viszlek,
az élet mégiscsak örök jogán: akarlak!
Hiába szaladsz el, mint nyuszi a róka elől!
Hiába tekintesz a kalapomra a szemem helyett!
A világon minden hiába!
A bicska kinyílhat a bordám között!
A villám lesujthat! Az isten büntethet!
Örökre, az én örökkévalóságomig, addig,
amíg a csillag lehull, a nóta elszáll
s a tele pohárbor kicsordul: az enyém vagy!
Hallod-e? Szeretlek!

Read Full Post »

Azóta visszafelé is
nélküled
nem tudom elképzelni
az életet.

Azóta visszafelé is
te vagy az út,
az igazság, az élet
a vigasz.

Se nélkülem,
se nélküled
nem tudnánk elviselni
az életet.

Annyi év után
járj tovább velem
te lángfosztottan is
lángoló szerelem.

Read Full Post »

mert nem mindegy, hogy milyen úton jöttél
máshová nem mehetsz
csak ahol életrekelnek újra
a holt diófák, kopár dombok, hegyek
ahol másokért indulhatsz útra
ahol közösség a szerelem
az árvák elfulladó hangját
vak kutak közt nem felejtheted
csak azzal élhetsz, aki utadon járt
aki ugyanúgy összerándul veled
egy elhagyott sóhajtásért
akinek nem vigasz a szerelem
de közös munka a konok csönd ellen
amivel körülkerítik maguk a kisemmizettek
azt a kenyeret ketté törtük
amivel a szegénység megünnepelt
azt a szőlőt együtt ettük
amivel a szükség megkínált
nem lehetsz hűtlen önmagadhoz
a szerelem is rádkiált
azokért élj, akik küldtek
azzal, aki értük él
térítse mindnyájunkra
Mária-kendőjét az ég

én ahhoz vagyok hű, aki a tájhoz
aki felnőttként felnevelt
aki társam lehet a gondban
virrasztásban, nemcsak ünnepen
aki rákérdez gondra, örömre
hogy megosszuk ami közös
aki megtart tisztának, hűnek
ember az emberek között

én csak a te utadon járhatok
megfagyott iszapban, szélben fák között
napraforgók hadirendjében
kiinni a szerelmes folyót
szívünkön át az égre terelni
a gyalogúton mezítláb menni
virágok vére szívünkön áramlik át
veled lehetek csak páros madár

Read Full Post »

Older Posts »

%d blogger ezt kedveli: