Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2011. április

Amit egy titkos kéz irat:
lágy arcod fonódott redője
bonyolult, fakult kézirat,
nézem, betűzgetem belőle:
mit írtak az évek, az élet?

Ez én vagyok, az én sorsom,
e mély sor a homlokodon:
bocsáss meg,
nem így akartam, ennyi lett,
ki sorsa ez, enyém, tied?
nem tudom.

Szobákban éjjel, idegen
tükrök előtt néha megállok:
nézd anyám, fiad idegen
arcán indulnak már a ráncok,
hasonlók, mint a tieden,

és kopva, elomolva, mállva
két testünk visszaporlik lassan
egy testbe, egy porba, egy anyába.

Read Full Post »

Kós Károlynak

Ősz nem sodort még annyi árva lombot,
annyi riadt szót: “Minden összeomlott…”

Nappal kószáltam, éjjel nem pihentem,
vasárnap reggel a hegyekre mentem.

Ott lenn: sötét ködöt kavart a katlan.
Itt fenn: a vén hegy állott mozdulatlan.

Időkbe látó, meztelen tetőjén
tisztást vetett a bujdosó verőfény.

Ott lenn: zsibongott még a völgy a láztól.
Itt fenn: fehér sajttal kínált a pásztor.

És békességes szót ejtett a szája,
és békességgel várt az esztenája.

Távol, hol már a hó királya hódít,
az ég lengette örök lobogóit.

Tekintetem szárnyat repesve bontott,
átöleltem a hullám-horizontot

s tetőit, többet száznál és ezernél –
s titokzatos szót mondtam akkor:
Erdély…

Read Full Post »

Meghajtom magam most,
friss csokor kezemben,
sose vert a szívem,
ennél melegebben.
Nyújtom kicsi csokrom
édes jó anyámnak,
s töröm fejem: néki
mi mindent kívánjak?
Gyöngyöt a nyakába,
sok zsírt a bödönbe,
mosogatógépet,
hogy magát ne törje?
Hogy sokáig éljen,
s boldog legyen, boldog
egész életében!

Read Full Post »

Nyáron, amikor
a vékony
keréknyom
beomol,

száll, ha kocsisor
közeleg
a meleg
úti-por.

Minden fa külön
vakotás
ragyogás
a dűlőn,

ég a színe-sincs
békanyál
is a nyár
vizein.

Akkor se rezdül,
ha gólya
lábolja
keresztül,

csak a por mesefény
habozik
a kocsik
kerekén,

s szél-fújta parázs
lovacskán
a szerszám-
vasalás.

S míg nyújtva nyakát
mozgatja
oldalra
ajakát,

nyálát habmadár
tollaként
szórja két
zablaszár.

Jön, jön a menet
az úton,
s behunyom
szememet.

Máris zöld kölyök
zavartan
a kasban
zötyögök.

Szemközt velem, de
rakáson
a három
menyecske

dil-dől ide, meg
amoda,
ahogy a
kocsi megy.

Mellük blúz alól
mutatja,
ha trappba
fut a ló,

s milyen kábulat
lesni lenn
meztelen
lábukat.

Létük kéjesen
szíven üt
tizenöt
évesen.

Fájok, szédülök,
ámulón
bámulom
a dűlőt,

s bárhogy nyeldesem
vert pora
nem fog a
betegen,

nem szűnik a láz,
mert ma is
ez a friss
kocsi ráz,

s vár a kiskapu,
ami a
patika
illatú,

sárga kabátú
bodzafa
oltalma
alá bújt.

S végül ahol is
kiköt, de
örökre
a kocsis,

ám még trap-trap-trap,
nyári por
bármikor
fölcsaphat,

s mindég leng, terül,
ugyanaz
legbelül
a kamasz,

ily lázbetegen
amíg él, s
te kísérsz
szerelem.

Read Full Post »

Emberek istene
Istennek embere
Te lehajtott fejű
megszegezett kezű
leszegezett lábú
lecsukódott szemű
Te megfagyott ajkú
Te kihasadt szívű
Te örökre vérző
útszél elhagyottja
mezítelen testű
hófehér szemérmes.
Tavasszal lombtalan
nyáron napon égő
Te ősszel megázó
Te télen megfázó
szélben takaratlan
viharban búvatlan.
Te nappal életlen
éjszaka fekvetlen
özvegyek takarója
leülő koldusnak
támasztó párnája
minden úttalannak
útmutató fája.

Gyermekek rokona
véneknek pajtása
vándoroknak botja
bohóknak tutora
pásztorok vezére
juhok gyapjújából
tövist válogató
szamár hosszú hátát
végigsimogató.
Jajnak trombitája
sóhajnak vonója
némának ekhója
könnyeknek kendője
éhes vendéglője
bénának fürdője
esettnek mentője
vakoknak gyertyája
poklosok barátja
halálnak doktora
mindenki testvére
egyetlen magános.

Te másról beszélő
Te tengerre lépő
Te egekre néző
a kínoknak grófja
hercegek hercege
királyok királya
szegények szegénye
harminc ezüst érő
harminchárom éves.
Te felhőbe szálló
Te mennyekben járó
tejúton sétáló
fényességben álló
szivárványra dűlő
Te angyalt tanító
Te bárányt vezető
galambnak gazdája
kelet majorosa
nyugat bíborosa
csillagok csillaga
örök trónörökös
örökös boldogság.

Read Full Post »

Egyszer régen egy százlábú kóborolt a kert alatt,
100 lábnyomot hagyott hátra, amerre csak elhaladt.
Mert a százlábúnak kerek 100 lába van átlagban,
jobbra 50, balra pedig ami 100-ból hátra van.
Ment, mendegélt a 100 lábú, ám az egyik bal lába
beakadt egy ici-pici csipkebokor aljába.
Apró tövis, szúr is, döf is, a kis lábát elvágta,
így 99-re lett már a 100-as felváltva.
Nem segített szegényen sem ilyen, sem emilyen szer,
de hát azért eltotyoghat még 99-el.
Ám de másnap kora reggel rálépett egy darázsra,
s mert jobb lábát vitte le a nyúlánk fullánk marása,
így hát két lába van oda, persze így se sánta még,
ehhez így is maradt éppen 98 hátralék.
Azonban úgy fél 10 tájban felbukott egy kavicsba,
hogy a számarányt így eggyel egy kissé megjavítsa.
Ismét egyik balik lába tört ki éppen bokába,
s most már nem volt csak 97 ép láb birtokába.
Persze azért maradt elég láb amelyre ráállhat,
és a mi fogalmunk szerint nem számíthat sántának.
Ám 11 órakor rázúdult most egy jégverés,
most egy jobbik lába tört ki, hogy ne essék tévedés.
Persze így is maradt azért még elég a raktárban,
nem számíthat sántának kin még 96 láb van.
De mikor a toronyóra elütötte a delet,
megcsúszott és hasra esett, egy bal lába odalett.
De még így is egész biztos tudomásom van róla,
bár csak 95 maradt, mégse szorult mankóra.
Mégis, 37 perc múlva, csak úgy kutyafuttába,
30 jobb lábbal lépett egy cigaretta csutkára.
Nagy sistergés, hamu, korom, ez lett volna rémes kép,
ha a csikket nem taposták volna el már réges-rég.
Így maradt a 95, de sajnos nem sokáig,
mert egy szúnyog lecsipkedett egy jobb lábat bokáig.
94 maradt tehát, vagy tán nem jól emlékszem,
ismétlésül szaladjunk át még egyszer az egészen:
csipkebokor, darázs, parázs, kavics és a jégverés
hasra esés, falánk szúnyog, nincs itt semmi tévedés.
Stimmel, mindegy, gyerünk tovább, had rágjam csak át magam,
tizenegy múlt s kilencvennégy lábacska még hátravan.
Hát csak úgy ment, mendegélt, de megbotlik a szalmába,
és kitörik szegénykének megint csak egy bal lába.
Így 93 maradt, azaz várjunk, tartsunk sort,
mert az egyik törött lába közben ismét összefort.
94 az állomány, mint az előbb, ám de nézd
a szegény kis százlábúra leskelődő szörnyű vészt.
Egy lánctalpú vontató jön, ó, ha ez rátaposna,
széjjel mállna szegény pára vékonyra és laposra.
Itt is van már, hunyd be szemed. Kinyithatod. Ne, még ne!
Épp a két talp közé került, megmenekült szegényke.
Ám de lássuk a lényeget, sok részlet nem érdekes,
néhány lába úgy tört ki, hogy csak számolni érdemes:
93, 92, 91, hőőőh 90, 89, 88, 87, 86,
nyolcvanötnél a százlábú már egy kissé bicegett,
ezért egy kis gallyacskából néhány szálkát kiszedett.
Így került egy nyaláb faláb a töröttek helyére,
menjünk vissza hát a mese legeslegelejére.
De mert félek, hogy önök tovább nem fognak ráérni,
megkérdezem önöket, hogy ki szeretne rálépni.
Ön szeretne? Ön is? Jól van! Akkor rajta, tegye meg!
Elpusztult a rusnya féreg, hogy a fene egye meg!

Read Full Post »

Őszibarackvirág
püspökszínű szirma
szentbeszédet írna,
földi szentbeszédet,
eget nem hazudva,
sem égre, sem földre,
csak azt mondva újra
szép kenetes hangon,
hogy ami van, az van,
legyek áhítatos
minden pillanatban,
tiszteljem a létet,
élvezzem a szépet,
érezzek már minden
szóban szentbeszédet
s az eső zajában,
s a fűben, s a fában,
madarak tavaszi
barbár imájában
és az ő ünnepi
szirom-lilájában.

Read Full Post »

Older Posts »

%d blogger ezt kedveli: