Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for the ‘Kovács_Ákos’ Category

A tévé kékes bársonyával
kibélelt világ
elfelejt és nem örül,
ha emlékezem rád.
Pedig éppen ötven éve
a béketűrés népe
fellázadt és maga ment
a sorsának elébe.

Fekete-fehérben menetelt szépen
a kritikus tömeg,
hitét a kínzókamrák
sötét híre sem törte meg.
Itt nem számít a rang,
hiába jön majd ezer tank.
Ötszáz éve mindenkiért
kondul a harang.

Tiszta voltál, büszke, vad,
nem adtad egykönnyen magad.
Rólad beszélni sem szabad,
1956

Tiszta voltál, büszke, vad…

Piros a vér, az eskü fehér,
de a gyom bizony zölden virít.
Sekély sírodat őrzik, nehogy
ledöntsd a Pokolnak kapuit.
Ha elérhetetlen, szent a cél,
az elbukás is ünnepély.
Néhány nap és kiderül,
hogy az ember mennyit ér.

Tiszta voltál, büszke, vad,
nem adtad egykönnyen magad,
rólad beszélni sem szabad,
1956

Tiszta voltál, büszke, vad…

A tévé kékes bársonyával
kibélelt világ
nem érti, hogy miért kéne
emlékezzen rád.

2006

Read Full Post »

te vagy a tavasz bennem
te vagy akinek énekeltem
tüzes borom vagy
talizmánom
kardom vagy és növő virágom
arcodra roppant láng tapad
nem csitítod a vágyadat
tollamban tinta vagy
fekete-kék
karmod éjente rongyosra tép
hűséged örök
így másé lehet
szép neved
és lágy mindened

öled habja elborít
asszonykarod megszorít
csak álmodtam hogy halott vagyok
hogy rabló szívem kővé fagyott

te vagy a tavasz bennem
veled tovább kell mennem

Read Full Post »


Egy levél a földre hull,
lassan már alkonyul
és nemsokára az őszi tájra
sötétség borul.

Még bágyadtan int a Nap,
a tékozló sugarak
emlékekből, képzeletből
elém rajzolnak.

Az arcod felragyog,
mint egy őszi tájkép,
ahogy újra felnevetsz.
Csupa arany és bíbor
minden árnyék.
Ilyen gyönyörű nem lehetsz!
A lusta Nap tavaszt ígér,
tavaszt ígér, nyarat remél,
de nézd, a dér fákhoz ér.

Belőled érkező,
szíveden élősködő
terhed voltam, de elfutottam,
növesztett az idő.

Fejem öledbe ejtettem,
te egyetlen, aki hitt bennem,
ha megtorpantam, orra buktam
a hitemet vesztettem.

Az arcod felragyog,
mint egy őszi tájkép…

Egy megfakult hajfonat,
egy dobozban tejfogak,
ennyi csak, ami megmarad,
ha szétosztod önmagad.

Ezer dolgom fojtom rád,
a sírodon a friss virág
csak ritka vendég,
nincs rá mentség,
felőröl a világ.

Az arcod felragyog,
mint egy őszi tájkép…

A sötét már elvakít,
szidj meg, vagy mondj valamit!
Nagy hirtelen a nyakszirtemen
egy kéz végigsimít.

Read Full Post »


ülök a csönd hideg kövén
a sötétség méri a perceket
nem csodálkozom ítéletén
hogy boldognak lennem nem lehet

az éj felén túlról ha visszanézek
látom kezemre könny csorog
és bőröd illatát idézem
mint majd engem idéznek a verssorok

arcod nem az én párnám nyomja
gazdád legeltet tűző napon
bomlott vagyok: az eredet bolondja
vágtatnék váltott szavakon

hozzád aki anya és angyal
fájdalmas dísz a lelkemen
szólítlak minden mozdulattal
asszonyom és egyetlenem

Read Full Post »

Tested minden szeglete lágy
két vállra fektet a vágy
tűztől forró minden ajkad
a kétely benned végre alhat
rajtad győzni fog a tested
bizton érzed, el nem enged
a kéj benned már alig fér meg
a mámor ellen nincsen érved
a tűz most szorít, összeroppant
téged, olthatatlan katlant
a tested újra győzni készül
összes bűnöd mind elévül
nem mutatsz most hazug kedvet
minden sejted ordít, reszket
nem fordulhatsz innen vissza
a szándék, mint a véred tiszta
egyetlen szó hallgat benned
minden arra szólít:
tedd meg, tedd meg, tedd meg!

Maroknyi habbá roskad a tested.

Read Full Post »


Gyulladt testedre az éj leszáll,
eső szakad szakadatlanul.
A fehér csempék közt a tér sivár,
felhőhad az égen felvonul.

Az orvos jól beszél, a rímtelen közöny
megdermeszt, bár nem is hallhatod.
Görcsösen hiszem, hogy jön rád még öröm,
ahogy beadja a komor oldatot

Ébredj! Éledj! Ha fáj is, nyisd fel a szemedet!
Mozdulj! Virradj! Máris, mondd ki a nevemet!
Kelj fel! Egy jel kell, egy sóhaj! Minden perc nehezebb.
Törd meg a csöndet egy szóval! Én nem kérek egyebet
soha már.

Sápadt arcodon a láz dereng,
koldus lelkeden átfúj a szél.
Az ágyad és a szíved meghasadva reng,
köd mögött a hold, mint aki fél.

Az álom partján aztán hozzád lép egy árny,
díszruháját karddal vágja szét.
Úgy borul föléd, mint angyal hordta szárny,
Szent Márton rád teríti fényes köpenyét.

Ébredj! Éledj! Ha fáj is, nyisd fel a szemedet!
Mozdulj! Virradj! Máris, mondd ki a nevemet!
Kelj fel! Egy jel kell, egy sóhaj! Minden perc nehezebb.
Törd meg a csöndet egy szóval! Én nem kérek egyebet
soha már.

Read Full Post »

Minden búcsúdalt megírtam már rég,
– nem hitted el.
Meglepi a szívem valami tiszta csendesség,
bennem újra az idő énekel.

Kezemet nyújtom, kérlek, ismerj fel,
értsd meg, amit mondok, kérlek fogadj el!
Ha nálad lesz egy kérdés, nálam biztos lesz egy válasz,
ha választanod kell, kérlek, engem válassz!

Meggyújtom majd újra a dalok mécsesét,
– ó, csak dallam és szó.
Felragyog egy percre, fenn, a magas ég,
mint egy végtelen templom-hajó.

Kezemet nyújtom, kérlek, ismerj fel,
értsd meg, amit mondok, kérlek fogadj el!
Ha nálad lesz egy kérdés, nálam biztos lesz egy válasz,
ha választanod kell, kérlek, engem válassz!

Elér majd az öröm, ahogy elért már a baj,
– nincsen mitől félj.
Ha eltűnne a dalos akkor is megmarad a dal,
és segít, hogy boldogabban élj.

Kezemet nyújtom, kérlek, ismerj fel…

Read Full Post »


Gondolj rám,
ha csillag zuhan földi éjszakán,
ha megszakadnak mondatok,
ha megszűnik egy gondolat,
ha átfestik a múltamat
– s ne várj!

Gondolj rám,
ha elpattan egy húr a zongorán,
ha széttörik egy rossz futam,
ha csendben élsz és boldogan,
egy szál gyufa, ha ellobban…
– s ne várj!

Mikor megtorpan egy lépés,
mikor megroppan a jég,
mikor elfogyott egy érzés,
mikor megvillan az ég;
úgy lásd, mint én, hogy lássam veled,
úgy értsd, mint én, hogy értsem veled,
úgy szólj, mint én, hogy szóljak veled.

Gondolj rám,
ha friss nyomot hagysz országút haván,
ha tó vízébe követ dobsz,
ha csobban és ha elmerül,
ha csend a csenddel elvegyül…
– S ne várj!

Gondolj rám,
ha villámtépte ágat látsz a fán,
ha füst sem marad már a láng után,
ha erény lesz már nem gondolni rám!

Gondolj rám,
ha gyümölcs érik villámtépte fán,
ha parázs ég a láng után,
ha jólesik még néhanap,
hogy rólam szól egy gondolat.
– S ne várj!

Read Full Post »

Csillagok alatt alszik a föld,
lehet, hogy egyedül én vagyok ébren.
suhognak körben a zajmadarak,
társtalanul fekszem az éjben.

Csillagok alatt fekszik a test,
az enyém, a tiéd, akárkié,
könyörögnék, hogy engem szeress,
de nem ragyogsz rám már soha többé!

Csillagok alatt jár-kel a test,
az enyém, a tiéd, vagy a másé.
a test csak izgága, gyönge hírnök,
az életé vagy az elmúlásé?

Mondd csak, mi ez az álom, barátom?
Mondd csak, mi ez az ének, mi ez a dal,
mit a távolban dúdolnak a vének?

Csillagok alatt alszik a test,
éget a föld, olyan hideg,
akár a szegecselt acélfalak,
fogva tartják az álmaimat.

Vigyázz a szóra, melyet küldök:
én mindig szeretni foglak,
maradj meg titkos jelszavamnak,
maradj meg védő csillagzatomnak!

Mondd csak, mi ez az álom, barátom?
Mondd csak, mi ez az ének, mi ez a dal,
Mit a távolban dúdolnak a vének?

Bárcsak hívnának maguk közé,
hogy tudnám, hová tartozom!
Társtalanul fekszem az éjben,
felhő takarja csillagzatom …

Read Full Post »

 

Folyton folyik a kampány, zúdul mindenfelől,
jelszó jelszó hátán. A szavakat hazugok rágják,
és várják, hogy majd összedőlnek az ezredéves bástyák.

Ha van még valami tiszta ezen az elveszett világon,
azt máshol nem találom, csak a lányom szemében látom.

De miért ne gondolnék rád? Miért ne gondolnék rád ezután?
Mondd, miért ne gondolnék rád?
Hogy hol jársz, hogy mit csinálsz?

Nem is kérded, merre visznek, merre szédítenek,
akik semmiben sem hisznek. Mást se hallasz tőlük,
csak hogy mennyire jó lesz neked, aztán mentik majd a bőrük.

De volt értelme annak, hogy mindeddig kibírtad,
a legszebb versed úgyis a fiad szívébe írtad.

Hát miért is gondolnék rád? Miért is gondolnék rád ezután?
Mondd, miért is gondolnék rád?
Hogy hol jársz, hogy mit csinálsz?

Egy asszony szép szavára szelídebb ember leszek,
a gondot hagyom másra. Engem munka vár a kertben,
amíg egy fát ültetek, a harc alábbhagy bennem.

De nem felejtek semmit, és kezdeném is újra,
neved szép betűit ámor homlokomra írta.

Hát miért ne gondolnék rád?…

Read Full Post »

Égi jelnek földi mása
a Nappal vagyok egy,
sólymok, farkasok unokája,
ember-állat, furcsa elegy,
Napfivér, széltestvér, tavaszi mohikán,
szenvedély-útvesztő nyílik a lábam nyomán.

És a hangok, a hangok, szavak és csendek
üldöznek örökkön és körém térdepelnek.
Én neked akarok énekelni,
én így vagyok szabad,
az ölelés is áttüzesedhet
vigyázz: gazdája mostantól Te vagy!

Átvirrasztott évezredek
és hatalmas csönd után
én mindig eljövök, hogy újra láss.
Én, a titkos örömök kincstárnoka,
én, a tavaszi mohikán,
én mindig eljövök, hogy újra láss.

Szemed íriszén magunkat látom,
fénylő tükör a döbbenet.
Sok életet meguntam már,
de most örülök neki, hogy itt lehetek.
Túl a bűnön, a megbánáson
hitem tüzéhez ülök közel,
mellém fekszel és azt se bánom,
hogy úgy alszol el, ahogy megszoktad már
másvalakivel…

Read Full Post »

%d blogger ezt szereti: