Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Archive for the ‘Móritz_Mátyás’ Category

Ezt a széket arrébb lökni
vonat elé lefeküdni
megvívni még egy-pár harcom
szétszaggatni vasálarcom
eldobni kövem és nyilam
nem ölni mint mindannyian
törzsnek lenni nem csak torzsnak
ura lenni a szebb sorsnak
ördögöt nem falra kenni
ötszázasért gyrost enni
dermedt árnynak sose lenni
fel-le járni a kék vízen
az égre lesni septiben
tiszta szívvel énekelni
Istennek is megfelelni
örök életűnek lennem
Isten ébredne föl bennem
megszeretne, -akárki az
akár hazug, -akár igaz
lenyugtatni a vad tengert
megsajnálni a rossz embert
égről a fényt leszakítni
véle szívem beporítni
a gondok közt nem vesződni
a szántón nem mérgelődni
bajos szelet nem hallgatni
az ördögöt nem vallatni
csak a jóról gondolkozni
nem szenvedni, -csak dolgozni
nem érezni a haragot
simogatni: -holdat, -napot
bölcsebb előtt meghajolni
felderülni úgy dalolni
az Istent is úgy szeretni
érte szívem földbe vetni

nem gondolni rosszkor rosszra
bennem Isten álmodozna
míg a széket arrébb tolnám
rám gondolna, -úgy gondolnám…

Reklámok

Read Full Post »

Szürke dicsőségnek szürke fénye,
szürke népnek szürke szívverése;
szürke ár nyel el, vagy szürke salak,
szürkék a gerendák, szürkék a falak.
Szürke a szív, és szürke az álom,
szürke sült galamb egy szürke tálon;
szürke a szenny és szürke az élet,
szürkék azok is, kik hófehérek.

Szürke népnek szürke a világ itt,
szürke napnak szürke fénye világit;
szürke a por és szürke a máglya,
szürke vetést szürke sáska rágja.
Szürke alak szürke utcán inog,
szürke kertekben szürke jázminok;
szürke tetemeken szürke legyek,
szürke tenger, szürke ég, szürke hegyek.

Szürke koldus előtt szürke kalap,
szürke kézben pár szürke pénzdarab;
szürke orkán szürke szele dobban;
szürke láng szürke részekben lobban.
Szürke macska előtt szürke egér,
szürke csöndben fut, -fut, egy szürke szekér;
szürke égbolton csonka, szürke hold,
szürke magyaron szürke bánat-folt.

Szürke lidércfény világit messze,
szürke patak szürke vérrel festve;
szürke szemeken szürke a hályog,
szürke jászol, szürke szent királyok.
Szürke országban szürke a divat,
szürkék a kompok, szürkék a hidak;
szürke a csók, és szürke a rózsa,
így élünk mi szürke (marha) módra.

Read Full Post »

Faludy György

1910. szeptember 22 – 2006. szeptember 1.

Még igazán fel sem kelt a nap,
és fájdalmam sokakkal közös
lett, – most már elhunytnak tartanak,
– hirtelen minden olyan hűvös.

Benned már nem háborog a vér,
a sors most nem tudom merre vet,
hogy az utadon most ki kísér,
– bámulok csak a papír felett.

A szembogarad, hát lecsukott
nem tudom, belőled mi marad.
Lesz sok szép beszéd, írás, lucsok,
és ezerszám, görcsös gondolat.

El is morzsolnak pár műkönnyet,
és majd tettetik sokan a bút,
díszkiadásban adnak könyvet,
és talán kapsz egy műkoszorút.

Ez a módszer, ez a kórtünet,
pár magazinműsor elővesz,
(nyomodban kaszás már nem üget),
emléked három napig se lesz.

I-vel írják majd a nevedet,
és kutatják titkod titkait,
jobb, hogy ezt nem látod, – nevetek,
– már fél napja annak: nem vagy itt.

Read Full Post »

Nincs magyarázat. Akasztófára jut,
vagy a vonat elé veti magát, kit
bántani mer a durva valóság!
/Berda József: Meghalt/

Megszületett a Gát utca 3 szám alatt,
hatodik gyermekként erre a világra;
Ő, kié nem lehetett a tó a jég alatt,
kinek följebb nem juthatott a virága.

Megszületett hogy mosdassa a habos vihar,
hogy egy zsidó orvostól kapjon kabátot;
Ő, ki kisfiúként kapkodott lábaival,
kire a való hullt, ha gyönyörűt látott.

Kire ha nő nézett, a rosszat felejtette,
és nem gondolkozott a költészet rangján;
Ő, ki a karddá nőtt bicskát is elejtette,
vagy szólított a kínzottak hulló hangján.

A jogaiért készült Ő megverekedni,
hogy hallgassa: a fura úr miként gagyog;
nyüzsgő szívével széllé akart kerekedni,
volt, hogy azt hitte: talpán alkonyat ragyog.

Megszületett 5-ben, a nemzeti nyomorba,
hol akadt népbetegség ezernyi fajta;
Ő, a jámbor, kit annyi asszony dörgölt orrba,
szanatórium sem segíthetett rajta.

A nép közé, kire lapulása is rávall,
hogy fűteni a fát, és a szenet lopja;
hogy borderline személyiségzavarával
viselje el: a bíróság perbe fogja.

Csak segélyben részesítették díjak helyett,
megmérgezni magát lúgkővel akarta;
mert tudta: nem lehet Ő az Úr az Úr helyett,
aki lukas nadrágját kézzel takarta.

Életét a szárszói síneken költötte,
remélve hogy magára szavakat talál;
a hajnal-nyelvét is a világra öltötte,
kiért mezítláb jött a foltozott halál.

Rajongva várt fiúból lett állami nevelt,
kinek fönn a hegyen a köd bontott ágyat;
a folyó mentén megfáradt emberként hevert,
mint akinek szíve nem érlel már vágyat.

Majd 37-ben ment a mosóasszony után,
32 évig próbálta állni helyét;
Ő, aki Don Quijoteként harcolt, s bután.
Végül megadta magát, lehajtva fejét.

Read Full Post »

Tiéd e vers, -áldott és szelíd anyám,
aki előtt meghajtom most a törzsem
e napon, melyen el nem mulasztanám,
hogy a legszebb ünneplőmet felöltsem.
Ötven éve fárad kezed, és térded,
de az élet várhat arra hogy megtör;
hálát mondok most neked, és teérted,
kupolát formálok imás kezemből.

Az emlékek mind feltörni akarnak,
nem is sejtve, hogy könny lesz amit ejtesz;
ki beléje sose dőltél a kardnak,
és van, amit el sohasem felejtesz.
A semmiből is varázsolni étket,
kiben a madár el sosem hallgatott;
és ha a szemedben a könny is égett,
kezedben tartottad az arany napot.

A „piktor” igazi embernek festett,
ki a jótettek közül nem válogat;
ki sohasem játszik fáradtat, -restet,
tengermélyről hozni fel korállokat.
Előtted a számat sokszor csak tátom,
de most e pár sorral hagy köszöntselek;
tollam a szívem közepébe mártom,
hogy így legyen szavam zengő és meleg.

Kívánom: mögötted a múlt ötven éve,
megannyi csodás tavaszi kert gyanánt;
-ringó rózsáknak ötven régi réve-
tündököljön, -honnan halkan illan át
hozzád ezer emlék- szárnyára véve,
az elmúlt éveknek örök illatát,
melyben a könny is, mint egy drága párlat
dús olaja, illattá szűrve árad.

A múlt és a jövő közt középen állsz
most, mikor szívből kívánom e dalba:
juss olyan magasra honnan messzi látsz,
és várjon a jövőnek dús jutalma!

Read Full Post »

már csak a celofán alatt dohos pogácsa
már csak a pezsgő híg ködbe mállott
utcalámpák az aprópénzből váltott
utolsó blokk a rendőr jótanácsa

Már csak a bőr és ruhacafatok szaga
már csak a kérdések, mennyi még, ki ápol
már csak mint az élet kitömött farkasa
kit a halál rángat ki meleg zugából.

Már csak az égnek verselő teliholdja
megbújva aludni, mint egy szürke állat
már csak hogy kevés vágyamat is eloltsa
már csak hogy rá gondolok megtűrve nálad.

Már csak cipőre hulló cigarettavég
hétvégi lézengés embertársak között
már csak mint a padon őszöreg nénikék.

Már csak felsóhajtva, hogy eltűnt ez a nyár
már csak hogy azt kérdezik: hozzánk mi közöd
már csak mint öreg, eltiport szarvasbogár.

Read Full Post »

%d blogger ezt kedveli: