Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Móritz Mátyás: Nem csak…

Ezt a széket arrébb lökni
vonat elé lefeküdni
megvívni még egy-pár harcom
szétszaggatni vasálarcom
eldobni kövem és nyilam
nem ölni mint mindannyian
törzsnek lenni nem csak torzsnak
ura lenni a szebb sorsnak
ördögöt nem falra kenni
ötszázasért gyrost enni
dermedt árnynak sose lenni
fel-le járni a kék vízen
az égre lesni septiben
tiszta szívvel énekelni
Istennek is megfelelni
örök életűnek lennem
Isten ébredne föl bennem
megszeretne, -akárki az
akár hazug, -akár igaz
lenyugtatni a vad tengert
megsajnálni a rossz embert
égről a fényt leszakítni
véle szívem beporítni
a gondok közt nem vesződni
a szántón nem mérgelődni
bajos szelet nem hallgatni
az ördögöt nem vallatni
csak a jóról gondolkozni
nem szenvedni, -csak dolgozni
nem érezni a haragot
simogatni: -holdat, -napot
bölcsebb előtt meghajolni
felderülni úgy dalolni
az Istent is úgy szeretni
érte szívem földbe vetni

nem gondolni rosszkor rosszra
bennem Isten álmodozna
míg a széket arrébb tolnám
rám gondolna, -úgy gondolnám…

Imre Flóra: Hideg

Az árnyék, mint a kés, szalad
az arcomon. A csend ropog.
Magammal együtt láttalak?
Megráncosodtak a napok.

Szél. Túlvilági szél süvölt
A csillagok ágai közt.

Mint a líra, hideg vagyok.
Csak a fájás; mi sem maradt.
Kövek. Kövek és lábnyomok.
Kuporgok súlyos ég alatt.

1983

Ágh István: Befejező

Jobban hiányzom erkélye madarának,
keze sem melegebb,
mint ez a vasnyelü kés kezemben,
ha egy utcai lámpa
több kedvességet áraszt,
mit keressek mellette, mért szeressem?
Már csak pusztulnom lehetne miatta,
akit magammal fölcseréltem, úgy szerettem,
hát elhagyom pofon, ölelés nélkül,
hogy légzését is elfeledjem.

Köd-konda támadt
rétemre,
virágaimat
megette.

Már csak a betű
virágzik,
eredő könnytől
elázik.

Puszta világra
jön a tél,
árvaságomra
nincs födél.

Szatén kabát a széken.
A hold frissen vert érem.
Csak holnap lesz kerek.
A kobalt fény az égen
elfedte a hegyek
csúcsát a messzeségben.
A rétre társzekérrel
hozzák most a homályt.
A fenyők közt az éjben
az út opál fonál,
de elszakadt a vége.
A vízesés fehéren
lóg. Azt hiszem, hogy áll.
Szatén kabát a széken.

József Attila: Kész a leltár

Magamban bíztam eleitől fogva –
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam –
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán – hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset – mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem – és ebbe más is belehalt már.

1936

Varró Dániel: Január

Az óév, íme, por és hamu már,
elolvadt, mint a nyugati boszorka,
latyakba tapicskol a kis Január,
a cipőt meg a zoknit is összekoszolta.
Fehér ma a föld és sáros a láb,
maszatút barnállik utána a hóból.
Egy tejbegríz ez a téli világ,
s lábunk nyoma rajta sok kakaópor.

%d blogger ezt kedveli: