Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Archive for the ‘Ranschburg_Jenő’ Category

I.
Most sírok. Itthagyott anyu.
Sírok és nem törlöm le a könnyemet…
Hadd lássák, hogy én most szenvedek!
És hiába dobják ide a labdát,
nem gurítom vissza…
Nem lehet.
Itt fogok ülni a széken estig,
s a mesét se hallgatom.
Úgyse tetszik!

II.
Sírok.
És csak a nagy, fehér ajtót nézem,
ahol anyu elment,
és este eljön értem!
És rájöttem, hogyha nagyon mereven,
sokáig nézem azt a díszítést
az ajtókereten,
megelevenedik, és színes mesévé válva
ott a Hófehérke
és a vasorrú bába,
meg a torkos farkas,
ahogy rátámad nagymamára,
aki úgy reszket a félelemtől…

Azt játszom: mindjárt engem is bekap…
Olyan jól tudok sírni ettől!

III.
Sírok. Ha itt lenne velem anyu…
Vagy legalább a nagymamám!
Sírok, sírok,
és nem szól senki
egy szót se rám…
Mért nem kérdezik meg, hogy mért sírok?

Úgyse mondanám meg ám!

Reklámok

Read Full Post »

A lányoknak milyen van,
tegnap óta már tudom,
mert akkor Zsoltival
kilestük ezt a kulcslyukon.
Nem érdekes!
A dolgukat ők ülve végzik el…
De jó, hogy Zsoltival mi állva szoktuk…
S van mivel!

Read Full Post »

Anyu, én igyekszem
a haragom levetni.
Ha bánt, sírok, ha viccel,
próbálok nevetni.
De hidd el nekem:
parancsra nem tudok szeretni.

Tetszik nagyon, hogy katona,
s tetszik a rangja.
Ha megszólal, zúg,
akár a templom harangja,
– de nem simogat meg úgy,
mint apué – a hangja.

Számodra nincsen nála jobb a föld kerekén,
ha rád néz, olyan leszel, mint vaj a kenyerén,
de én nem érzem apu melegét a tenyerén.

Ha játék kell, nála ezt könnyedén elérem,
ha érkezem, mint apu, úgy szalad elébem,
de én nem látom azt a sugarat a szemében.

Ha sétálunk, a kezem ott van az övében,
ha elcsúszom, megkapaszkodom az övében,
de én nem érzem apu jó szagát az ölében.

Azt mondja szeret, s csinál majd hozzá kedvet is,
hogy vele éljek. De apu jobb, ha megvet is.
Nekem ő tízszer, százszor többet ér, ha megver is.

Anyu, én igyekszem a haragom levetni.
Ha bánt, sírok, ha viccel, próbálok nevetni.
De hiába, ha megkérsz sem tudom őt szeretni!

Read Full Post »

Emlékszem rá, egyszer megvert apu.
Mert rossz voltam. Sarokba állított.
Sírtam, s gyűlöltem őt nagyon.
Mert közben ásított.
A könnyeimmel köröket rajzoltam fel a falra.
S titkos jelt a körökre.
Ne verjen meg többé soha.
És tűnjön el örökre.
Most nincs velünk. Elment.
Nagyon sok napja már.
S az oviban utálom azt, akit.
Este az apja vár.
Anyu azt mondja itt hagyott.
De eljön, majd ha véget ér a per.
Csak én tudom, miattam nem jöhet.
Hisz én tüntettem el.

Read Full Post »

%d blogger ezt kedveli: