Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Archive for the ‘Váci_Mihály’ Category

Váci Mihály: Szabadon

Mint ágak közt a szél,
csillagok közt a felhő,
úgy nőni önmagamban
kuszálva, mint az erdő,
szabadon össze-vissza,
sok millió irányba,
erdőnyi kitárt ággal
mindent ölelni vágyva,
minden csillagra ággal
mutatni, mint a gyermek,
minden szellőre sírni,
mint hogyha vihar ver meg;
eget ölelni milliárd
görcsös gallyal és vággyal,
s a földet átkarolni
gyökerek hálójával,
a zuhogó fényt inni
fuldokló levelekkel,
és vihart lélegezni,
sóhajtani kék reggelt,
kétfelől átölelni
a szorongó világot,
foganni benne, s nyitni
tőle fordult virágot,
itt gyökerezni: éhhel
fogózni friss húsába,
de minden rezdüléssel
valami másra vágyva.

Reklámok

Read Full Post »

A két szemem ámuló ég lett,
ha a földeken követtem a lépted.
Amerre te mentél, újra dalolt a kalász,
a tarlókon, a sziken enyhült a parázs.
És ha a városok füstlombja alatt
mentem veled én, utcabozótokat
áttörve utánad, a paloták tömött
sorai tőled kaptak fényt, örömöt.
Te drága, te szép, a tornyok imádtak.
Teneked dudorásztak a komoly gyárak.
Bánya a mélyben érted dobogott,
érted aléltak a sínkanyarok.
Patak-nevetésű! Te gerle-szemű!
Zokogó állam alá szorított hegedű!

Read Full Post »

Szívem alatt ragyogsz.
A csillagok csipkéje remeg az ablakon.
Érzed? Ez itt a szív állandóan üres edénye,
pedig örökké csak merít, merít.

Mondhatnám ezt is még: Ó, harmatos
alma a tested, s rá a fény havaz.
De szebb öröm, hogy friss, kemény, piros,
s hogy női test, izgató és igaz.

És nem hasonlítlak az angyalokhoz:
asszony vagy, nő vagy, ezért áldalak,
mert úgy szorítsz forrón, sírva magadhoz,
hogy embernél több leszek általad.

Read Full Post »

A barázdákra arcra hullni
és belezokogni a fűbe,
a gyökerekig leivódni,
a földbe, le a keserűbe.

Menni az értő éjszakába
lehunyt szemmel, a szélbe
belefeküdni, s a halálra
készülni, mind forróbban élve.

Házak falának dőlni éjjel,
ölelni a sóhajtó fákat,
csillagroppantó szenvedéllyel
nekifeszülni a világnak.

Asztal fölött pohárba sírni
felesküdve, s lázak éjén át
hónod alá szorítva vinni
szíved tüzelő karabélyát.

1959

Read Full Post »

Ma sem volt könnyű élni.
Nem lesz könnyű sosem.
De érdemes volt! Mindig
érdemes lesz, hiszem!
Nehéz, s el kell fogadni,
ki szemben áll velünk,
s azokat elviselni,
kikkel menetelünk.
Ütésük úgy eltűrni,
hogy meg se tántorodj:
– a túloldal ne lássa,
mint hull szét táborod.
Emelni, vinni vállon,
ki gyenge, s már kidől:
s mert rá is jut erődből,
ledöfne, úgy gyűlöl.
Naponként mosolyogni
kínban, azok között,
kik összefenik szemük
egy jó szavad mögött.
Menni velük – már régen
nem értük – csak azért,
mert e sereg iránya
valami célt ígért.
Velük és ellenükre
annyi közt egyedül,
vívni mégis azért, mi
csak együtt sikerül:
mindez ma sem volt könnyű,
– s nem lesz könnyű sosem –
de törvény előtt vállalt sors ez,
ha érdemes, ha nem!

Read Full Post »

Te vagy üdvösségem anyja,
kinek nevét se hallotta
az ily ütött magamfajta.

Szempillámon marad álom,
első lélegzet a számon,
szám neveddel hímzett bársony.

Télen majorannás széna,
juhoknak meleg karéja,
akol enyhe eszterhéja.

Első fű a juhok ínyén,
selyem muhar puszta szikjén,
bársony zsálya patakvíznél.

Ártatlan vagy, mint a bárány,
mely még alig áll a lábán,
s édes, mint a tej a száján.

Ajkad szél-nem-érte mályva,
mézeket szivárgó málna,
édes illat némasága.

Hangod a tej csobogása,
telt sajtárok dalolása,
áld tőgyek harangozása.

A fejésre kulcsolt ujjak
mind tehozzád imádkoznak.
Kék szelektől szalagos vagy.

A kiszáradt kutak téged
szomjaznak, szikkadnak érted
vályúkon a repedések.

Lapuleveleknek alján
hunyva sok jánosbogárkám:
vakon nézlek – ragyogj már rám!

Eső illatú határ vagy
karjaid végtelent tárnak,
érted elhagyom a nyájat.

Pásztornak már úgysem kellek,
szemem felhőket terelget,
mióta téged ismerlek.

Széledt csókjaim mezője
légy, s vágyaim legelője.
Verjen fel szívem csengője.

Mint fűzvesszőt a nyíresben,
tűzz le engem a szívedben,
ha tudsz, szeressél meg engem.

Read Full Post »

Váci Mihály: Te

Nem égi angyal: fáradt mozdulatú földi asszony,
csüggedten ölbe ejtett kézzel,
de mennyekkel vagy különb, mint a többi.

Hibáiddal olyan megvert vagy éppen,
mint aki ember mindahány, – de mennyivel
kínlódóbb a megszenvedett erényben!

Nem égi vagy: – mennyeknél emberibb,
s Terád nézhet e sok
érzékei jászla elé kötözött némber itt,

kik lüktetve, kinyílva, lesben állnak
őstengeri éhséggel
és zabál bennük a partra lépő első állat.

Read Full Post »

Older Posts »

%d blogger ezt kedveli: