Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Archive for the ‘Erdélyi_József’ Category

Szomorú látvány a vasút,
ahogy a végtelenbe fut:
fénylik a sínpár, az a sík,
s egymással nem találkozik.
Úgy érzed bár, hogy egyesül,
egy lesz egyszer és idvezül
a végtelenben valahol.

Zúgnak a telefonkarók,
citerahúr rajtuk a drót,
citerázik rajtuk a szél:
valaki – halló, ki beszél?
kérdezi valahol, de nem,
nem hallik a szó idelenn,
csak a szél zúg a drótokon,
mint réz citerahúrokon.

Sürgönykaró hegyére száll
és sír egyet egy kismadár:
az ember elől menekül,
karóról karóra repül.
Azt hiszi, ha zúg a karó,
benne hogy kis madár dalol,
egy láthatatlan rab madár,
kit a karó magába zár.

Ott sírdogál keservesen,
hogy nem jöhet ki sohasem,
minden karóban egy madár,
s hallgatja hetedhét határ,
fenyőfarostok rácsa közt
a sírást, azt az örököst,
azt a szomorú éneket,
melytől a karó megreped.

Reklámok

Read Full Post »

Sokat sírtam és nevettem,
mindent szívből cselekedtem.
Nem is újság énnékem már
semmisem,
az se hogyha fáj a szívem
csendesen.

Ha gyűlöltem, ha szerettem,
ezt is, azt is én szenvedtem.
Megállok, ha fáj a szívem,
csendesen,
lassan mind a két kezemet
ráteszem.

Megállok és fejet hajtok,
és szelíden felsóhajtok.
Fáradt madár csüngő szárnya
két kezem.
A világot magamban el-
végezem.

Read Full Post »

Szerettem nézni az esőt,
hogy issza hő nyáron a föld,
mint lázas száj, repedezett;
szerettem, hogyha úgy esett,
mintha vederből öntenék,
villámlott és dörgött az ég,
féltem, de ha eső esett,
azt néznem olyan jólesett,
hogy a viharral szembeszálltam,
míg el nem állt, ajtóban álltam,
s néztem az égi háborút,
melyben a föld egy hadiút,
holott mihelyt a földre ér,
minden esőcsepp talpra kél;
talpra ugrik, mint égből cseppent,
vagy föld alól bújt hősi nemzet,
millió törpe katona,
s mintha nem is lett vón soha,
meghal fű-, fagyökerekért,
állatokért, emberekért,
a föld színén, az ég alatt
élete csak egy pillanat,
de az a pillanat csodás,
isteni önfeláldozás.

Read Full Post »

%d blogger ezt kedveli: