Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2015. október

Jaj, még hányszor temetlek el
orvosságos üvegben, kosarakban,
háztartásod kis eszközeiben,
csak általad használt szavakban,
ruháidból maradt bársony-szalagban –
Jaj, még hányszor temetlek el.

Még minden, minden Rád emlékezik
és emlékeztet hajlékod körül.
Virágaid közt már nem jössz elém,
fonott székedből már nem integetsz,
amióta először eltemettünk.

Mért is nem fonta be házad a pók,
s mint dzsungeli romot, az iszalag!
Mért nem ontotta rá földjét a hegy,
borítva rá többtonnás takarót,
miként Pompej házaira a láva?

Vagy mért nem lett a házad múzeum,
minden holmid hagyván szokott helyén,
hogy ha egy éjjel mégis visszatérsz,

mindent változatlan rendben találj,
s dúlt lelked csillapultán végre mondhasd,
lelkünk csitítva: “Jók hozzám, szeretnek.”

Reklámok

Read Full Post »

Nem félt az öregség sötét
sivatagától s lakhatatlan
magányától. Csak ballagott
az utcahossznyi alkonyatban

botjával koldusszelíden,
úgy mosolyogva, mintha kérne.
Mindenki ismerőse volt,
a virágok nyelvét beszélte.

Útján a nyíló fasorok
árnyéka lassan semmivé lett,
arcán a tér és az idő
a végső pillanatra érett,

érezte, oldott lelke már
nem rabja testnek, sem anyagnak.
Menjen, akinek menni kell,
s készüljön, aki még maradhat.

Ez a vándori bölcsesség,
hát nem rettegett a haláltól.
Csukott szeme most biztató,
s halott közönye szinte lángol.

Köszönés nélkül, csöndesen
lopta ki magát a világból.
Úgy szerette az életet,
hogy megmenekült a haláltól.

Read Full Post »

levedli vörös ruháját a szenvedély
az ember kedve színt cserél
most a kék a legszebb
ez a provanszi hűs derű:
a levegő nem reszket
nem csillog nem izzad – csak van
van megfoghatatlan
mint a távolságtartó tények
átlátszó mint végül a lényeg
átlátszó és egyszerű
ízében valami új
valami ínyenc keserű

Read Full Post »

Szeretném, ha a szeretetnek
csuklóéles bilincseit
levernék rólam, hogy eresszek
el a kezemtől valakit.

Hogy szerethessek szerelemmel,
kezénél fogva valakit
és újra rámvernék egy ember
csuklóéles bilincseit.

Read Full Post »

Még süt a Nap, még sütöget,
csak reggelente van hideg,
csak estelente kéldegél
újra és újra föl a szél.
Csak az éjszakák, csak azok
hűvösek, mint a csillagok.
Napközben meleg van, meleg.
Sütkéreznek a verebek.
Duruzsolnak a darazsak.
Napfényben fürdik a patak.
Gúnárok, gácsérok, tojók
élvezik még az úsztatót.
De a reggeli hideget
feledni többé nem lehet,
sem az esték, sem a sötét
éjszakák csillag-hűvösét;
tudják mindezt a levelek,
s a fáknak búcsút intenek.

Read Full Post »

Csihadóban a nyár.
Sárga rózsa.
Alkonyi kertben áll.
Légy vagy darázs
száll le róla.
Az égi kávé ráfolyik,
durva zacca
a föld alatta.
A kert már álmodik.
Csak a rózsa éber.
Mint a szégyen,
lélekben, emberében,
világít, lámpa,
rózsasárga.
Megáll, még ha siet is,
aki látja.

Read Full Post »

Hallgat már ajtók csapása,
kalapácsok pattogása,
a gyáraknak vonítása,
a nagy vasak zuhanása,
a hordóknak zúdulása,
a villamos csikarása,
a kofáknak csatítása,
a család sivalkodása,
a szekerek nyikorgása,
a patkóknak csattogása,
a trombiták harsogása,
a doboknak dobolása,
a puskáknak ropogása.

Csak hallik tó locsolása,
szélnek lombban motozása,
árva madár csipogása,
a vonatnak mormolása,
a kutyák ugatozása,
sürgönydrótok zúgdosása,
a denevér kapkodása,
az őrültek szavalása,
a részegek motyogása,
a kórosok nyavalygása,
az asszonyok zokogása,
gyermekek nyúlós sírása,
leányok sóhajtozása,
az élők szívdobogása,
a holtaknak hallgatása.

Read Full Post »

Older Posts »

%d blogger ezt kedveli: