Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for the ‘Falcsik_Mari’ Category

levedli vörös ruháját a szenvedély
az ember kedve színt cserél
most a kék a legszebb
ez a provanszi hűs derű:
a levegő nem reszket
nem csillog nem izzad – csak van
van megfoghatatlan
mint a távolságtartó tények
átlátszó mint végül a lényeg
átlátszó és egyszerű
ízében valami új
valami ínyenc keserű

Read Full Post »

Falcsik Mari: El

mint akinek félig vagy már nincs is arca:
többnyire profilból gondolsz magadra
vagy felülről – nincs több mint ez a sapka

s még egy-egy kölykös félvigyor az a ferde
fintor mi őriz míg csak kilépni lenne
jó a képből s nem nézni többé erre

hanem el! csak el! az ellenkező partra!
míg majd oda se: csak végre magadba –
addig ennyi: a fintor meg a sapka

Read Full Post »

még szálldogál az éjjeli korom
a hajnal sem segít a városon
csak mint a vak

tapogat mint a kesztyűtlen kezek
a busz vasán – az is jeges hideg:
hozzáragad

szép vékony ujja – fáj a vas neki
de teszi már hogy észre sem veszi –
s a busz kiköp

s a sarki bódé mély olajszaga
elnyúlik hosszan mint az éjszaka
a gyár fölött

egyetlen fény mit nem nyel be a sár:
arany hajáról fényes szikra száll
ahogy topog

így áll a sorban a sok medve közt
mind érzéketlen odvas ördögök
csak ő vacog

nevetve fújja fázós tenyerét
tizenhat évét szórva szerteszét
hogy már vakít

arcán a fényes óvatlan mosoly
melegíti a csúszós lángoson
szép ujjait

Read Full Post »

nő vagyok: gondolkodom de nem abból tudom hogy élek
azt abból tudom hogy szenvedek
abból hogy mint valami tartály telik bennem a lélek
felgyűlve benne rengeteg
olajos vastag fájdalom
és ez korántsem érdem
nem azért érzek mert jó vagyok
csak mert bennem így mozog a sűrű vér az érben
évekig hordozódik benne az a sok
alvadhatatlan érzelem
nekem sem az: neked miért is lenne könnyű énvelem

Read Full Post »

korom virágzik ünnep únt haván
a szőnyegen még hajt a tűlevél
aranymáz hervad üzlet ablakán
színes szeméthalomba rúg a szél

kihalt a tér a Vízkereszt toroz
fülembe metsz a penge csonthideg
karmos faág a tér kövén motoz
fenyőtetem gerince megremeg

szegény fenyőfa rítus-áldozat
csontján lefoszló ünnepet talál
babrál üres cukorpapírokat
újévi szél kiéhezett sakál

Read Full Post »

elveszted őt? vagy el vagy veszve?
büszke arcéled füstbe metszve
számold csak újra sebtiben
ó hogy felhígult minden eszme!
mint olcsó fröccs e restiben
a torkodon még ezt is ereszd le
aztán csak menj menj menj ne less
se magad köré se hátra
s ha majd egy percre mégis megállnál
ne nézz tovább a cipőd orránál
úgy gyújts egy újabb cigarettára

őrült nyár jött veszett tavaszra
gyorsít az élet gyorsvonatja
bele a ködbe egyenest
hallod? most ért a nagy kanyarba
hosszan sikít a pályatest
s hol még az ősz, tél – vigyázz magadra
azért most szállj csak fel ne nézz
se magad köré se hátra
s ha állsz majd a fülkéd ablakánál
ne láss tovább az útmenti fáknál
úgy gyújts egy újabb cigarettára

Read Full Post »

friss abrosz a kézben állok a konyhában áthűlt talppal
körül zsömleillat baljósan enyhe téli hajnal
túlhordott terheket eldobálva veled bármi lenni?
igen: mielőtt nem marad magamból végképp semmi

boldogságomat én is súlyos kamatra veszem kölcsön
hagyom hát hogy a fény utolsó sejtemig betöltsön
hogy míg a túlmeleg téli nap felnyitja házainkat
betöltsön ez a szállongó idilli zsömleillat

de tudnom kell míg e friss fehér abroszra kirakodok
hogy végül csak tanúink lesznek igazi rokonok
hogy ma este is lecsurog a sötét a horizonton
hogy csak a szeretet szalmaháza igazi otthon

Read Full Post »

nem kérdem már hogy lett volna
hogyha nem így

lassan múló hosszú éj ez
nem szeretem

de nem kell többé emlékeznem
továbbvinni sincs már kedvem
itt lerakom

a mi házunk nem lett törvény

– ez a lassú éj is múlik

csöndje a múltra csukódik
épp jókor – fárad a szívem

csönd

belekong
s négyig számol zengő messzi harang

bezubog a hang

de megint:
csönd

Read Full Post »

felázott rossz utakon idetévedt kicsi ember
reszketünk: nem tudhatom én se nincs-e nálam fegyver
s mi hívott: meleg alom rejtett vacok közös rongya
vagy csak a híg patanyom s lesz-e barlang lesz-e horda
vagy csak a nyíló kezek ez a félig kinyílt lélek
amiből nem ismerek csak annyit hogy én is félek

Read Full Post »

nahát az ötven
pedig én lassan jöttem

lépésben mérve
kezdetben évről évre

az ember feljő
s harminctól ott a lejtő

onnan már csúszda
mintha valami húzna

meglök a negyven
sikerül nem kiesnem

s röpít az ötven
körül a baljós ködben

szabályos röpte:
a kő lábamhoz kötve

mit hát a könnyek
lefele sokkal könnyebb

Read Full Post »

vagyok ami tudok
lettem aki lettem
nem is volt esély
mássá lennem
sem másképp lenni
sem valaki másnak
véget kell vetni
hiú tanulásnak

Read Full Post »

sose tudni mikor jössz megint
hogy elvesztek vagy kapok valamit
és azt se hogy mért azt amit éppen
de a programomhoz nem feltétlen
illeszthető ami adatik

én bölcsülök te szeszélyes maradsz
mást várnék ha ütsz ha simogatsz
ha mégis meglesz mit már nem reméltem:
nem biztos hogy követed az éhem
ha a rended szerint enni adsz

Read Full Post »

másutt hol is ülhettem volna
megint az örök Duna-parton
ültem képem a szélbe tolva
a vizes korláton s kitartón
lestem rakparti görbe torzó
hogy a nyüzsgő buszállomáson
egy pad: mintha feltört koporsó
s hogy a sok egymást érő lábnyom
között a pad körüli sárban
ázik az orbáncfű virága –
no lám a maga műfajában
nyár volt ez is: virágos sárga
igen nyár volt: a legutolsó
a maga szörnyű műfajában
néztem meredten girhes torzó
hogy küzd a sárga fény a sárban
amibe újabb lábak léptek
istenem ha egy cigarettám
volna gondoltam ha csak még egy
az életemet odaadnám –
és a vízzel telt lábnyomokban
barnultak már az ázott szirmok
nem volt egy érv mozdulni onnan
de ott kivárni sem volt indok
mikor dob le a vizes korlát –
s az esőverte Bem rakparton
hat óra lett: súlyos harangját
kondította az Anna-templom
s a zúgó tornyok légterében
egy sirály villant majd megint egy
s hogy én megyek vagy jönnek értem
mindegy lett már egészen mindegy

Read Full Post »

mi közöm volt nekem az efféle szálkás tusrajzokhoz
a sárral összefagyott szalmatörekhez
a bőrt húzó szívet szorító nagy hideghez
a kínhoz – vagy csak a kemény kicsi gondhoz?

nem vágytam én még átlátszó tavaszra se
csak a nyár az a testre maszatolt csillogó
ruha a kreolnak az a tömör sárgás bársonya
a simuló vörös napselyem: az volt az enyém

kerültem én az életem is ha rásötétedett –
s most nyugton várom hogy itt érjen a tél
nem pakolok ahogy az első köddel
riadalom vegyül az állathangba

maradok – ebben a téli szerelemben
a virradat rendesen álmatlanul ér
és szokatlan nyugalom fog el
látván hogy itt minden fehér vagy fekete

Read Full Post »

várj csak ne mozdulj rögzítsd ezt a képet
most még cirókás csiklandós az élet
mint lábad közt a gerjedt napsütés
tested fogékony kéjre bűzre-ízre
míg hasra fekve bámulsz rá a vízre
vidor hullámok szabdalják a fényt
innen megérzed ódorját a napnak:
ázó moszatból hozzád ér a halszag
erős bajszával orrba szúr a gyom
csönded zavarva szól egy fürge fűrész
nyughass mit ugrálsz nemsokára túllész
e rózsaszínkék szagló alkonyon:
ősz lesz hamar bár még e giccs takarja
mind több sötétet hord a felhő alja
ólmos súlyával nem bír már a nyár
más ég gyülekszik: hűvös tiszta vastag
szürkére kopva hátterébe fagynak
strandlabda ember berki kismadár

Read Full Post »

Older Posts »