Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2010. december

Ki mindig háttal álltál önmagadnak,
köszöntsd magad,
míg átlendít holt évedből az újba
a pillanat.

Ha nem bírja tartani súlyod,
hulltodban ne csodálkozz:
a táncoló mezítelen,
de tükröt tart magához.

*

Sötétedik. Láss orrodon
tömör illaton át.
Igyál. Ne mard meg az ebet,
ha érzed a fogát.
Hosszú hajuk és pallosuk
usztatják elemek,
gázolj velük a vizeken tovább.

Nincs másod, akid megmaradt,
csak önmagad. Veszítsd el.
Mért fonnyasszák homlokod
a születő nyarak?

Igyál. Köszöntsd magad felé a bort,
amely ezen az órán átsegít, s figyelj.
A távolban lovak: már tépdesik zablájukat,
jövendő tévedéseid.

Reklámok

Read Full Post »

A gyöngéd lelkü asszonyt,
csak azt tudom szeretni!

A tiszta lelkü asszonyt,
a hűségére büszkét,
akit pirulni késztet
a szép, nemes szemérem,
bár nem tapasztalatlan:
csak azt tudom szeretni!

Csak azt tudom szeretni,
aki hibámat látja,
és mégis megbocsátja,
szelíden megbocsátja.
Csak azt tudom szeretni!

A gyöngéd női lelket.
Az irgalomra hajlót,
a bájosan türelmest,
a nyájasan mosolygót,
a bajban is vidámat:
csak azt tudom szeretni!

1897

Read Full Post »

Nem merek rádnézni: éjszakázó
fáklyaszemem összekormozna;
nem merlek szeretni: reszkető, rázó
szerelmem láza rád is bajt hozna.

Nem tudom, milyen vagy, sírni vagy nevetni
holdasodtál lelkem éjjelére;
meghalok érted, s nem merlek szeretni,
megölne napfényem goromba verése.

Rab csillag rab társa után hiába
járt kört a börtönudvar-égen,
csak lehulló, kialvó fénnyé válva
találkoznak a mély semmiségben.

Nem merlek szeretni, mert szerelmemmel
halálos mélységbe rántanálak,
nem merek rádnézni, mert bűnös szememmel
azt hinném, a mennyben sincs szebb tenálad.

Read Full Post »

Hát így kell mindig lennie:
fölül az egyik, s a másik alul?
Hatalmi kérdés emberek között,
s a hatalomban egyik elvadul?
Mindig csak elnyomott és elnyomó,
kis különbség a módszerek között
és árnyalatok kockaforduláskor,
s meztelen önzés mindenek mögött?
Egyéni önzés és családi önzés,
és ezerféle színű nemzeti –
hát nem lehet e korhadó világot
testvér-színekkel ékesíteni?
A kocka fordul és aki alul volt:
hegylábánál, hegytetőre kerül,
s amit magának nem kívánt,
a mással folytatja, vagyis hogy kezdi elül.
Hát így kell mindig lennie:
az egyik alul, s a másik felül?
Ölni, vagy halni: ez a nagy parancs,
és szép egymás-mellettiség soha?
Fúljon hát önvérébe a világ végképp,
ha sorsunk ilyen mostoha!
A pusztaság embert többé ne lásson,
és hegy se legyen ezen a világon,
mivel hogysem csillaggal társalogna,
súlyával a kis halmot nyomorítja.
Isten maradjon egyes-egyedül,
kiben nincs többé rab és hódító,
és nincsen többé alul és felül!

1941

Read Full Post »

Fejem fölé a csillagok
jeges tüzet kavarnak,
az irgalmatlan ég alatt
hanyattdölök a falnak.

A szomorúság tétován
kicsordul árva számon.
Mivé is lett az anyatej?
Beszennyezem kabátom.

Akár a kő, olyan vagyok,
mindegy mi jön, csak jöjjön.
Oly engedelmes, jó leszek,
végig esem a földön.

Tovább nem ámitom magam,
nincsen ki megsegítsen,
nem vált meg semmi szenvedés,
nem véd meg semmi isten.

Ennél már semmi nem lehet
se egyszerűbb, se szörnyebb:
lassan megindulnak felém
a bibliai szörnyek.

Read Full Post »

Könyökölve, mint híd-karfára
a szeptemberi délutánra,
két perc rése között rálátva
a teljesség pillanatára,
a csordulásig teli tájra,
a fák öntelt diadalára…

folytathatatlan, mondhatatlan,
folytatnám még, de csak szavam van.

Read Full Post »

Futtam, mint a szarvasok,
lágy bánat a szememben.
Famardosó farkasok
űznek vala szivemben.

Agancsom rég elhagyám,
törötten ing az ágon.
Szarvas voltam hajdanán,
farkas leszek, azt bánom.

Farkas leszek, takaros.
Varázs-üttön megállok,
ordas társam mind habos;
mosolyogni próbálok.

S ünőszóra fülelek.
Hunyom szemem álomra,
setét eperlevelek
hullanak a vállamra.

1930

Read Full Post »

Older Posts »

%d blogger ezt kedveli: