Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2011. szeptember

Látta nagyanyámat valaki,
amikor kezét a kilincsre tette,
és benyitott a homályos szobába?
Nagyapám már ott feküdt az ágyon,
az utolsó mosoly szája szögletében,
kezét összekulcsolva szépen,
ahogy feküdni szoktak az álmodók,
akiknek szép képeket vetít
a hosszú éjszaka.
Akkor nagyanyám odament az ágyhoz,
és végighúzta kezét a hideg homlokon…

Ki látta azt a kezet,
ráncaiban a nehéz éveket?
És már ment is, nem időzött,
mert dolog volt nagyapám körül,
tenni kellett a gyertyákat, virágot,
ott volt még a tükör is takaratlan.
Meg sem állt a barna fényű kép előtt,
amelyen mirtusszal fején illeszti arcát
ahhoz a szép férfiarchoz.
– Mert olyan szép ember volt a nagyapád,
hogy amikor a boltba belépett…

Ki látta nagyanyámat, amikor piros
arccal cukrot mért a boltban?
Mézszőke copfjai lesöpörték
az elszóródott szemeket a pultról,
és nem mert az ajtóra nézni,
ha az a szép ember lépett be rajta.
Egyszer a kezük összeért,
és sima volt még az a kéz, mint a bársony.
Csak arrébb rebbent, nem menekült,
hanem ott maradt ötven évig,
rebbenésnyire tőle.

Ki látta azokat az éveket?
Ki látta bennük nagyanyámat,
ahogy hordozza csendben terheit,
aztán végül már inkább csak álldogál,
ablaknál, kerítésnél, temetőben,
vagy a buszra várva álldogál
a permetező esőben, könnyű szélben,
és megadóan tűri szótlanul,
ahogy lassan szürke port szór
hajába a hamvadó idő…

Read Full Post »

Akit az Isten rendel,
azt soha ne engedd el,
fogd a kezét, a lábát,
a fenekét, a bokáját –
abba mindig kapaszkodj,
ha lerúg is, ragaszkodj,
nézd a fogán a fények futását,
szemöldökének varázsát,
este hatkor,
hogy milyen nagy ilyenkor,
lesd a körmei ívét,
hogy kikaparják ismét a szemed,
hogy ne lássad az elárultatásod.
Föltündöklő nyakát nézd, ahogy sohase másét,
becsapva és szelíden, ahogy rendeli Isten.

Mindent megér a szobája, a melege, a mohája,
a dunyhája, az ágya, az összerándulása,
a bőre reszketése, a beleegyezése,
a bögye, a bibéje, a pihéje becézve.
Mindent megér, ha Isten elrendeli
egyetlen és szűzi szerelemnek,
akit csak Neked enged… azt soha el ne engedd,
legyen kicsike, mulya, vagy leány elárulva,
akit az Isten enged, az legyen a szerelmed…

Read Full Post »

Belső zsebedbe bújva
lehetne élni szépen,
dobogós boldogságban,
halálig szívverésben.

Read Full Post »

Ülj ide mellém, s nézzük együtt
az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.
Hol van már, aki kérdezett,
és hol van már az a felelet?
Leolvasztotta a Nap
a hátamra fagyott teleket.
Zötyögtette a szívem,
de most szeretem az utat,
mely hozzád vezetett.

Read Full Post »

Gyere, nevető szemü,
airwaves-es leheletü!
Bús lovagod ma terád vár
egyedül a pattogatottkukorica
szagú moziban, ahova csupa pár jár,
lépkedek ide-oda idegesen én itt, jaj,
úgy tépi a szívemet a szerelem is,
ahogyan a jegyeket a nénik.

Gyere na, hisz íme, a Nap kisütött kint,
fűt a tavasznak a láza,
vége a télnek, a depinek, a lomb is zöld,
és tele van a pláza.
Gyöngy vagy a sok bizsu-cicababa közt te,
mennek már odabent, gyönyörűm
az előzetesek, nosza, jöszte!

Kukorica, perec és a kóla kezünkbe,
zsebembe jegyért kotorászom,
így be a sor közepére, amíg megy
a halivudi jelenet a vásznon;
és míg könnybe a mozi szeme lábad,
lerúgod a papucsodat, és
a puha szék tetejére teszed föl a lábad.

Betege vagyok a szerelemnek,
a vágynak, az érintésed is éget,
amikor a kezem és a te kezed is
ugyanoda nyúl be a kukorica végett.
Fölhevít, és amikor elveszed, űrt hagy,
nem tudok én ma a filmre figyelni miattad,
olyan gyönyörű vagy.

Szép a te szemed, ugye tudod, és a szád,
és szép a te fogad és a nyelved,
amivel a popcornt ízleled,
amit a te szép kezed a zacsiból elvett;
legurul a nyakadon a kukoricamorzsa,
elnyeli ott ez a kis szakadék,
a halálban is édes a sorsa.

Két kibújó telihold a trikód
ködleple alatt a te melled,
barna, akárcsak az alkonyi fény a te bőröd,
a szoliban ilyen lett.
Jaj, milyen oktalan állat az ember,
vágy az ölében örökkön dudorodik,
és a szíve teli szerelemmel.

Cicamica, mit tegyek, annyira édes,
a mosolyod, akárcsak a kóla.
Édes a szerelem, a vágy lólába
ha néha kilóg is alóla…
Baromira gagyi ez a jelenet is éppen,
gyere szerelemnek örülni,
hajoljál össze te velem a sötétben.

Read Full Post »

Szereted a tengert, mely
elcsal mellőlem mindig,
mikor hőség tombol?
Szeretsz hozzám visszatérni?
Szereted hullámait, melyek
tőlem egyre messzebb ringatnak?
Szeretsz hozzám közel lenni?
Szereted szikláit, hol megpihennek
messziről jött, fáradt madarak?
Szeretsz velem elfáradni?
Szereted a kis házakat, melyek
felöltöztetik a partot tarkasággal?
Szeretsz mellettem meztelen lenni?

Mert ha szereted a tengert:
hullámait, szikláit, s a házakat,
melyek a pompát adják,
engem már ne szeress,
hisz szíved minek terhelnéd tovább?
Csak emlékezz rám,
s a tengert szeresd.

Read Full Post »

Nem faluba, nem Budapestre,
és nem csak magyarnak születtem,
fél Földre süt a nap felettem,
fél Földdel együtt fed az este.

Tanítóm minden, ami él,
apám, a múlt egész világa,
s addig terjed hazám határa,
ameddig az agyam elér.

Nagyon szegény, ki büszkeségét
más érdeméből lopja ki,
s ripacsként a mellét veri
azért, ami helyette érték:

én azt szeretném, ha hazám,
e föld, hol mindent, ami ember,
vágytam példázni életemmel,
lehetne egykor büszke rám.

Read Full Post »

Older Posts »

%d blogger ezt kedveli: