Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Archive for the ‘Szilágyi_Domokos’ Category

Tegnap még szégyenlős növendéklányként
szemérmesen mosolyogtak az alig-hamvas
szilvák, barackok, riadt-kicsi almák,
hajladozó búzatáblák alig sejtették
szőkeségük élet-adó hatalmát,
a napok tüzes-arany csöndjébe
bele-belecsattant egy zápor,
a mezőn lesunyt füllel ázott a jószág,
és látod, kedves:
ma, a kert egyik zugában,
orgonabokrok szoknyája alatt
fölfedeztem néhány lapuló őszirózsát.
Remegtek, mikor tetten értem őket,
hogy szirmaikon cipelik már az őszt,
hisz jóformán még nyár se volt – hát mit akarnak,
de csak hallgattak makacsul,
és benne volt e hallgatásban,
hogy maholnap a faleveleken
dérré kegyetlenedik a harmat,
hogy a sarkon hancúrozó kölykök kezében
labda helyett ott-szomorkodik a szamárfüles irka,
az utcák megtelnek lebarnult emberekkel,
s a siető, álmos arcokat
piros-vidámra csipkedi a reggel;
a sétatéren fiók-festő-gigászok
lesik el a fáktól a pazar színkeverést,
s szerelmes kamaszok verses vallomásra ihletődnek;
lomhán csurognak a méz sugarak
s érett-gyümölcs-illata lesz az anyaföldnek,
és szemed parazsában
föllobban újra a szerelem, a gyöngédség, a jóság.
Szerettem volna neked adni a virágokat.
De aztán csak ez a vers maradt.
Mert mire hozzád érnek:
elhervadnak a remegő őszirózsák.

Reklámok

Read Full Post »

Megvert az Isten élettel.
Meg a szerelem: élnem kell.
Meg a halál is: félnem kell.
Megvert az Isten élettel.

Meg a poézis vallással.
Meg a muzsika halással.
Meg az éj éber alvással.
Meg a szerelem egymással.

Fekszem, virrasztok megverten,
balekség díját megnyertem,
ostobaságát, én, marha,
lettem ilyen készakarva.

Lettem, hát lettem, nyöghetem,
nincs piros ászom, tök hetem,
tüdőm akár kiköphetem,
lettem és tettem nyöghetem.

Lettem, hogy legyek végtére,
ország-világnak cégére;
ki tudja, ilyen cég ér-e
bármit is – járjunk végére.

Föld alatt dől el, nem másutt,
föld felett, füstben nincs már út,
akadjon az, ki megértse,
ne vélje, hogy csak azértse.

Függök a légben és a föld közt,
választhaték vón jobb időközt?
Mindegy. Hisz nem én választék.
Legfönnebb, hogy nincs választék

hajamban – ez is valami.
Ki tud mindent megvallani?
Ki tud mindent meghallani?
Vagyok. És ez is valami.

Read Full Post »

Szivárványló bánat
földre költözött.
Tarló őszre szállnak
birkanyáj ködök.

Dér dereng, halálos,
dermedt förgeteg
hódítja a várost,
erjedt földeket.

Már a tél villámlik
láthatatlanul.
Hallgat a világ, míg
tavaszul tanul.

1966

Read Full Post »

Most, amikor éjfelekig
kell dolgoznom görnyedt-hajolva,
hogy nincsen percnyi pihenés:
most van szükségem mosolyodra.

Most, amikor zúgó fülem
szavak olvadt-érceit issza:
most, most van szükségem nagyon
simogató-lágy szavaidra.

Most, amikor fáradt kezem
törött szárnyú madárként rebben:
most kell, ha csak egy percre is,
hogy megpihenjen a kezedben.

Az átvirrasztott éjszakákat
enyhítse egy-egy pillanat;
hisz ezerévnyi pihenést ad
mosolyod, kezed és szavad…

Read Full Post »

Elaludtak a fák,
a levelek libegnek,
az álmok tudnak várni,
az álmok nem sietnek.

Tudjál álmokra várni,
ahogy ők tudnak várni rád,
az éber csak így nem
csalja meg magát.

A levelek fölött
álmodó fények úsznak,
az álmok fölragyognak
a fények elalusznak.

Aludj fényekkel együtt,
ragyogj álmokkal együtt.

Read Full Post »

A szíved: nagy, örök titok,
és ajtaját ki nem nyitod.

A lelked mélye: rejtelem,
és nem engeded sejtenem,
mi zajlik benne szüntelen.

De ha szemed reám nyitod:
nincs rejtelem, és nincs titok.

Read Full Post »

A puha hóban, csillagokban,
az ünnepi foszlós kalácson
láthatatlanul ott a jel,
hogy itt van újra a karácsony.

Mint szomjazónak a pohár víz,
úgy kell mindig e kis melegség,
hisz arra született az ember,
hogy szeressen és szeressék.

S hogy ne a hóban, csillagokban,
ne ünnepi foszlós kalácson,
ne díszített fákon, hanem
a szívekben legyen karácsony.

Read Full Post »

Older Posts »

%d blogger ezt kedveli: