Megállok pihegve, űzetve,
ugrani nem fogok tüzekbe,
ugrani már: soha már.Megállok, s úgy állok, úgy állok,
miként a három szent királyok,
kik Krisztustól jöttenek.Pokoltokból semmit se hoztam,
s amim csak volt: szét-elosztoztam.
S nem kell nekem semmi sem.Állok egy kifosztott lélekkel,
drága, megrabolt emlékekkel,
de siváran, savanyun.Adjatok egy jobbik világot,
s akkor talán másképpen látok,
de adjatok: de hamar.És különben mindennek vége,
megállni: sorsom tisztessége,
s ugrani már – soha már.1916
Tényleg szép! Ha mégegyszer erre az oldalra téved akitől a linket kaptam célzásként, üzenem neki, hogy sosem szabad feladni a harcot, ha számodra IGAZÁN fontos az, amiért küzdesz! Remény mindig van, volt, és lesz!
Gyönyörű vers a legjobb előadásban egy remek oldalon. Nem tudom hanyadszorra hallgatom.
Ezt a verset… hm … az nem lehet, hogy nem ismertem … Csodás! … így kell Adyt szavalni … köszönöm a feltöltést, de bocsáss meg, nekem a zene … túl hangos – ha egyáltalán odavaló … szerintem csönddel ütősebb – de azért köszönöm.