A félig nyitott ablakon
behajol a szél a szobába,
a világűr csendje, magánya.A bútor szögletétől
a légi fellegekig
és az égi csillagokig
a csend vonulása lakik.Rozsdája
a lárma.
Posted in Weöres_Sándor on 2015. 10. 21.| 1 Comment »
A félig nyitott ablakon
behajol a szél a szobába,
a világűr csendje, magánya.A bútor szögletétől
a légi fellegekig
és az égi csillagokig
a csend vonulása lakik.Rozsdája
a lárma.
Posted in Weöres_Sándor on 2014. 12. 13.| 1 Comment »
Lassú felhő-árnyék
száll a jég fölött,
nagy folttá terülve
a két part között,majd odébb húzódik
a Lánchídon át,
választ vánkosául
egy zöld kupolát,ott se vár sokáig,
tovább szálldogál,
és mögötte lassan
jő az esthomály.
Posted in Weöres_Sándor on 2012. 06. 18.| Leave a Comment »
Szikrázó
az égbolt,
aranyfüst a lég,
eltörpül
láng-űrben
a tarka vidék.Olvadtan
a tarló
hullámzik, remeg,
domb fölött
utaznak
izzó gyöngyszemek.Ragyogó
kékségen
sötét pihe-szál:
óriás
magányban
egy pacsirta száll.
Posted in Weöres_Sándor on 2011. 07. 30.| 2 hozzászólás »
Keverd a szíved
napsugár közé,
készíts belőle
lángvirágot,
s aki a földön
mellén viseli
és hevét kibírja,
ő a párod.
Posted in Weöres_Sándor on 2011. 03. 23.| Leave a Comment »
Édes bogyót, csorgó húsú gyümölcsöt,
sok tarka játékot, öröme szemnek-kéznek,
tapasztaló összesimulást, mosolygó csókot
holnapra is hagyjatok gyerekek! Késő este van.Tücsökdal szőttesén madárfütty kacskaringók, és ti álmodtok
illatos fűvel bélelt lepedőn, holdfényben villogó párnán.
Majd sorra járom szobáitok, s alvó arcotok fölött
megcsókolom a levegőt, s tenger ragyog szívemben.
Posted in Weöres_Sándor on 2011. 03. 1.| Leave a Comment »
Bóbitás hervadás
néz a fák mögül,
száraz, csörgő, szőke sás
kontyán fénylő álom ül.Lég lobog, víz zubog,
menny szövi tele:
hullámzik, rezeg, ragyog
a föld árnyék-köntöse.Lég ölén, víz körén,
mindenütt vagyok,
élő szem-szív-szövevény,
soha el nem lankadok.Sokezer tetemem
gyűlik iszap-ágyon.
Vízirózsa-levelen
újra megrebben az álom.
Posted in Weöres_Sándor on 2011. 02. 18.| Leave a Comment »
Megládd, megint futunk a berken át,
feledve tél jegét,
a záros kert-ajtón, s a kerten át,
ha felszikkadt a rét.
Most hűs estére hűsebb éjszakát
borít fehér sötét,
de majd megint futunk a berken át,
s fogjuk köröskörül az almafát,
feledve tél jegét,
ha felszikkadt a rét.