Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2013. február

Az ablakhoz nyomul az orgona
az ablaküvegen át rám nevet
amit nem tudok megunni soha
a kékszemű tavaszi üzenet.

Gyerek leszek egy percre újra én
örökzöld időmből kipislogok
a létezés halhatatlan ívén
a teremtésig visszacsusszanok.

Boldog részecske, együtt lüktetek
s kinyílok mohón, mint tavaszi ág
ledobjuk, unt kabátot, a telet
s szívemmel ver a születő világ.

Mert jó élni, e gyermeki hittel
így fordulok én is a fény felé
s tudom, hogy majd a többi szelíddel
lelkem földi jutalmát meglelé!

Reklámok

Read Full Post »

Megadatott még úgy szeretnem,
ahogy még sosem szerettem,
hogy kitárom az ablakot,
és látom hogy a nap ragyog.
Hogy bedől a fény a szobámba,
a szemembe, szívembe, számba,
és én magam is ragyogok.
Megadatott.
Szikrázik, száguld rejtekem
lopódzik be a naplemente,
mielőtt lebukik a nap,
arany sisakban lássalak.
Téged, akit még úgy szeretnem
megadatott, ahogy nem szerettem
senkit se, talán csak Istent,
ki benned végül is fölismert:
hogy fény vagyok, hogy szép vagyok,
s övé vagyok.

Read Full Post »

még szálldogál az éjjeli korom
a hajnal sem segít a városon
csak mint a vak

tapogat mint a kesztyűtlen kezek
a busz vasán – az is jeges hideg:
hozzáragad

szép vékony ujja – fáj a vas neki
de teszi már hogy észre sem veszi –
s a busz kiköp

s a sarki bódé mély olajszaga
elnyúlik hosszan mint az éjszaka
a gyár fölött

egyetlen fény mit nem nyel be a sár:
arany hajáról fényes szikra száll
ahogy topog

így áll a sorban a sok medve közt
mind érzéketlen odvas ördögök
csak ő vacog

nevetve fújja fázós tenyerét
tizenhat évét szórva szerteszét
hogy már vakít

arcán a fényes óvatlan mosoly
melegíti a csúszós lángoson
szép ujjait

Read Full Post »

Hát ki vagy, te embriócska?
Benti Lujza? Benti Jóska?
Mutasd, mid van, mert ez minket érdekelne némileg.

Bökdösésre, vizslatásra
forgolódó kisbabácska,
tárd fel titkod itt az undok ultrahangos néninek.

Elvagy jól a benti léttel?
Mit forgatsz fél centiméter
átmérőjű kis fejedben, ó, miféle turpisat?

Magzatocskám, csöppnyi kincsem,
hát mutasd, hogy van vagy nincsen!
Megmutatta! Megmutatta? Hol mutatja? Á! Nicsak.

Read Full Post »

Nem szerettem – bár óvatosan bántott –
a frissen tömött, púpos szalmazsákot.
Nagy munka volt az. A mállót kiszedni,
majd kifordítani, fogadóra tenni,
s a középrészre hagyott karnyi résen
bepréselni a rozsszalmát keményen,
a sarkkal kezdve, tartós csúcsra tömve,
majd sorra-sor és szélről közre-közre,
szép mesterség volt illőn befejezni,
mert maradt rés, de nem lógott ki semmi,
majd egyengetni föl-le, balra-jobbra,
ahogy a tégéla-forma deszka összefogta,
s az első álmok, dűlve erre-arra,
ahogy a rozsszál engedte-akarta,
föl-fölriadtam – de a reccsent álom
már újra jött, hogy illatával áldjon,
csak pár nap telt, míg szalmazsákom újra
az összes fogást-mozgást megtanulta,
s kis zugot tört a békétlen gyereknek,
rám vackolódott – s az volt benn a legszebb,
hogy azt a libapásztor kedvet érzem,
mi ott zöldült a régi rozsvetésben.

Read Full Post »

Újra lebeg, majd letelepszik a földre,
végül elolvad a hó:
csordul, utat váj.
Megvillan a nap. Megvillan az ég.
Megvillan a nap, hunyorint.
S íme fehér hangján
rábéget a nyáj odakint,
tollát rázza felé s cserren már a veréb.

1941

Read Full Post »

Kint tél van még; hideg, könyörtelen,
az ablak alatt elsüvölt a szél.
Fedélcsatorna pléhe felzokog,
ott fent a kémény jajgat és beszél.

A képzelet varázsa messze száll,
s mint őszi pára itt-ott fennakad;
egy szürke dombon s néhány régi fán
meg-megpihen s halkan tovább szalad…

Már lefolyt a bércek hó-palástja,
sötét-lilára vált a vén havas;
szalonka száll a csendes esti szélben,
s a napsugár már zöld rügyet fakaszt.

A kismadár is megcsendül az ágon,
tavaszi vágyak vidám dallama;
túl a ködbe burkolódzó fákon
mintha bíbor-eső hullana.

Jön az alkony. Az áldott nap leszáll.
Vonulnak már a szürke vadludak;
a légben kezdődik a szúnyog-bál,
s a völgyben tompán harsog a patak.

Azúr-egen a csillagok kigyúlnak:
arany szegek a tündér kárpiton.
A földre sápadt csillagocskák hullnak:
pásztor-tüzek, a vén hegyormokon.

Kint még zokog a vén fedélcsatorna,
ablakom a szürkületbe tárom.
Hideg havát a szél szemembe hordja:
elsuhant már a februári álom.

Read Full Post »

%d blogger ezt kedveli: