Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Archive for the ‘Illyés_Gyula’ Category

Veled jó, veled jó,
a mező, a folyó,
meg a szél, meg az éj,
meg minden, ami él.

Ha fele nem tiéd,
ízetlen az ebéd,
a Nap, a letűnő,
a harag, a jövő.

Amihez csak érek,
válik ketté rögtön,
két részre a földön:
egybefűzni véled.

Ha fele nem tiéd,
kevés a föld, az ég,
meg a nyár, meg a tél,
meg a dél, meg az éj.

A múlt, a kikelet,
a kisgyerek.

Reklámok

Read Full Post »

November van, torlódnak a fellegek,
sejteni csak, a déli nap hol lebeg:
hályogosan meg-megvilágul az ég,
mint mikor vak nyitja-hunyja holt szemét.

Csuklik, felsír a nyírerdő, elcsitul,
tanít dalra már engem is magyarul.
Morog a tó, hab-fogait felfedi,
a dühödt szél visszafelé tereli.

Hajlik a nyír, meghajol és visszavág,
úgy tagolja az ősz konok ritmusát.
Arra lépek, meg-megállva s hirtelen
nekifutva, mikor nem is tervezem.

Száll kiáltva, száll az égre, visszaszáll
s felcsap ujra, lecsap ujra, irja már
az ős baj lázvonalát a láthatár
sötétszürke táblájára a madár.

1940

Read Full Post »

E mai napot is,
zsákmányát a vadász,
fuvarát a kocsis,
fáradalmát az arató,
hazahoztam.

Az ablakfény, mely az éjben vigyáz:
a Jó a Rosszban.
A ház: ahol valaki hazavár.
Ez a helyem,
a bérem mégis egy falat halál.
Nem a szív: a lét lett istentelen.
Aludj velem.

1965

Read Full Post »

Hátam mögött – szívem is hallja,
törik az őszi fű,
Te jössz, tudom. Miről?
A lépted nesze is gyönyörű.

Gyönyörű lesz, ha megjelensz
már csak egy pillanat.
Gyönyörű rögtön a világ,
mihelyt része vagy.

Fásult volt, borús a szívem,
szomorú, keserű.
Ha benne vagy,
a szívem is ragyogó, gyönyörű!

Ködös, őszi táj ez a szív,
de ha Nap besüt,
üveges lombja fölragyog,
tündöklik mindenütt.

Read Full Post »

Egymásra lelt, s rögtön kevés lett
egymásnak ujj meg ujj
és kar meg kar, majd ajk meg ajk;
több kellett válaszul.

Földmély-lakó kis állatokként,
ha fény gyúl hirtelen,
hogy búna minden porcikánk
éjedbe, szerelem!

De kint és fönt maradunk egyre,
s valami egyre hív.
Testünkben csillag-messzeségben
izzik a szív, s a szív.

Read Full Post »

Mint egy dalba, dalba, úgy burkolom magam
szerelmedbe és úgy sodortatom magam.
Nevetve fordulok, ha egy-egy szögleten
rámront az izmos szél, birkózni kezd velem.

Lépek mint részeges, kit egy dallam visz és
aki köré a bor egy régi nyárt igéz,
nem állanék meg, ha tekintetemtől e
hófedte hársfasor rügyezni kezdene.

Járok habok gyanánt futó finom havon,
mint egy tűnt lét felé s föl-fölszippantgatom
egy szép szigetvilág édes gyanta-szagát,
két kezemen maradt szerelmed illatát.

Read Full Post »

Oly időben éltem, mikor halványodtak a királyok,
hátráltak, hátráltak s hirtelen porrá estek;
a lármás hegyhatárról ingatag füst kóválygott,
ott vesztek sorra mind, nem sajnáltam őket.

Kezem hátul kulcsolva botomra nehezedtem.
Felettem évek úsztak mint fellegek oly gyorsan.
Estékre emlékszem, amikor várakoztam, s mikor körülöttem
a táj horpadni látszott, mint tenger gyors fuvalomban.

A táj, a városok, a zsarnokok szobrai,
oly esendő volt mindez, s szétnyúló mint ostoba álom!
Csak vártam utálkozva, mikor fognak már arcra omlani,
porfelhőt és bűzt vetve, végig a láthatáron.

Fejem leszegtem s álltam, vagy felnéztem vérvörösen.
Előttem vetés habzott, s mosta dühödten lábam.
Mint tőr szúrásai… hosszúkat lélekzettem.
Csak bokáig álltam ebben a világban.

Közöny és szomorúság… Egy ifjú lány állt mellettem,
alakja lágyan ingott ide-oda a szélben.
Fejét vállamra tette, sóhajtott, elaludt kimerülten.
Ez minden, minden, minden, amire még emlékszem.

Read Full Post »

Older Posts »

%d blogger ezt kedveli: