Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Archive for the ‘Juhász_Gyula’ Category

A kocsma ajtaját kitárják,
s hozzák subában a telet,
az istállóban ott a jászol,
a jászolban a Szeretet.

A gyémánt csillag áll fölöttük
füstös lármában szelíden,
nyájas barmok között az almon
az Ácsnak Gyermeke pihen.

Kántálnak a három királyok,
s velük a jámbor pásztorok,
a söntés mélyén egy elázott,
elbúsult zsöllér tántorog.

Könnyes szemmel bámulja báván
a betlehemi csillagot,
a jó reményt mit körülállnak
Szegények, árvák, magyarok!

1928

Reklámok

Read Full Post »

A házak és a lelkek csendje jön,
a béke száll nagy, szürke lepedőn.

Bús táj fölött, bárányfelhők alatt
ezüstöt önt az estbe a harang.

Ballag a nyáj, elbődül boldogan,
már minden lélek s kapu tárva van.

A mezőkről az illat lopva jár,
most legbujább, mert elmúló a nyár.

A padokon pipázás, mély a csend,
a kutak gémje kék magosba leng.

A tetőn a nap arany csókja ég,
ó nap, derű, öröm! Maradj ma még!

Read Full Post »

A bánatos és barna asztagok
az őszi csönd ölén kallódva áznak,
jegenye gunnyaszt a vén ég alatt,
tükre alatt az elmulásnak.

Ó bánatos és barna asztagok,
hol van a nyár, a tűznyilas, a táncos?
Jegenye gunnyaszt a vén ég alatt,
s az őszi könny szivárog.

A bánatos és barna asztagok
az őszi csönd ölén kallódva áznak.
Megint magánosabb lett a világ,
s a szív megint halálrafáradt.

1910

Read Full Post »

Ismeritek a bérházak magányát,
kongó szobák sötétes odvait?
Minden oly álmos, bágyatag, avitt,
komor falon a járók árnya száll át.

Ismeritek a bús vasárnapot,
mikor távol zenén álmodozva
sötét óráknak nincsen vége, hossza,
s álmot szövünk, mint hálót sző a pók?

Ismeritek az őszi éjszakát?
A nagy udvar mélyén platánfa gyérül,
álmodozva lustán fényrül, színrül, égrül.

S míg elfog a derű nosztalgiája,
zokogni hallod halk eső dalát,
s elalszol fáradt gyásszal, összefázva.

Read Full Post »

Az alkony oson már
fák lombja alól,
a nyár hegedűjén
ősz bánata szól.

Fák lombja alól
táncolva az ősz jön,
s a rőt koszorút
megrázza a törzsön.

Táncolva az ősz jön,
s mint felleg a hegyre,
vállamra borulnak
az ősz, meg az este.
Az ősz, meg az este.

Read Full Post »

Az alkony kéken hamvazó ködében
most térnek nyugovóra mind a házak,
a csöndbe bámulnak komoly fehéren,
s tetőiket lehúzza az alázat.

Az ablakok kis, vaksi fénnyel égnek,
– öreg parasztok néznek így az éjbe –
és lecsukódnak jó korán e fények,
s virraszt tovább az udvar jegenyéje.

Mint régi csősz, dúdolgat egymagában,
s a csillagokba nyújtózik didergőn,
alatta boldogabb a tyúkok álma,
s ha elszundít, hát ő is egy az erdőn.

Az országút elindul bandukolva
az éjszakában, tornyokat keresve,
fáradt utast és aranypénzt a porba,
s egyszer csak eltűnik a végtelenbe.

Read Full Post »

Juhász Gyula: Szavak

Szavak, csodálatos szavak.
Békítenek, lázítanak.

Eldöntenek egy életet,
följárnak, mint kísértetek.

Szárnyalnak, mint a gondolat,
görnyedve hordnak gondokat.

Világokat jelentenek,
meghaltál, ha már nincsenek.

Dalolnak és dadognak ők,
gügyögnek, mint a szeretők.

Ölnek és feltámasztanak:
szavak, csodálatos szavak.

1934

Read Full Post »

Older Posts »

%d blogger ezt kedveli: