Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2011. augusztus

Az alkony kéken hamvazó ködében
most térnek nyugovóra mind a házak,
a csöndbe bámulnak komoly fehéren,
s tetőiket lehúzza az alázat.

Az ablakok kis, vaksi fénnyel égnek,
– öreg parasztok néznek így az éjbe –
és lecsukódnak jó korán e fények,
s virraszt tovább az udvar jegenyéje.

Mint régi csősz, dúdolgat egymagában,
s a csillagokba nyújtózik didergőn,
alatta boldogabb a tyúkok álma,
s ha elszundít, hát ő is egy az erdőn.

Az országút elindul bandukolva
az éjszakában, tornyokat keresve,
fáradt utast és aranypénzt a porba,
s egyszer csak eltűnik a végtelenbe.

Reklámok

Read Full Post »

A két szemem ámuló ég lett,
ha a földeken követtem a lépted.
Amerre te mentél, újra dalolt a kalász,
a tarlókon, a sziken enyhült a parázs.
És ha a városok füstlombja alatt
mentem veled én, utcabozótokat
áttörve utánad, a paloták tömött
sorai tőled kaptak fényt, örömöt.
Te drága, te szép, a tornyok imádtak.
Teneked dudorásztak a komoly gyárak.
Bánya a mélyben érted dobogott,
érted aléltak a sínkanyarok.
Patak-nevetésű! Te gerle-szemű!
Zokogó állam alá szorított hegedű!

Read Full Post »

Kardélű, száraz
pikkelyek,
éles a rög,
gyűlik a seb.

Térdig sem ér
a búzavetés,
sikérje is
nagyon kevés.

Perzselt kalász
szára pattan,
Hegyalja egy
forró katlan.

Szemölcsös föld
repedt, vérzik,
száraz vetés
elenyészik.

Sovány termés,
nem lesz kenyér,
hasztalan fényes
a kapanyél.

Ilyen aszály
rég nem végzett,
a forróság
mindent éget.

Perzsel, szinte
lángra kapna,
ha verejtékünk
elapadna.

Ég haragja
szürkén gyűlik,
háborúra
készülődik.

Villám csattan,
vihar tombol,
falu népe
fohászt mormol.

Száll a perje,
parázs kéve…
Sír a harang
újkenyérre.

Read Full Post »

Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek,
és nincsen ború örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést,
ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend,
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa,
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már,
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt…
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők,
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.

Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel,
és épít régi kőből új hazát.

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentom Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek,
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk,
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.

És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok,
s víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.

Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!

Likasszák már az égben fönt a rostát,
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia,
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.

1948

Read Full Post »

A dombon néhány hallgatag,
csenevész borókabokor.
Közöttük kecskék legelnek:
szakállukon megül a por.

Aranyba fordul már a búza,
telt kalászú bennük a remény.
Tarkállik pipacs, imola:
napfény-írta sok szép költemény.

Kár egy könnycsepp, gördül
hegyek mögé a Nap.
A vízen fecskeszárnnyal ejt
sebet az alkonyat.

Mintha csak álmában kondulna
úgy szólal meg este a harang,
s mint pitypang pihéje száll, lebeg
az alélt falu fölött a hang.

Read Full Post »

Az égen nyári fényözön,
de minden bokrot megelőzve
a kecskerágó már az őszre
bíborsapkásan ráköszön.

Mintha lombjain csupa kis
tündéri pöttöm püspök ülne,
s bíbor birétumban örülne,
hogy mily szép még meghalni is.

Oh, áldott őszi tarkaság,
szelíden búcsúzkodó lángok!
A néma domboldalban állok,
s nézem a bölcs kis dudva-fát.

Igen, igen, vergődni kár.
A sziromtépő vén mohóság
hiába. Meghaltak a rózsák.
Eredj békével drága nyár!

Tán nem találkozom veled
többé. Mindegy. A szél megindul
és ajkamra fú a lombbul
egy első hervadt levelet.

Érintésétől áhitat
borzong át, mintha áldozónak
nyújt ajkára az áldozópap
hűvös ostyát. Lement a nap.

Read Full Post »

Juhász Gyula: Szavak

Szavak, csodálatos szavak.
Békítenek, lázítanak.

Eldöntenek egy életet,
följárnak, mint kísértetek.

Szárnyalnak, mint a gondolat,
görnyedve hordnak gondokat.

Világokat jelentenek,
meghaltál, ha már nincsenek.

Dalolnak és dadognak ők,
gügyögnek, mint a szeretők.

Ölnek és feltámasztanak:
szavak, csodálatos szavak.

1934

Read Full Post »

Older Posts »

%d blogger ezt kedveli: