Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for the ‘Ady_Endre’ Category

Hallottátok már?
Ősszel, amikor kavarog a köd,
az éjszakában valaki nyöszörög.
Valami dobban.
Valaki minden jajt összelopott,
valaki korhadt, vén deszkákon kopog.
Egy régi ember.
Míg élt, sohse volt csillag az egén,
s most vágyna egy kicsit szétnézni szegény.

Read Full Post »

Békesség most tinéktek, emberek.
Örvendezzél derék világ,
hangozzatok, jámbor legendák,
zsolozsmák, bibliák, imák.
Kicsi gyertyák, lobogjatok föl,
bóduljunk tömjénnek szagán!
Szép dolog ez! Így kell csinálni
minden karácsony-éjszakán…
Hejh, szép az istenes legenda,
a csillag, a jászol, az élet,
ki lehetne még vele húzni
talán még néhány ezer évet.
Békesség hát néktek emberek,
örvendezzék a vak, a béna:
a jászol benne van a legendában,
s a jászolban benne a széna.
Különben is, az élet csupa vígság,
útvesztőkből csillag vezet ki,
a pásztorok és bölcs királyok
szinte futnak – egymást szeretni.
S a betlehemi félhivatalosban
miként egykor meg vala írva:
mindenkit jászolánál várja
az arany, a tömjén, a mirha.
Örvendezzél derék világ,
harsogjatok, jó égi villik,
örvendezzél, derék világ,
te meg vagy váltva, tudniillik.
Lobogj, kis gyertya! Meg nem árthat
ennyi kis fény tán a világnak.
Odakint szörnyű nagy a kétség,
odakint szörnyű a sötétség.
Odakint szörnyű vaksötétben
sirály sikoltoz, vércse vijjog,
bagoly huhog, kóbor eb szűköl.
Odakint valami nagy titkot
rejteget a sötét világ,
jó lesz mormolni szaporábban
a szent zsolozsmát, bibliát.
A föld könnyektől terhesült meg,
s a terhesült föld ing, remeg,
a vajúdó kínnak gyümölcse
nem lehet más, csak szörnyeteg.
Ami sóhaj, nyögés, kín, szenny volt,
és rettentett a földgolyón,
vad orkánban kitörni készül,
világot törve, rombolón.
Évezredes tragédiának
bosszuló vége fenyeget,
vad-éhesen, vad harcra készen
állnak iszonyú seregek.
A Messiást nem várják immár,
nem kell többé a Messiás.
Hazug a megváltás meséje,
szentségtelen a szentírás.
Hazug minden, amit az ember
évezredekkel istenné tett,
csak egy igazság – közös jussú
s egyenlő végű – ez: az élet.
Ám ne nézz ki az éjszakába,
örvendezzél derék világ,
hangozzatok, jámbor legendák,
zsolozsmák, bibliák, imák.
Ne halljátok a föld-dübörgést,
menjen tovább a szürke élet,
közelg a földi végítélet.
Addig lobogj csak, kicsi gyertya,
Harsogjatok csak, égi villik,
Örvendezzél derék világ,
te meg vagy váltva tudniillik.

Read Full Post »

Tegnap harangoztak,
holnap harangoznak,
holnapután az angyalok
gyémánt-havat hoznak.

Szeretném az Istent
nagyosan dicsérni,
de én még kisfiú vagyok,
csak most kezdek élni.

Isten-dicséretére
mégis csak kiállok,
de boldogok a pásztorok
s a három királyok.

Én is mennék, mennék,
énekelni mennék,
nagyok között kis Jézusért
minden szépet tennék.

Új csizmám a sárban
százszor bepiszkolnám,
csak az Úrnak szerelmemet
szépen igazolnám.

(Így dúdolgattam én
gyermek hittel, bátran
1883
csúf karácsonyában.)

Read Full Post »

Hetedfél országban
nem találtam mását,
szeretem beteg, szép,
csengő kacagását,
de nagyon szeretem.

Szeretem, hogy elbujt
erős, nagy voltomban,
szeretem hibáit
jóságánál jobban,
de nagyon szeretem.

Szeretem fölséges
voltomat e nászban,
s fényes biztonságom
valakiben, másban,
de nagyon szeretem.

Read Full Post »

Magyar síkon nagy iramban át,
ha nyargal a gőzös velem,
havas, nagy téli éjjelen,
alusznak a tanyák.

Olyan fehér és árva a sík,
fölötte álom-éneket
dúdolnak a hideg szelek.
Vajjon mit álmodik?

Álmodik-e, álma még maradt?
Én most karácsonyra megyek,
régi, vén, falusi gyerek.
De lelkem hó alatt.

S ahogy futok síkon, telen át,
úgy érzem, halottak vagyunk
és álom nélkül álmodunk,
én, s a magyar tanyák.

1907

Read Full Post »

Halottja van mindannyiunknak,
hisz percről-percre temetünk,
vesztett remény mindenik percünk
és gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
temetkező szolgák vagyunk!
– Dobjuk el a tettető álcát:
ma gyásznap van, ma sírhatunk!

Annyi nyomor, annyi szenny, vétek
undorít meg e sárgolyón…
Hulló levélt hányszor feledtet
a megváltó, a gyilkos ón!…
Óh, hányszor kell a sírra néznünk,
hogy vigasztaljuk önmagunk –
– Dobjuk el a tettető álcát:
ma ünnep van, ma sírhatunk!…

1899

Read Full Post »

Őszi napok mosolygása,
őszi rózsa hervadása,
őszi szélnek bús keserve
egy-egy könny e szentelt helyre,
hol megváltott- hősi áron –
becsületet, dicsőséget
az aradi tizenhárom.

Az aradi Golgotára
ráragyog a nap sugára,
oda hull az őszi rózsa,
hulló levél búcsú csókja:
bánat sír a száraz ágon,
ott alussza csendes álmát
az aradi tizenhárom.

Őszi napnak csendes fénye,
tűzz reá a fényes égre,
bús szívünknek enyhe fényed
adjon nyugvást, békességet:
sugáridon szellem járjon ,
s keressen fel küzdelminkben
az aradi tizenhárom.

Read Full Post »

Inségemből hozzád
fohászkodom sírással,
akarod, hogy jó legyek:
a szememet csókold,
hadd lássam a mélyben
az elásott kincseket.

Álomban szegődött
hozzánk és kék lángokkal
lobogott a szent arany.
Te adtad az álmot.
Merre az arany-mély?
Mutasd meg, hogy merre van.

Ha meg nem találjuk,
ha csak fázva didergünk:
lesz-e nekünk szent napunk?
A szememet csókold,
hadd lássak, hadd lássak,
mert bizony elkárhozunk.

1906

Read Full Post »

Tengerpart, alkony, kis hotel-szoba.
Elment, nem látom többé már soha,
elment, nem látom többé már soha.

Egy virágot a pamlagon hagyott,
megölelem az ócska pamlagot,
megölelem az ócska pamlagot.

Parfümje szálldos csókosan körül,
lent zúg a tenger, a tenger örül,
lent zúg a tenger, a tenger örül.

Egy Fárosz lángol messze valahol,
jöjj, édesem, lent a tenger dalol,
jöjj, édesem, lent a tenger dalol.

A daloló vad tengert hallgatom,
és álmodom az ócska pamlagon,
és álmodom az ócska pamlagon.

Itt pihent, csókolt, az ölembe hullt,
dalol a tenger és dalol a mult,
dalol a tenger és dalol a mult.

1906

Read Full Post »

Egy félig csókolt csóknak a tüze
lángol elébünk.
Hideg az este. Néha szaladunk,
sírva szaladunk
s oda nem érünk.

Hányszor megállunk. Összeborulunk.
Égünk és fázunk.
Ellöksz magadtól: ajkam csupa vér,
ajkad csupa vér.
Ma sem lesz nászunk.

Bevégzett csókkal lennénk szívesen
megbékült holtak,
de kell az a csók, de hí az a tűz
s mondjuk szomorúan:
holnap, majd holnap.

1906

Read Full Post »

Megállok pihegve, űzetve,
ugrani nem fogok tüzekbe,
ugrani már: soha már.

Megállok, s úgy állok, úgy állok,
miként a három szent királyok,
kik Krisztustól jöttenek.

Pokoltokból semmit se hoztam,
s amim csak volt: szét-elosztoztam.
S nem kell nekem semmi sem.

Állok egy kifosztott lélekkel,
drága, megrabolt emlékekkel,
de siváran, savanyun.

Adjatok egy jobbik világot,
s akkor talán másképpen látok,
de adjatok: de hamar.

És különben mindennek vége,
megállni: sorsom tisztessége,
s ugrani már – soha már.

1916

Read Full Post »

Ady és Léda

Áldott csodáknak
tükre a szemed,
mert engem nézett.
Te vagy a bölcse,
mesterasszonya
az ölelésnek.
Áldott ezerszer
az asszonyságod,
mert engem nézett,
mert engem látott.
S mert nagyon szeretsz:
nagyon szeretlek,
s mert engem szeretsz:
te vagy az Asszony,
te vagy a legszebb.


1905

Read Full Post »

%d blogger ezt szereti: