Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2009. május

A szíved: nagy, örök titok,
és ajtaját ki nem nyitod.

A lelked mélye: rejtelem,
és nem engeded sejtenem,
mi zajlik benne szüntelen.

De ha szemed reám nyitod:
nincs rejtelem, és nincs titok.

Read Full Post »

Belátom, nincs menekvés. Veled kell végigélnem
– ha van még – hátralévő harminc vagy negyven évem,
s ez nem beletörődés. Törvény, mit – félredobván
hűlt viszonyok receptjét – létezésed szabott rám,
kenyérhéj vagy, mit éhes vándor szorít a zsebben:
kevés és íze-vesztett – de nélkülözhetetlen.
Miért léptél be orvul szeretteim sorába?
Szükségem úgy tapad rád, mint kisdedként anyámra,
ó, lennél már közömbös! Elválnánk, mint sokezren
teszik e kontinensnyi érzelmi jégveremben,
akadna magyarázat: a költő szárnyalását
ódon kalitba zárja kicsinyes monogámság…
Nem a közös nyomorral kiböjtölt kedves otthon
ölel panel-falával, hogy véled összefonjon,
nem kényelem bilincsel, meleg fészek-közösség,
miért a csontig ázott madár felejti röptét,
nem is hála láncol, miért esett koromban
szegődtél életemhez, amikor senki voltam,
és nem a megszokás tart, amely lázadni pattant
idegeket csitítva nem vállal már szokatlant,
s a meglevő csekélyért – mit marka bizton érez –
a többnek csöpp esélyét gyáván feladni képes.
Beléptél – mit tehetnék? – szeretteim sorába,
anyámmal és húgommal egy sorban állsz – hiába,
ezernyi összenőtt szál kötöz az életemhez,
mégsem merném mesélni olykor susogva: Kedves,
megint beleszerettem egy röpkevágyú lányba,
haja akár a tűzláng, gazellaláb a lába –
mert már az ösztönökben szavam bátortalan kong,
mert bűn ma még alázni baráti szóval asszonyt,
szokásból sem viselnéd. Mégha rosszul sem esne,
törvénysértő beszédem elmenni kötelezne,
s én meghalnék utánad. Inkább heves szerelmest
mímelek éjjelente, csak végleg el ne kergess,
hidd el: rakéta-korban a frigy még ősi, félvad.
Te nélkülözhetetlen, de kár, hogy feleség vagy!

1966

Read Full Post »

Harangszó ver szíven:
mintha bennem zuhogna.
Hol vagy mellőlem? Hiányzol.
Minden téged kérdez;
ha madár szól,
hol hagytalak? – rámszól.
Milyen messze vagy!
Mindennek arca sírásoddal fordul felém,
s bármit mondhatok,
nem hallom, csak a te hangodat.

Te vagy az el nem ért vidék,
melyet bejárni vágyom,
a hegyen-túli ég,
hegyekből kibukkanó tenger,
hajózható láthatárom.

Bezárt szárnyaid bennem fájnak,
sírásaid mindenütt elérnek,
fűzfáim alattuk áznak.
Bennem egy hegedű érintetlenül,
– óvja puha bársony.
Csodafád vagyok,
ha rádgondolok – virágzom.

Mi él, éltet, Neked virít.
Kristályként bezár sorsom magába,
s rózsaként kinyit.

Read Full Post »

Képes Géza: Te

Micsoda áram zuhog át rajtunk!

Mint villanyvezeték
összesodort két különnemű szára:
lobogunk egybefonódva
s kigyullad a lámpa:
vágy és gyönyör –
soha csömör,
egy pillanatra sem.

Húsz éve már pillantásodra pendül
megfeszült idegem.
Nélküled a föld mint távoli bolygó
forog süketen, betegen.

Fény és sötét, páncél, mi véd:
ez vagy, s a tiszta öröm,
mely átölel, nem enged el,
nem enged, bármi jön…

Read Full Post »

Ebből a nyárból se marad más,
csak a tegnap esti barbár kicsapongás
emléke: a dombot szétrugó mozdulat.

Már viszi is a korai vonat
a hantokat s a fényes romokat
a tájról: hajad szétzilált rakományát,
csípődet, széna-ágyadat;

a birkacsapások sár-göröngyeit,
a fűben kinnfelejtett könyveinket,
tollászkodó énem sötét árnyékait
a fák alól. A szombatokat, vasárnapokat.

Viszi, viszi a virágok nevét
az űrbe, föl a vakvilágba,
vagy még azon is túlabb-túlra,
hol csak most hűl ki egy-egy bolygó
és még se bűn, se csoda nem virágzik.

Nyitva az ősz országhatára, tárva, nyitva.
A hegyek tetején búcsúpohár.
Megállok egy fa mögött s nézem,
mintha a sárga erdő felé te rohannál.

Read Full Post »

Tested minden szeglete lágy
két vállra fektet a vágy
tűztől forró minden ajkad
a kétely benned végre alhat
rajtad győzni fog a tested
bizton érzed, el nem enged
a kéj benned már alig fér meg
a mámor ellen nincsen érved
a tűz most szorít, összeroppant
téged, olthatatlan katlant
a tested újra győzni készül
összes bűnöd mind elévül
nem mutatsz most hazug kedvet
minden sejted ordít, reszket
nem fordulhatsz innen vissza
a szándék, mint a véred tiszta
egyetlen szó hallgat benned
minden arra szólít:
tedd meg, tedd meg, tedd meg!

Maroknyi habbá roskad a tested.

Read Full Post »

Mert tudom, hogy tudod, szeretlek,
s tudod, hogy tudom, szeretsz,
már nem a csillagok közt kereslek,
de ott, ahol lehetsz,
konyhában, ágyban – nem holdfényparton
de ott, hol megjöhetsz,
mégis, egyetlen csodámnak tartom,
hogy szeretlek és szeretsz.

Read Full Post »

Older Posts »

%d blogger ezt kedveli: