Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Archive for the ‘Fekete_István’ Category

Elmúlt az ünnep, fáradt a város,
sötét szobákban kopott fenyők,
bús gyertyacsonkok és álmos mackók,
bádog vasutak és törött hajók,
künn hull a hó az ablak előtt.

Künn hull a hó. A nagy erdők alatt
mint néma árny oson a róka.
Surran a patak mohos híd alatt,
sziszegő szél sepri a partokat,
s dúdol magának tegnap óta.

Régi a dal és régi az ünnep,
a tél havas csókja most meleg,
és tiszta, mint a szálló, szűzi hó,
mint az imádság, a legutolsó…
Itt nem múltak el az ünnepek.

Reklámok

Read Full Post »

Cinkék járnak a szívem ablakára,
a madárkákat már régen etetem,
de most már néha gondolkodni kezdek,
meddig tart vajon az életem?

Meddig tart kint a tél, belül a meleg?
Szívem mikor fog elsötétülni?
És vágyaim utolsó szép madara
mikor fog búsan elröpülni?

Read Full Post »

Hűvös, színtelen pára:
a föld s a fák lélegzete,
felhők fia, ősz uszálya,
halott hajnalok holt keze.

Majdnem nincs. Semmi… mégis
mindenütt ott van, fenn és lenn,
szájban és szívben, szóban és hitben,
és ha van: nincs, s ha nincs: Minden.

Read Full Post »

Egy küszöb, kopott, ritkán járják,
egy tölgyfa-ajtó, erős, barna.
Egy kilincs, hajlott, halkannyíló,
egy lábtörlővas, régibb fajta.

Egy szoba: csupa kedves árnyék,
egy ágy – fekvéskor megnyikkanó.
Egy lámpa: derűs sárgafényű,
s egy öreg asztal, persze: dió.

Egy képen ködös őszi-tájék,
egy ablak mely nem néz, csak lát.
Egy szék, ívelt sima karfájú,
egy kályha, s hozzá parázslapát.

Egy kutya: komoly házőrző,
– bár nincs mit őriznie soha –
egy macska is, hogy doromboljon,
s ne unatkozzon a nagy kutya.

És egy árva szomszéd is lehet!
Csak annyit tudjon, hogy ott vagyok.
És megtaláljon álmomban békén,
megtaláljon, ha meghalok.

Read Full Post »

%d blogger ezt kedveli: