Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2010. május

Lámpa van a szíved közepében,
attól fénylik minden porcikád.
Lámpafényed bársonyosra szűröd,
mégis, ahol vékonyabb a bőröd,
rózsaszínben földereng a szád.

Hajad, az a fecske-fekete,
lila szikrát pattogtat az éjben,
köztük arcod csillog, mint a köd,
augusztusi csillagok között –
lámpa van a szíved közepében.

Read Full Post »

Sokat sírtam és nevettem,
mindent szívből cselekedtem.
Nem is újság énnékem már
semmisem,
az se hogyha fáj a szívem
csendesen.

Ha gyűlöltem, ha szerettem,
ezt is, azt is én szenvedtem.
Megállok, ha fáj a szívem,
csendesen,
lassan mind a két kezemet
ráteszem.

Megállok és fejet hajtok,
és szelíden felsóhajtok.
Fáradt madár csüngő szárnya
két kezem.
A világot magamban el-
végezem.

Read Full Post »

Nem a mesét – hangulatát,
nem a zsályát – bódulatát,
nem a búbost, nem a banyát,
csúcsán csak a mesék havát.
Nem a sárkányt, csak azt magát,
felhősúroló csodálatát.
Nem a bűvös ráolvasást –
szavakban a kénes varázst,
nem a nádast, nem a betyárt,
csak a szót, “hol madár se járt”.
Nem a duhajt – indulatát,
nem a csizmát – csak a nyomát,
nem a csárdát – gerendafát,
ütögető ősök dacát.
Nem a vásár szennyét, porát,
népét csak, a vásárfiát,
nem a gémest, csak a tájat,
küszöbét csak, s nem a házat,
nem a mázolt árnyas szobát,
csak azt, ami benne fog át,
nem a teknőt, nem a kovászt,
dagasztáskor csak a fohászt,
nem a cipót – csak az anyát,
kenyérszelő mozdulatát,
nem a pattogató rostát –
cseresznyevirágú bolyhát,
nem a kocsit – saroglyát,
nem a kovát – tűz szikráját,
nem a pipa rézkupakját,
csak a vén ujj bölcs nyugalmát.
Nem a kendes öregeket,
csak a sírig-szeretetet,
nem a lapos temetőket –
hantjukon az őszidőket,
gyalogútnak nem a porát,
csak az előttem járt nyomát.

Read Full Post »

Messze vagy, messze: most feléd is este,
ablakban állva kell kinézni messze,
mint tengerjáró szép bárkám után,
mint pálmás, kincses partjaim felé.

Most téged is szemet behunyva kell
a fájó mellből meríteni fel.
Mint eljövendő mesék neveit,
mint el sem jövő nóták ritmusát.

Messze vagy, messze. – Látlak minden este,
bárkámban vársz rám messze vizeken.
Énekled halkan legszebb énekem,
kezedben gyöngyös, fekete babér.

Read Full Post »

A tücsök cirregve fölneszel.
Testem hűs álmokat iszik.
Apró csillagos éjitündérek
a szívemet hozzád viszik.

Parányi szekérre fektetik
pihék, mohák közé, puhán,
befödik zsenge nefelejccsel,
s lehelnek rá éjfél után.

Húzzák lassú, nyüzsgő menetben,
szemükben harmat, áhítat,
csigák, s iszonyú nagy füvek közt
a sárga holdvilág alatt.

Read Full Post »

Azért jöttem, hogy felkeresselek.
Azért jöttem, hogy fenyegesselek,
hogy megharapjalak, hogy üsselek.
Azért jöttem, hogy megszeresselek.

Azért jöttem, hogy megsirassalak.
Azért jöttem, hogy szívig hassalak,
hogy könnyeimmel vérig mossalak.
Azért jöttem, hogy felforgassalak.

Azért jöttem, hogy cirógassalak,
hogy dédelgesselek, nógassalak.
Kettőnk fölött is lebukik a nap:
azért jöttem, hogy egyszer lássalak.

Read Full Post »

Susogna az erdő,
ha szellőcske szállna,
volna szép galambom,
csak messze ne járna.

Távol van ő, távol,
bár közelebb volna,
hogy könnyem annyiszor
utána ne folyna.

Fölülről folydogál
a Duna lefelé,
én visszasóhajtok
szép galambom felé.

Sóhajtok, epedek,
tán enyhül kebelem,
vagy hiú képzelet,
csak te játszol velem?

Ámde ha játszol is,
csak vigasztald szívem,
ha nincs is úgy, csak mondd,
hogy szeret ő híven.

1830

Read Full Post »

Older Posts »

%d blogger ezt kedveli: