Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2010. január

Mi is maradt belőle? A neve,
hajának illata a hajkefén,
egy micimackó, halottlevele,
egy véres rongy és ez a költemény.
A világ hatalom és értelem,
nem értem, miért tették ezt velem.
Nem pörölök. Élek és hallgatok.
Most angyal ő, ha vannak angyalok.
De itt lenn minden únt és ostoba.
Nem bocsátom meg. Senkinek, soha.

Reklámok

Read Full Post »

Tested ismerős, mint egy titkos térkép.
A melled, mint a toscanai halmok.
Mint germán templomablak, szemed mélykék,
homlokod mögött gótikus kalandok.
Csípőd hullámos, mint a part Bretagne-ban,
ágyékod fodros, bodros vízesés.
Svájcban lüktetnek így a vizek és
öled úgy tárul, mint Nápoly, ha nyár van.
A hasad, mint a magyar búzakéve
– a jószagú, a jóízű, a dús –
júniusban érik ilyen fehérre,
mint köldököd körül a sima hús.

Sok földet, vizet megjártam azóta,
most megismerlek –
te vagy Európa.

Read Full Post »

Székely János: Dal

Fölém borul a lisztes ég
pokróca, hallgatom az estet,
s a lassú hóhullás neszét,
kabátom, gőgöm szertefeslett.

Üzend dal, dúdold szenvedés
bukfencet hányó gyermekeknek:
jaj annak, aki szeret, és
jaj annak, aki nem szerethet.

Read Full Post »

Zöld nyárson tányér sárgaréz
mérlegén fekszem mályva-ég
paradicsomföld közt lemért
lélek a súlyom semmiség

mint darázs szárnyán milligramm
virágpor megragadt arany
sugár gombostűhegye csak
de békességem súlyosabb

a mező zöld tonnáinál
mit dörgő gulya kerge nyáj
traktor nyom s leszálló madár
míg kapros kertben nő kapál

hajló Vénusz nyíló titok
óriás zöldben tűzpiros
karton parázna nyers idom
a napraforgó ráforog

szerelmesen hétszáz ággyal
közepén selyemruhásan
meddő szűz szenved magában
könny kékellik a hajában.

Read Full Post »

A szaggatott tücsökzene
éjszaka lélegzete
kinti bodzabokoré
benti alvó asszonyé
bevilágító csillagé
kifehéredő ágyaké

ahogy az óra peng vele
s a ráhangolt szív üteme
együtt a hallgató kutya
álmával ahogy a Duna
megáll s a túlparti füzes
sötét csöndjétől légüres

akár a világegyetem
isteni lélegzete lenn
teremtés előtti után
mintha e hang lenne csupán.

1991

Read Full Post »

Tanulni kell a téli fákat.
Ahogyan talpig zúzmarásak,
mozdíthatatlan függönyök.

Meg kell tanulni azt a sávot,
hol a kristály már füstölög,
és ködbe úszik át a fa,
akár a test emlékezetbe.

És a folyót a fák mögött,
vadkacsa néma szárnyait,
s a vakfehér, kék éjszakát,
amelyben csuklyás tárgyak állnak,
meg kell tanulni itt a fák
kimondhatatlan tetteit.

Read Full Post »

Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
csak szeressék!
Jaj! Úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már,
hogy ne szeressék!
Úgy menekül, kapaszkodik! Csak az kell,
hogy legalább a szíve tessék!
Fél egyedül. Csak karolják!
– s már eltűri, hogy a szíve ne is tessék.
Megszelídül a magánytól,
s csak annyi kell végül már, hogy meg ne vessék.
Egyedül az éjszakákat?!
– Ó, nem, inkább eltűri, hogy meg is vessék.
Egyedül megérni itten betegséget, csapásokat,
ezüstös karácsonyestét?
Egyedül felérni ésszel a múlást,
azt, ami van, és azt, mi lesz még?!
Jaj, nem! Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
– azt se, hogy szeressék.
Ó, végül már azért sír csak, hogy valakit szeressen még,
szeressen még.
Legyen aki megengedje: rágondolva tölthessen el
egy-egy estét.

Read Full Post »

Older Posts »

%d blogger ezt kedveli: