Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Archive for the ‘Reményik_Sándor’ Category

Szeretnék szeretni.
Mert nem szeretek mélyen, igazán,
halálos, nagy ragaszkodással
senkit talán.
Szomorú ez, mert annyian szeretnek
jobban, mint őket én,
s több könnyük volna engemet siratni,
mint nekem, ha őket elveszíteném.

Szétszóródtam, – ők nagyon sokan vannak,
én egyedül vagyok.
Ölelni őket száz kar kellene,
és én a semmiségbe karolok.
Hiányzik valami:
szívem központ-teremtő ereje.
Nekem nem középpontom senki se.

Vándorolok egy szívtől másikig,
s vissza megint,
s mondom magamban: szeretnék szeretni, –
de rév nem int.
Én azt hiszem, hogy volt egy örök Arc,
s az mint a köd elfoszlott százfele.
Én azt hiszem, hogy volt egy Szerelem,
elporlott, s tele lett a föld vele.

Én azt hiszem, hogy volt egy Meteor,
nekem hullt le, – de csillagtörmelék,
sok arcon meg-megcsillan egy jele,
de nem az egész, – s én megyek odébb.
Én azt hiszem, hogy volt valaki Egy,
s az Egyből itt a földön lett a sok, –
sok-sok szívből tevődik össze Egy,
szívtől szívig azért barangolok.

Reklámok

Read Full Post »

Teljesüljön a Te akaratod:
a Miatyánkból ezt tudom már csak.
Bimbóban nem marad meg a virág,
és visszafele nem foly a patak.

Teljesüljön a Te akaratod:
be fölösleges minden más beszéd…
Az én kezem, e vézna, gyönge kéz
hogy tartaná fel az Isten kezét?

Minden léleknek csak egy útja van
és csak ezen az egy úton mehet.
És nem lépheti által önmagát
és öntörvénye ellen nem tehet.

Bizonnyal minden úgy van jól, ahogy van.
És ez az eszme megnyugvást is ád:
ki sorsával vív, alája kerül
és győz, ki néki megadja magát.

Read Full Post »

Én itt vagyok, akarva, nem akarva,
a végtelen vetett a véges partra.

Fekszem aléltan a sivár fövenyben
és az óceán himnuszait zengem.

Anyám, a tenger apadt, s itt hagyott,
kinek mi köze hozzá, ki vagyok?

Gazdátlan, üres ház, mire se jó,
csak eldobni, vagy eltörni való.

Apály s dagály közt, így, időm múlván,
várom, míg értem visszatér a hullám.

Nekem nem hazám e kietlen part,
de aki titkon a füléhez tart

magányban, éjben, emberektől távol:
annak mesélek egy más, szebb világról.

Read Full Post »

A kősziklákat mindíg irigyeltem,
kik állnak büszkén, mozdulatlanul,
állják a villámot, ha rájok sujt,
s a harmat csöppjét, ha fejökre hull.

Számukra soha sincs “talán”, se “hátha”,
mint dogmák állnak, oly konok-keményen,
mint zord, erős és önhitt férfiak,
és hófuvásos, sivatag-nagy télben
fejükön csipkés jégből a sisak.

A kősziklákat mindíg irigyeltem.
A kemény szót most megtanulom én is,
de szívem bánja, mit kimond a szám,
ajkamon éles az ige, mint a kard,
de belül egy hang kérdez: “igazán?”

S a lélek ernyedt, tompa, szárnyszegett.
Már megtanulok én is síkraszállni,
s nem hajigálni kő helyett kenyeret,
s lenni kőszírt, mely int és fenyeget,
kőszikla, mit meg nem ingat semmi.

Kőszikla, min a csákány eltörik.
Ó, de belül fáj keménynek lenni!

