Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Archive for the ‘Tóth_Árpád’ Category

Kölyök cicák, szunnyadva most a gyúlt nap
fényén, nyújtják így zsenge körmüket,
ahogy most a kedves, sunyi rügyek
görbén s lustán kis levelekké nyúlnak.

A felhők fenn, míg halkan tovamúlnak,
mint némely halk fogat, mely a siket
fakockás úton lágy zajjal üget,
puhán, szelíden, vígan – úgy vonulnak…

1917

Reklámok

Read Full Post »

A kávéházak pamlagán, a füstben,
vagy zsúfolt és sötét, fülledt mozikban,
sokszor gondoltam őrá,
körútak szennyén, mint egy bűzös üstben…

Kerestem őt. Hol vagy te, messzi isten?

Kerestem őt sokszor, ha Budapestre
rá-ráborult a drága, színes kendő,
az alkony, gázlámpák hegyére esve…

1915

Read Full Post »

Az égen nyári fényözön,
de minden bokrot megelőzve
a kecskerágó már az őszre
bíborsapkásan ráköszön.

Mintha lombjain csupa kis
tündéri pöttöm püspök ülne,
s bíbor birétumban örülne,
hogy mily szép még meghalni is.

Oh, áldott őszi tarkaság,
szelíden búcsúzkodó lángok!
A néma domboldalban állok,
s nézem a bölcs kis dudva-fát.

Igen, igen, vergődni kár.
A sziromtépő vén mohóság
hiába. Meghaltak a rózsák.
Eredj békével drága nyár!

Tán nem találkozom veled
többé. Mindegy. A szél megindul
és ajkamra fú a lombbul
egy első hervadt levelet.

Érintésétől áhitat
borzong át, mintha áldozónak
nyújt ajkára az áldozópap
hűvös ostyát. Lement a nap.

Read Full Post »

Arany felhő az égen,
hova száll, hova száll?
Fekszem az esti réten,
a füvön, a setéten.
Hallgat a táj.

Arany felhő az égen
tova száll, tova száll.
Egy szív az esti réten,
a füvön, a setéten
hallgatva fáj.

Read Full Post »

Mint ezüst gyík villan setét mohákon,
alakod úgy illan át hűs szobámon,
hol ó csipkéktől bánatos az ablak,
s hol szűk, kerek üvegkalitba zárva
réztrónusán gubbaszt a lámpám lángja,
s rezzenve ijedez, ha hívogatlak.

Mint a setét színpadra akkor este,
ezüstös apródként jössz most. Kezedre
karéjos csipke csügg, csuklódon alván.
S mintha szelíd Hamlet halálát látnád,
szemed úgy néz felém a szűk szobán át,
s lágy szalagcsokor reszket térded alján.

Ó, csak egy pillanatra jössz. Megállasz.
Bomló hajadban tétován babrálgatsz
makacs fürtjét szemedről félrehajtva,
s már is, sebten, a hős falakba folysz át,
s én nem tudom, milyen volt drága orcád.
Emlékem petyhüdt, mint a holtak ajka.

S egyszer majd végkép elfelejtem állad,
s hogy ujjaim közt fogtam… s párnás vállad
illata emlékemből messzereszket…
És mégis hívlak, s várom, visszatérsz-e?
Mint hibbant agg, ki csillagokba nézne,
s az égre könnyes, vak szemet meresztget.

1909

Read Full Post »

Mint halk csapatban szürke nyest,
a hegyre kúszik már az est,
s a bokrok alján meglapul:
itt-ott egy-egy halk fény kigyúl,
s a vak bozóton átremeg:
lámpák vagy bús állatszemek?
Kék fák közé most jer velem,
hol minden árny és rejtelem,
és minden mély törzs mély csoda.
Nézd! Gesztenyefa-pagoda!
Lombja mélyén egész sereg
zeg-zug, mint száz szentély-üreg,
s bent apró virágoszlopok
halvány ivor-szine lobog.
Üljünk le itt e szent helyen,
öledbe tegyem fejem;
alszik gond, szitok,
most áhitatot áhitok,
szárnyat, röpítőt és
levetni a bús test-csuhát,
nehéz szivem elejteni,
a fájó Én-t így-így!
Tedd főmre most szelíd,
halk Veronika-kezeid,
ne bánd, hogy szól már a kuvik,
s hogy már a hold is elbuvik,
csak ringass, lágyan, csöndesen,
míg jő majd halkan, könnyesen
az ébredés, mint bús, csodás,
furcsa, ámult feltámadás…

Read Full Post »

Ó, nézd a furcsa, ferde fát,
mint hajlik a patakon át.
Ó, lehet-e, hogy ne szeresd,
hogy benne társad ne keresd?
Már ága között az arany napot
nem tartja, madara elhallgatott,
virága nincs már, sem gyümölcse,
ő mégis áll, az alkony bölcse,
mint a tűnődő, ki ily estelen,
a végtelen titkába elmerül,
és testtel is szelíden arra dűl,
amerre lelke vonja testtelen…

Read Full Post »

Older Posts »

%d blogger ezt kedveli: