Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Archive for the ‘Jónás_Tamás’ Category

Mint kávés csésze alján sűrű zacc,
hiába kergetlek el: megmaradsz.
Vagy túl hangos rockkoncertek után
a fülcsengés — némán tátog a száj.
Levágott láb után a fantomfájdalom,
mindig ott sétálsz a másik oldalon.
Illatodtól, lomha hónapok, ha múlnak,
a lusta izmok, vágyak megvadulnak.
Egy hajszálad a kényes porcicák között.
Te ott leszel, bárhová költözök.

Reklámok

Read Full Post »

Csihadóban a nyár.
Sárga rózsa.
Alkonyi kertben áll.
Légy vagy darázs
száll le róla.
Az égi kávé ráfolyik,
durva zacca
a föld alatta.
A kert már álmodik.
Csak a rózsa éber.
Mint a szégyen,
lélekben, emberében,
világít, lámpa,
rózsasárga.
Megáll, még ha siet is,
aki látja.

Read Full Post »

Ne lepődjön meg, anyám, hogy magázom.
Nem tudom, anyám-e még azon a másik világon.
Tudom, hogy mindent lezárni csak nagyon kevesen,
de azért gyötör, hogy nem tudtunk mindent mi sem.
Talán emlékszik rá, amikor tavaly megfogtam a kezét,
maga fázott, nyár volt, nekem meg nem ment a beszéd.
Féltem, hogy valami sutaságot mondok.
A halottak is ilyen szégyenlős bolondok?
A kezét, amikor megcsókoltam, féltem,
mert valami rémületet láttam utána a szemében.
Ha nem kezdett volna el akkor sírni, lehet,
hogy meg is szólalok, s ma kevésbé szenvedek.
Elegáns ez a hallgatás. Nevetséges a beszéd.
Tudja, nem tudom elfelejteni a fehér pulóverét.
Nem állt jól magán. Már szinte semmilyen ruhadarab.
Az arcát elfelejthetem, de az a pulóver megmarad.
Elnézést, anyám, hogy így el-elkalandozok.
Szégyenletes nekem, mint a halála, az ok.
Most már nem maga miatt mondom, de hát
engem még itthagyott küzdeni: szerettem magát.
S hogy Egy volt (akik olyan kevesen): anyám.
Még a magáé vagyok. És maga már nem az enyém.

Read Full Post »

Most valami olyasmit szívesen mondanék, hogy
jó a láz, de a nyugalomnál semmi sem jobb.
Vagy: az az ég, ami szégyenkezve lángolt,
meteort sírt, igaz, de távol volt, és tárgy volt.
Vagy: minden szereplő, végül is, felcserélhető,
s ilyen sztorit szül bármelyik hely és bármelyik idő.
A lány se szép, se csúnya, a fiú alig erősebb,
és mindig lesz kultúra, ki érti-félti őket.
Tíz év múlva vége, ha most nem is múlt el még,
és akkor lesz majd forró a most csak langyos emlék.
És mondanám még azt is, hogy épp az a szép benne,
hogy akkor múlna el, ha vége sose lenne.
De ez se igaz, az se igaz, egy valós: hogy fájnak.
S szerelemből, nem a csendből születnek a tárgyak.

Read Full Post »

%d blogger ezt kedveli: