Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Archive for the ‘Vörösmarty_Mihály’ Category

Jó Hold, ki békén szenveded
kéretni sápadt képedet,
kihez boldog, boldogtalan
sóhajtva járúl úntalan,
hallgass meg egyszer engem is,
nagy tisztelődet – igen is!
Csak, hogy még nem volt alkalom
ezt így szemedbe mondanom;
vagy jobban szólva, még soha
rád nem szorúltam úgy mint ma.
Kérlek tehát, ha majd leszállsz,
holott fejérlik ama ház,
tekints be kisded ablakán,
megette űl egy barna lány.
Talán épen most vetkezik
a gyöngyöm! S rám emlékezik;
vagy mint ím, szinte magam is,
még asztalnál űl a hamis
és csintalansággal tele
kezében nyugszik szép feje.
Igen tehát! Ha majd benézsz,
ajkán, mely édes, mint a méz,
nevemben egy szűz csókot hagyj
egy csókot – adni nem oly nagy –
s mondd, hogy ha már úgyis szeret,
szeressen inkább engemet.
Hisz az miébe sem kerűl,
s engem mulatna vég ne’kűl;
s ha már szeretni fog talán,
mondd, hogy szeressen igazán.
Mert az már mégsem illenék,
ha végre szarvat öltenék.
Mondjad, hogy én őt szeretem,
mig el nem hagy lélekzetem,
s hogy, ah, ha szíve meg nem szán,
ég szent Mihál visz el lován.
Mondd, hogy forró szerelmemért
nyujtson szerelme méltó bért.
Mondd, hogy ne légyen változó,
s hűségi eske puszta szó.
Mosolygasz? Csintalan sugár!
Bolond beszédek, úgy-e bár?
Aligha úgy nem lesz; no hát
jó Hold komám, csendes jó éjszakát!

Reklámok

Read Full Post »

 

Egy szegény nő, Isten látja,
nincs a földön egy barátja,
agg, szegény és gyámoltalan,
ül magán a csendes lakban.
Gyásza nincsen, gyásza rég volt,
még midőn jó férje megholt;
de ruhája mégis gyászol:
szíve fél a tarkaságtól.
Dolga nincs, hogy’ volna dolga?
Kis ebédhez nem kell szolga,
s az ebédnél nincs vendége,
csak a múlt idők emléke.
Aki maga néz a tálba,
azt az étel nem táplálja:
több annak a gondolatja,
mint amennyi jó falatja.
Gondol vissza és előre,
a sok jó és bal időre,
s félig étel, félig bánat:
mindkettőbe belefárad.

Hej, nem így volt hajdanában,
míg nem járt özvegyruhában:
tele kamra, tele pince,
s mindig kézben a kilincse,
és szegénynek és boldognak
udvar és ház nyitva voltak,
vendéget nem kelle kérni:
önként szoktak ők betérni
víz’ dicsérni, bor’ fecsélni,
és a gazdát nem kímélni.
A szegény, kit Isten küldött,
ide gyakran beköszöntött,
és azon, mit innen elvitt,
lelkében nem tört meg a hit:
nem hideg pénz, hideg arcok,
eleség volt az ajándok.
És ha néha úgy történék,
bár nagy ritkán, nem jött vendég,
akkor sem lőn üres a ház,
bőven volt az istenáldás:
jobbra, balra a sok gyermek
játszottak és verekedtek,
s gondjaiért az anyának
sok bajt, örömet adának.

Haj, azóta csak bút látott,
hogy a gazda sírba szállott:
gyermekei szétfutottak
napkeletnek, napnyugotnak,
s a szegény nő elhagyatva
úgy maradt, mint a szedett fa.

Az idő jár, s ő csak megvan.
Hol reményben, hol bánatban,
szűken teng kis vagyonábul,
és ha néha sorsa fordul,
gazdálkodni még most sem tud,
ha neki van, másnak is jut:
jobb időkből rossz szokása,
hogy a könnyeket ne lássa,
megfelezni kis kamráját,
s maga gyakran szükséget lát.

Most ott ül az asztal mellett,
imakönyvében keresget.
Könyvét híják Rózsáskertnek,
melyben szent rózsák teremnek.
Régi, jó, de kopott jószág,
melyet még csak a barátság,
s egypár ernyedt szál tart öszve,
oly igen meg van viselve.
S ím kopognak, és köhentve
az öreg jó Sára lép be:
“Isten áldja meg, nagyasszony!
Most ugyancsak legjobb itthon.
Jó, hogy ilyenkor ki nem jár,
majd elvesztem, oly nagy a sár.”
“Hát mi jót hoz, Sára néni?”
“Istenem! bár tudnék hozni.
Egy kéréssel jöttem volna,
ha miatta meg nem szólna.
Oly nehéz most a szegénynek,
tán jobb volna, ha nem élnek.
Imádságos könyvet kérnék,
higgye meg, most oly jól esnék.
Mert hiszen ha már az ember
szépszerint jóllakni sem mer,
már ha szűken él kenyérrel,
éljen Isten igéjével.
Így legalább árva lelkünk’
az imádság tartja bennünk.
itt, tudom, van heverőben:
adjon az Isten nevében.”

“Jó asszony, felelt az özvegy,
könyvem nincs több, csak ez az egy.
De ha már úgy megkívánta,
és ettől függ boldogsága,
vegye egy felét jó névvel,
én beérem más felével.”
S fele ide, fele oda,
könyvét kétfelé osztotta.

Most a két jó öreg asszony,
hogy semmi jót ne mulasszon,
fél könyvből, de nem fél szívvel,
imádkoznak este reggel,
s ha van Isten a mennyországban,
nem imádkoznak hiában.

1847

 

Read Full Post »

Hasztalan van olvasásom,
nyugtot nem lelek;
munkátlan toll áll előttem
s puszta levelek.

Minden szónak kezdetében
szép neved ragyog;
ott van minden kis vonásnál
s rám felmosolyog.

Zaj, tolongás nem segíthet:
képed benne van;
a magány sem: képed ott is
üldöz úntalan.

Ah, nem tudlak elkerűlni,
mert szivemben vagy;
s szép, mint hajnal szép világa,
de – kegyetlen vagy.

1823

Read Full Post »

%d blogger ezt kedveli: