Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2015. november

Amikor hó van és fagy,
én akkor is fürjes tavaszban járok, –
de csak ha velem vagy:
Tenélküled hideglelősen fázok;
öt-lépésnyi szobám kietlenül nagy;
rámdermednek tarajos jégvirágok…

Hallasz csengve didergő dallamot?:
Semmi! Ne félj!: Csak a magány kolompolt;
s hol nincs már semmi íz,
számban a kortynyi víz
ajkaid égő hiányára gondolt –
s koccanva megfagyott…

Reklámok

Read Full Post »

Hallottátok már?
Ősszel, amikor kavarog a köd,
az éjszakában valaki nyöszörög.
Valami dobban.
Valaki minden jajt összelopott,
valaki korhadt, vén deszkákon kopog.
Egy régi ember.
Míg élt, sohse volt csillag az egén,
s most vágyna egy kicsit szétnézni szegény.

Read Full Post »

Szomorút, gyönyörűt hangzó
örömszó, jajszó – harangszó,
égből száll, földmélybe fordul,
fehéret, feketét kondul,
bronzfényű tűzében égnek
fejkendős, kalapos vének,
tört testtel, főt hajtva, térden,
fehéren, vak feketében,
félve a harangveréstől,
csillagot tépnek az égről.

Read Full Post »

Egy kényelmes birka unta,
hogy nyomja az irhabunda.
Úgy gondolta, hogy csak nyerhet,
ha nem visel többé terhet.
Éppen arra szállt pár moly, hát
felkínálta loncsos bolyhát.
– Gyertek, ti sok mafla, mind!
Ez nem látott naftalint!
Szólt a molyné: – Gyerünk, apjuk!
Zabálhatunk tiszta gyapjút! –
És mi történt a lustával?
Tanulság lett, galuskával…

Read Full Post »

Havazás lennék, lengőn áldó,
gyűrött arcokra, földre szálló,
vigasztaló-nagy csöndes ének,
lélegzete a mindenségnek.

Havazás lennék, mintha volna
kedvem és pénzem annyi hóra,
mellyel ember ily hitvány bőrben
havazhat egész esztendőben.

Lassún, mint akit nem is kérnek,
lennék Föld felett lengő ének,
egy szál ingben is elringatnám,
elmúlásommal sem ríkatnám.

Lennék mindenség ingecskéje,
öltözködnék a szegénységre,
ne üssön át az éjszakákon
vacogó lélek, fázó álom.

Havazás lennék, lengőn áldó,
gyűrött arcokra, földre szálló,
csitítgató is ott, hol láz van.
Méltóságos a pusztulásban.

Read Full Post »

Már a tél elérte a várost,
plakátok nyalják a ködöt,
a szerelem sós íze magányos
számat marja, mint két pólus között
a neonfény északsarki, havas
tündöklése – a szerelem
szívem s szíved közt hatalmas
ívként kigyúlt: nem vagy velem.
Szabad kóborgó, ámulok,
önként a karodba mi űz?
A tél fehér pincéibe lucsok
verte tavasz fénye betűz,
így omlik össze majd a gőg,
és fortyogó kamaszkorom,
fennhéjázása összetört
szelíden szóló szavadon.

Read Full Post »

Bárhová lépek, beléd ütközöm.
Át- és keresztül vagyok
szőve már veled.
Mozdulataiddal mozdulok,
hangodra hangolódom.
Így élünk kettős kötésben
téphetetlenül.

Read Full Post »

Older Posts »

%d blogger ezt kedveli: