Egy éjjel aztán elmegy észrevétlen
vöröslő hajjal kertünkből a fa.
Vetkezni kezd a park. Pucér egészen.
Gyertyák lobognak az élők kezében,
s izzik a füvek csípős parazsa.Mint Isten tiszta könnye földre ejtve,
a Tisza füzek tenyerén ragyog.
Holt fatörzsek buknak a mély mederbe,
fönn ünneplőkkel fordul vén dereglye,
csobbanva ringanak Kháron-csónakok.Egy éjjel aztán hullni kezd a lombok
aranyló hava, halk nesszel pereg.
Kiürülnek a zajos táncporondok,
s bezárulnak a lelkek, utak, ajtók,
mikor megérint lázas tenyered.
Hozzászólás