Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Archive for the ‘Maczkó_Edit’ Category

Romos ház falán szél vacog
rángat egy törött ablakot
ajtón a rozsdás zár mögött
ezüstpókháló nyöszörög

szúette rajta a keret
fakó emlék az ágy felett
a legszebb napunk mosolya
arcunkra dermedt fintora.

Reklámok

Read Full Post »

Ősz járt, jött a hajnal
gyötrő fájdalommal,
vérvörös kín csurgott
minden ház falán.

Sírtak ifjak, vének,
házuk dőlt, semmivé lett.
Fohászuk elszállt,
elvitte bőszen az ár.

Dermedt ajkak kértek;
Isten segíts meg, kérlek!
Óvd meg a gyermek lelkét,
ki bűnbe veszett!

Hol van, ki ellenük vétett,
mért kell szenvedni vétket,
mért csak a pénz kell?
A zsarnok sosem tanul.

Csönd lett, égbolt vérzett.
Sorsuk semmivé lett.
A vörös iszap a párnájuk, s a végzetük.
Így veszett semmibe egy nap az életük.

Read Full Post »

Kardélű, száraz
pikkelyek,
éles a rög,
gyűlik a seb.

Térdig sem ér
a búzavetés,
sikérje is
nagyon kevés.

Perzselt kalász
szára pattan,
Hegyalja egy
forró katlan.

Szemölcsös föld
repedt, vérzik,
száraz vetés
elenyészik.

Sovány termés,
nem lesz kenyér,
hasztalan fényes
a kapanyél.

Ilyen aszály
rég nem végzett,
a forróság
mindent éget.

Perzsel, szinte
lángra kapna,
ha verejtékünk
elapadna.

Ég haragja
szürkén gyűlik,
háborúra
készülődik.

Villám csattan,
vihar tombol,
falu népe
fohászt mormol.

Száll a perje,
parázs kéve…
Sír a harang
újkenyérre.

Read Full Post »

Maczkó Edit: Ősz

Dérfátylat borzol a szél,
csörren a fán alélt levél.

Fáradt tőke termést hordoz
fakó napfény felhőt oldoz.

Füstös légben varjú rikolt,
ezüst nyárfa folton folt.

Lomb ritkul nyúlt ágakon,
rozsdás szőnyeg-avaron.

Ködpaplan zsíros föld fölött.
Hegyaljára az ősz beszökött.

Read Full Post »

Maczkó Edit – Hidak

Megkel a kenyér
felfrissül a vér
készen már a híd
megdobban a szív.

Puha a kenyér
hív a szenvedély
selymes puha ágy
nyílik a virág.

Szikkad a kenyér
kérges a tenyér
csalfa a szerető
nincs pihenő.

Hosszú még a híd
fárad már a szív
mély a szakadék
integet feléd.

Száraz a kenyér
korhad a pillér
törékeny a híd
elhalkul a szív.

Népes temető
ékes szemfedő
leszakad a híd
elnémul a szív.

Read Full Post »

Nap tüze perzsel, dőzsöl a tájon,
tűz-zivatar van az ég peremén,
vérpirosan süt, pusztít e nyáron,
– gazdátlan fészek a fák hegyén.

Félszárnyú gólya hervad a földön,
– eleség után indult talán -,
ez lett a veszte, szikkadt göröngyön.
Síri csend feszül a ház falán.

Füstszínű fellegek kúsznak az égen,
eltévedt szellő tolja magán,
kalászban tengődő kenyérmag éled,
reccsen a száraz gally a fán.

Haragos daccal dördül az égbolt,
villámok cikáznak szerte szét,
zúdul az áldás, sunnyog a félhold
jég veri zordan a hegy levét.

Kicsorbult kapa fénylik az éjben.
Sósízű könnycsepp az arcokon.
Isten haragja szunnyad a fényben,
megkönyörül a holnapon.

Read Full Post »

Szellő lennék tűző napban,
megmártóznék patakhabban,

tarka mező, lepke szárnya,
égbolt ékes szivárványa.

Virág lennék, illatfelhő,
szurok égen csillagernyő,

pillekönnyű hópelypárna,
haldoklónak puha ágya,

hajléktalan menedéke,
háborúra világbéke.

Read Full Post »