Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2009. augusztus

Szivárvány havasán felnőtt liliomszál
nem szereti helyét, el akar bujdosni.
Ki kell onnat venni, s új helybe kell tenni.
Ki kell onnat venni, s új helybe kell tenni.

Apámért s anyámért mit nem cselekednék,
tengernek habját kanállal lemerném!
Tenger fenekiből gyöngyszemeket szednék,
és a rózsámnak gyöngykoszorút kötnék.

Read Full Post »

A világ harminc lépés,
ott végződik a föld,
ahol a kertnek vége,
a kapuja előtt.

Mi túlmaradt a kerten,
rég beszőtte a pók,
a múltat és várost,
és minden kinnlakót.

A lépte egyre lassabb,
kísérik évszakok;
feléje sárga almát
hatvahét ősz dobott.

Csak a kerttel beszélget,
a kertet ismeri,
az újszülött palánták
felelgetnek neki.

Ha majd ajkát elejtik
a hűtelen szavak,
elfoszló szája szélén
kihajt egy gyönge mag,

kedvének víg pirosát
a szélbe lengeti,
oltani hosszú szomját
majd vizet visz neki.

Én meg állok felette,
rímek, varázsdobok
hangos verője, némán,
s egy mentát morzsolok,

és még zöld illatába
bemártom fejemet,
felém nyúl és megérint
jószagú tenyere.

Read Full Post »

Ha én lehetnék az idő,
de jó is lenne néked!
én téged, szépséges szivem,
szépséged teljességiben
jaj, hogy megőrzenélek!

Ha én lehetnék az idő,
fejed fölött megállnák,
hogy nyarad sohse múljon el,
hogy hozzád sohse jusson el
az ősz, a tél, az árnyék.

Ha én lehetnék az idő,
virág virágra kelne,
ahol a lábad földet ér
s az örök ifjúságodér’
mind téged írigyelne.

Ha én lehetnék az idő,
ó, éltem rózsaszála,
tisztán, fehéren és üdén
röpítenélek által én
a halhatatlanságba!

Read Full Post »

Nap tüze perzsel, dőzsöl a tájon,
tűz-zivatar van az ég peremén,
vérpirosan süt, pusztít e nyáron,
– gazdátlan fészek a fák hegyén.

Félszárnyú gólya hervad a földön,
– eleség után indult talán -,
ez lett a veszte, szikkadt göröngyön.
Síri csend feszül a ház falán.

Füstszínű fellegek kúsznak az égen,
eltévedt szellő tolja magán,
kalászban tengődő kenyérmag éled,
reccsen a száraz gally a fán.

Haragos daccal dördül az égbolt,
villámok cikáznak szerte szét,
zúdul az áldás, sunnyog a félhold
jég veri zordan a hegy levét.

Kicsorbult kapa fénylik az éjben.
Sósízű könnycsepp az arcokon.
Isten haragja szunnyad a fényben,
megkönyörül a holnapon.

Read Full Post »

A képzelet szálfái közt,
a tények bozótjában
kicsike gyermek elszalad,
a gyermek elszalad.

Ülnek a hűvös csillagon
valakik, s nézik ezt.
Tények és képzelet között
a gyermek hogy szalad.

Ülnek a hűvös csillagon,
nézik a hűvös istenek,
kicsike gyermek elszalad,
képzelet szálfái közt.

Meg a tények bozótjában
fut el a kisgyerek,
nézik a hűvös istenek:
élnek az emberek.

Ülnek a hűvös csillagon
valakik, s nézik ezt,
látják, hogy állok mostan itt
s mondok egy éneket.

A képzelet szálfái közt,
s a tények bozótjában,
kicsike gyermek elszalad,
nézik az istenek.

Látják, hogy éppen állok itt,
s mondok egy éneket.
Valahol hűvös csillagon
ülnek az istenek,
néznek, néznek, néznek vak
szemekkel.

Meztelen gyermek elszalad
tények tüskéi közt,
szanaszét tépi rajt a bőrt,
nézik az istenek.

Read Full Post »

Hóharmaton mezítláb jártam,
ólmos esőben bőrig áztam;
éjjel az erdőn, félelmemben,
hol sírtam, hol meg énekeltem.

S mindez úgy tűnik – most, hogy emlék -,
mintha egy tisztás szélén mennék
fütyörészve, hol alkonyatkor
őzek ittak ezüst patakból.

Read Full Post »

Nem vagyonra gyűjtök – időre,
hogy kószálhassak szabadon
ez idei, s talán jövőre
már járhatatlan tájakon.

Örömömben – ameddig élek –
az osztozhat csak, akinek
így kellek, ki felezi vélem
oszthatatlan perceimet;

Bánatomban csak az talál meg,
kit leigáz a pillanat,
s úgy szakad rá, mint az ítélet,
hogy alig kelt, – s már hull a nap.

Read Full Post »