Read Full Post »

Ha szűk szoba: hadd legyen szűk szoba.
A szűk szobában is terem öröm,
gyúl apró gyertya ínség idején,
óh, csak ne legyen sorsom bús közöny,
óh, csak legyek a fény forrása én,
apró gyermekek bálványozott fája,
én az idegen, én a jövevény.
Égő fenyőfa, égő áldozat,
akit az Isten ősi otthonából
emberek örömére elhozat.
Csak rajzolódjék mélabús árnyékom
imbolyogjon a szűk szobák falán,
mindegy, hogy mi lesz velem azután.

Read Full Post »

Egy szívnek, mely éppúgy fáj,
mint az enyém

Eredj, ha tudsz… Eredj, ha gondolod,
hogy valahol, bárhol a nagy világon
könnyebb lesz majd a sorsot hordanod,
eredj…
Szállj mint a fecske, délnek,
vagy északnak, mint a viharmadár,
magasából a mérhetetlen égnek
kémleld a pontot,
hol fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj, ha tudsz.

Eredj, ha hittelen
hiszed: a hontalanság odakünn
nem keserűbb, mint idebenn.
Eredj, ha azt hiszed,
hogy odakünn a világban nem ácsol
a lelkedből, ez érző, élő fából
az emlékezés új kereszteket.

A lelked csillapuló viharának
észrevétlen ezer új hangja támad,
süvít, sikolt,
s az emlékezés keresztfáira
téged feszít a honvágy és a bánat.
Eredj, ha nem hiszed.

Hajdanában Mikes se hitte ezt,
ki rab hazában élni nem tudott
de vállán égett az örök kereszt
s egy csillag Zágon felé mutatott.
Ha esténként a csillagok
fürödni a Márvány-tengerbe jártak,
meglátogatták az itthoni árnyak,
szelíd emlékek: eszeveszett hordák,
a szívét kitépték.
S hegyeken, tengereken túlra hordták…
Eredj, ha tudsz.

Ha majd úgy látod, minden elveszett:
inkább, semmint hordani itt a jármot,
szórd a szelekbe minden régi álmod;
ha úgy látod, hogy minden elveszett,
menj őserdőkön, tengereken túlra
ajánlani fel két munkás kezed.
Menj hát, ha teheted.

Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom:
jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
de itthon maradok.

Leszek őrlő szú az idegen fában,
leszek az alj a felhajtott kupában,
az idegen vérben leszek a méreg,
miazma, láz, lappangó rút féreg,
de itthon maradok!

Akarok lenni a halálharang,
mely temet bár: halló fülekbe eseng
és lázít: visszavenni a mienk!
Akarok lenni a gyujtózsinór,
a kanóc része, lángralobbant vér,
mely titkon kúszik tíz-száz évekig
hamuban, éjben,
míg a keservek lőporához ér.
És akkor…!!

Még nem tudom:
jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
de addig, varjú a száraz jegenyén:
én itthon maradok.

1956

 

Read Full Post »

Reményik Sándor (1890-1941)Szív – emberszív.
Csak olyan, mint a másé.
De mégis másnál rokontalanabb.
A végzet jegyese,
s az elhagyottságé.

Szív – magyar szív.
Szív-alakú sziget.
Körülnyaldossa bánat-óceán.
Körültombolja sötét gyűlölet.

Szív – figyeld a rendhagyó verését:
néha szinte eláll.
Aztán jön egy óriási dobbanás
a csillagokig fel,
azért sem a halál!

Szív – árva szív,
hogy fogták két marokra
ezt a szívet vaskesztyűs századok!
Hogy szorították irgalmatlanul!
És íme: mégis, azért is dobog.

Nézd meg ezt a szívet,
immáron teste sincs.
Csak csupa szív, kitépett szív,
de éppen így lett mérhetetlen kincs!

Ha bűne volt:
a testével elmúlt, megsemmisült.
A pusztában önmagára talált 
a szegény szív,
s minden vadrózsája megnemesült.

Vedd ma körül áradó szerelemmel
ezt a szent, szív-alakú szigetet!
Magyar szív az,
sokat szenvedett szív :
az én szívem, a te szíved.

Read Full Post »

« Newer Posts