Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2010. március

vagyok ami tudok
lettem aki lettem
nem is volt esély
mássá lennem
sem másképp lenni
sem valaki másnak
véget kell vetni
hiú tanulásnak

Reklámok

Read Full Post »

Egy béka látott vastag ökröt a mezőn,
annak temérdeksége megtetszett neki,
s felkezdte bőrét fújni, hogy hasonlatos lehetne.
Bolondoskodol-e, vagy mit cselekszel?
– így szóla neki egy józanabb itéletű.
Még jobban erőlködött. Mi történt? Megszakadt.
Az emberek közt is így szakadnak meg sokan.

Read Full Post »

Fölmásztam egy jó nagy fára
végre-valahára,
körülnézek, rálátok az
egész, tágas tájra.

Alattam a görbe ágak,
fölöttem az égbolt,
gyerekkorom könnyű ege
átlátszóan kék volt.

Fölmásztam egy jó nagy fára,
alattam az évek,
nem is néztem, mennyit jöttem,
végre körülnézek.

Alattam az egész élet,
komolyság és játék,
van-e még a fának ága,
ahol tovább másznék?

Fölmásztam egy jó nagy fára,
le se lehet jönnöm,
jobbra-balra mélybe látok,
jobb lesz elköszönnöm.

Read Full Post »

Kopott, öreg volt. Nagy recéjű talpa
a házkörnyéket nap-nap körbenyalta,
napfény sikálta, sárrög köszörülte,
csak szára volt egy hajtást visszagyűrve,
meg mosta hólé, nyári, téli zápor,
a grádicson is föltalált magától,
az ünnepet se szolgaként fogadta,
két ura volt – a munka és a gazda,
a hetyke cipőt sohase csodálta,
csak belekortyantott a cuppogásba,
mert nagy öröm volt vásott életében,
hogy melegedhetett a latyak lében,
de feketére gumírozott lelkét,
ha ugatással is, megünnepelték,
a többi dolgát gyerekszemmel látom,
átropogott az összes hófúváson,
és imádta a simogató kapcát,
mikor didergő hajlatába rakták,
s ha rákerült a két megszokott lábra,
a topogást már lassú táncba járta,
ma öreg útját más valahol rója.
A gazda sincs már. Ki beszélne róla?

Read Full Post »

Ökölnyi nagy rubinkövet adok,
akaszd nyakadba, s nézd hogyan ragyog.
Szived fölött, a melled közepén,
csudáld, hogy ízzik, mint parázs, a fény.

Szememből fődre koszorút szövök,
mint istennőhöz, hozzád úgy jövök,
utad selyemmel, rímekkel verem,
de rajt’ ne járj, mert ott sohaj terem.

Ha szomjazol, hát asszubort adok,
de pár sötétlő könnyet benn hagyok,
s ha érzed, hogy az íze keserű -,
azért csak idd, nincs édesebb nedű.

Ha tested fázik, lelkem Rád adom,
két vállad bársonnyal betakarom.
És reszkető agyam, ha éhezel -,
szükségbe nálam soha nem leszel.

S ha fáradt tested megpihenni vágy,
nyugodj karomba, – nincs puhább faágy
s mert kell majd egyszer mégis oltalom:
fogadd, fogadd el, kérlek, a karom.

Fogadd el, vélük bármit is tehetsz,
azért hozzám kegyetlen nem lehetsz.
Ha nem jönnél is, mind Tiéd marad,
nem kéri vissza gyönge pillanat.

1922

Read Full Post »

Mi a szív? Ezt kifejezni
több, mint ember kellene.
Olykor az is bizonyos,
szív nélkül sok – nem lenne.
Mert e részünk az a darab,
amely ad, de – veszen is.
Soha nem mondhatni: csak volt,
hanem, hogy van, – s leszen is.

Read Full Post »

Szemlélted, hogy agyarkodott
egy-két óra előtt a haragos Duna?
Melly szörnyű habokat vetett!
S ím! Egyszerre dühös zajja lecsendesűlt.
A bal Sors, mikor ellened ok nélkűl
morgó mennykövivel csatáz; vígyázz,
és magad emberűl tartóztatva maradj csendesen.
A kemény szélvész tartani nem szokott.
Így nem sokba kerűl a viadal, s te győzsz!

Read Full Post »

Older Posts »

%d blogger ezt kedveli: