Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Archive for the ‘Tompa_László’ Category

A sétatéren, őszi, hervatag
fák közt ma feltűnt egy kis furcsa agg.

Hajlott, de izmos és egy rengeteg
seprővel csak jött, és sepergetett.

Holt lombra gázolt, amely még talán
tegnap is vígan lengett fönn a fán.

Én egy padon csak elnéztem, amint
halomra lökdelt annyi drága színt.

Gallyroncs, egyéb lom, mindegy volt neki,
látszott, hogy őt már meg nem illeti.

Nem szánt apróra tépdelt levelet,
pedig tán ott is vágytól pihegett!

Közben sötétült már a fák között…
Míg ő csak egyre növekedve jött.

Jött sepregetve, rendületlenül,
s láttam: sehol más nincs köröskörül!

Hallottam azt is: halkan dalt jajong,
vagy csak a szélre zajdult fel a lomb?!

Mert szél is ébredt, metszőn fujdogált:
míg a fák folyton szőtték a homályt.

A vén meg csak jött, s nőtt az avaron.
S egyszerre nagy volt, szörnyű fogalom.

Ki előtt én is csak lapulok itt,
míg maga felnő a csillagokig!

… Közben köd is lett, s éj, de helyemen
még nyűgözött folyvást a félelem…

Reklámok

Read Full Post »

Hogy görnyed, mint aki bűnt lakol,
az őszcibálta bús bokor!
Az ágakról levert levelek
a szélben föl-, s le kerengenek.
Haraszt röpül, vén fűz nyikorog.
Minden csupa gyász, por, pernye, romok.
A végét várja minden e zord vidéken –
csak én nem!

Én, amíg minden omlik, összedűl,
gyökereimmel e kopár fokon
– bús székely fenyő – megkapaszkodom,
s állok daccal, társ nélkül, egyedül.

S míg havat dob rám, hóköpenyt,
egy szeles nap, vagy egy vad éj,
így biztatom magam: ne félj,
te tovább tartasz, mint a tél!

A gúnyos holdnak, mely nekem
halált, s hasonlót emleget,
Így szólok: “Uram, láttam én
már karón varjat eleget!
Görnyedtem én még máskor is,
némultan, hó és jég alatt,
de törzsem, ágam akkor is,
a hó alatt is zöld maradt.

Kibírtam én már sok telet,
míg jöttek a jégtörő szelek,
s gallyaimon, mint húrokon,
új fuvalmak zenéltek!
Így múlnak, újulnak évek…
Én az időkkel bátran szembenézek!”

1929

Read Full Post »

%d blogger ezt kedveli: