Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Archive for the ‘Falcsik_Mari’ Category

levedli vörös ruháját a szenvedély
az ember kedve színt cserél
most a kék a legszebb
ez a provanszi hűs derű:
a levegő nem reszket
nem csillog nem izzad – csak van
van megfoghatatlan
mint a távolságtartó tények
átlátszó mint végül a lényeg
átlátszó és egyszerű
ízében valami új
valami ínyenc keserű

Reklámok

Read Full Post »

Falcsik Mari: El

mint akinek félig vagy már nincs is arca:
többnyire profilból gondolsz magadra
vagy felülről – nincs több mint ez a sapka

s még egy-egy kölykös félvigyor az a ferde
fintor mi őriz míg csak kilépni lenne
jó a képből s nem nézni többé erre

hanem el! csak el! az ellenkező partra!
míg majd oda se: csak végre magadba –
addig ennyi: a fintor meg a sapka

Read Full Post »

még szálldogál az éjjeli korom
a hajnal sem segít a városon
csak mint a vak

tapogat mint a kesztyűtlen kezek
a busz vasán – az is jeges hideg:
hozzáragad

szép vékony ujja – fáj a vas neki
de teszi már hogy észre sem veszi –
s a busz kiköp

s a sarki bódé mély olajszaga
elnyúlik hosszan mint az éjszaka
a gyár fölött

egyetlen fény mit nem nyel be a sár:
arany hajáról fényes szikra száll
ahogy topog

így áll a sorban a sok medve közt
mind érzéketlen odvas ördögök
csak ő vacog

nevetve fújja fázós tenyerét
tizenhat évét szórva szerteszét
hogy már vakít

arcán a fényes óvatlan mosoly
melegíti a csúszós lángoson
szép ujjait

Read Full Post »

nő vagyok: gondolkodom de nem abból tudom hogy élek
azt abból tudom hogy szenvedek
abból hogy mint valami tartály telik bennem a lélek
felgyűlve benne rengeteg
olajos vastag fájdalom
és ez korántsem érdem
nem azért érzek mert jó vagyok
csak mert bennem így mozog a sűrű vér az érben
évekig hordozódik benne az a sok
alvadhatatlan érzelem
nekem sem az: neked miért is lenne könnyű énvelem

Read Full Post »

korom virágzik ünnep únt haván
a szőnyegen még hajt a tűlevél
aranymáz hervad üzlet ablakán
színes szeméthalomba rúg a szél

kihalt a tér a Vízkereszt toroz
fülembe metsz a penge csonthideg
karmos faág a tér kövén motoz
fenyőtetem gerince megremeg

szegény fenyőfa rítus-áldozat
csontján lefoszló ünnepet talál
babrál üres cukorpapírokat
újévi szél kiéhezett sakál

Read Full Post »

elveszted őt? vagy el vagy veszve?
büszke arcéled füstbe metszve
számold csak újra sebtiben
ó hogy felhígult minden eszme!
mint olcsó fröccs e restiben
a torkodon még ezt is ereszd le
aztán csak menj menj menj ne less
se magad köré se hátra
s ha majd egy percre mégis megállnál
ne nézz tovább a cipőd orránál
úgy gyújts egy újabb cigarettára

őrült nyár jött veszett tavaszra
gyorsít az élet gyorsvonatja
bele a ködbe egyenest
hallod? most ért a nagy kanyarba
hosszan sikít a pályatest
s hol még az ősz, tél – vigyázz magadra
azért most szállj csak fel ne nézz
se magad köré se hátra
s ha állsz majd a fülkéd ablakánál
ne láss tovább az útmenti fáknál
úgy gyújts egy újabb cigarettára

Read Full Post »

friss abrosz a kézben állok a konyhában áthűlt talppal
körül zsömleillat baljósan enyhe téli hajnal
túlhordott terheket eldobálva veled bármi lenni?
igen: mielőtt nem marad magamból végképp semmi

boldogságomat én is súlyos kamatra veszem kölcsön
hagyom hát hogy a fény utolsó sejtemig betöltsön
hogy míg a túlmeleg téli nap felnyitja házainkat
betöltsön ez a szállongó idilli zsömleillat

de tudnom kell míg e friss fehér abroszra kirakodok
hogy végül csak tanúink lesznek igazi rokonok
hogy ma este is lecsurog a sötét a horizonton
hogy csak a szeretet szalmaháza igazi otthon

Read Full Post »

Older Posts »

%d blogger ezt kedveli: