Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for the ‘Kányádi_Sándor’ Category

vannak vidékek gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
szavak sarjadnak rétjein
gyopárként sziklás bércein
szavak kapaszkodnak szavak
véremmel rokon a patak
szívemben csörgedez csobog
télen hogy védjem befagyok
páncélom alatt cincogat
jeget-pengető hangokat
tavaszok nyarak őszeim
maradékaim s őseim
vannak vidékek viselem
akár a bőrt a testemen
meggyötörten is gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül

1982

Read Full Post »

Még süt a Nap, még sütöget,
csak reggelente van hideg,
csak estelente kéldegél
újra és újra föl a szél.
Csak az éjszakák, csak azok
hűvösek, mint a csillagok.
Napközben meleg van, meleg.
Sütkéreznek a verebek.
Duruzsolnak a darazsak.
Napfényben fürdik a patak.
Gúnárok, gácsérok, tojók
élvezik még az úsztatót.
De a reggeli hideget
feledni többé nem lehet,
sem az esték, sem a sötét
éjszakák csillag-hűvösét;
tudják mindezt a levelek,
s a fáknak búcsút intenek.

Read Full Post »

Reggel
Reggel
az ember
ki se lát,
annyi, de annyi
jégvirág
nyílott az éjjel
az ablakon.
És szánkáz a szél
az utakon.

Délfelé
Ereszt
az eresz:
csöpp-csöpp-csurr!
Izzad a hó és
kásásul.
Fázik a hóember,
didereg.
Kacagnak rajta
a verebek.

Estefelé
Bújnak a cserepek
alá a verebek:
csip-csirip.
Hideg van, hideg
a mindenit!
Az ablak üvege
citeráz, szaporáz.
Az ajtón ijedt kis
szelecske kotorász.
Brummog az erdő is,
dörmögő hanglemez.
Morog a medve.
Ébredez.

Read Full Post »

Ballag már az esztendő
vissza-visszanézve,
nyomában az öccse jő
vígan fütyörészve.
Beéri az öreget,
s válláról a terhet
legényesen leveszi,
pedig még csak gyermek.
Lépegetnek szótlanul,
s mikor éjfél eljő,
férfiasan kezet fog
múlttal a jövendő.

Read Full Post »

Pipál a hegy, s a hegy alatt
pipál a kémény.
Üresen tátong, nem ül a
gólya a fészkén.

Csupán a varjak csapata
portyázgat erre-arra.
néma a kert, elcsörrögött
belőle a szarka.

A verebek még gondtalan
bukfenceznek a porban.
Süt még a Nap, de melege,
a melege már hol van?

Read Full Post »

Ősz volna még,
s a varjak már közhírré tették
a dermesztő tél
közeledtét.

Károg az ég,
éhenkórász nagy csapat csóka
ricsajog, hussog
reggel óta.

Tócsára jég,
virágra, fűre harmat dermed,
megöregedtek
mind a kertek.

Jó volna még
sütkérezni, de jó is volna,
ha az égen
pacsirta szólna.

Read Full Post »

Szomorú az esőleső,
mert eső semerről se jő.
Se keletről, se nyugatról,
már a béka se kuruttyol.
Potyára nem kuruttyolhat,
ha nincs udvara a Holdnak.
Minden este mért vesződnék,
ha nincs szavahihetőség.

Már a csacsi sem iázgat,
viszi, mit a juhász rárak.
Kétoldalt a batyu, mintha
két lecsúszott púpja ringna.
Makacs állat, nem hajt térdet,
azért nem megy el tevének.
Se tevének, se zebrának;
türelmesen poroszkálgat.

Dörren az ég, jön az eső,
jókedvű az esőleső.
Felhő föd el napot, holdat:
boldog békák kuruttyolnak.
Villám cikkan, zápor paskol
hol keletről, hol nyugatról.
Szól a szamár: csacsiságnak
tartanám, hogy most iázzak.

Read Full Post »

Suhog a zápor ostora,
senki se bánja;
lúdbőrözik a pocsolya,
senki se bánja.

Minden s mindenki mosolyog:
a virágok s a fák is,
és az is, aki tocsorog
az utcán, s bőrig ázik.

És kacagnak a patakok,
s az eresz csatornája,
kacag a föld is, becsurog
a zápor a nyakába.

Read Full Post »

Zurrogó-zirregő
szitakötő tánca
csipkét ver a csengve
csobogó forrásra.
Zirren kéken, zölden,
sásról sásra táncol,
úgy veri a csipkét
önnön árnyékából.
Reggeltől napestig
egyvégtében járja,
de csak alkonyatkor
látszik a munkája.
Akkor aztán pitypang,
káka, békalencse,
s a csobogó forrás
minden egy szem kincse.
Szitakötő szőtte
csipke alatt csillog,
s alábújik inni
az esthajnalcsillag.

Read Full Post »

Ahogy a folyó
a fűzfák egymásba hajló
örök árnyéka alatt,
úszik a kedvem is
egyhangú susogással,
s ezüst-hasú halakat
villant magasba,
ha egy-egy résen olykor
beragyog a Nap.

Read Full Post »

láttam a tengert
mostmár sejtem
hogy milyen lehet
az Isten

jó volna persze
szerettem volna persze
persze már késő

Read Full Post »

Ne félj, ne félj!
Múlóban már a tél.

A nap, a nap
lassan erőre kap.

Remény, remény
ragyog az ág hegyén.

De még, de még
tartja magát a jég.

De már, de már
ripeg-ropog, akár

az ablak üvege,
ha labda töri be.

Read Full Post »

építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra s újra
amit lerombol benned
a nappalok háborúja

ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat
nélküled föl újra nem loboghat

nevetségesen ismerős minden
mit mondtam, s mondok
nehéz nyarunk volt, itt az ősz
s jönnek a téli gondok

már csak magamat benned
és magamban téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak

Read Full Post »

Téli erdőn vagyok,
éheznek bennem
őzek és farkasok.

Orkán gyötör,
vihar ropogtat
csontos ujjaival.

Minden ágam recseg,
most gondolom ki
a rügyeket.

1967

Read Full Post »

Kétszer kelt föl a telehold
egyetlenegy éjszakánkon;
kétszer kelt föl a telehold,
csak azért, hogy minket lásson.

Háromszor jött el a hajnal,
gyémántkulcsa hármat fordult;
háromszor jött el a hajnal,
s harmadszor is visszafordult.

Két telehold, három fényes,
harmatszemű hajnalcsillag,
állnak az ég delelőjén,
és csak nekünk világítnak.

1963

Read Full Post »

Older Posts »

%d blogger ezt szereti: