Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Archive for the ‘Böröczki_Mihály’ Category

Jaj, azokon a metsző télidőkön,
csak Isten adott akaratot kölcsön,
egy szál fejszével, s fagyott türelemmel
ment tuskót nyúzni a falusi ember,
és ásó, csákány, étek a gyomornak,
hogy jusson erő nyélnek és maroknak,
s a csákány járta körbe, bírt a méllyel,
a fejszeél az agácagyökérrel,
s míg húzva-vonva-nyögve kiemelték,
a nyélre fagyott néha a verejték,
csak gyűltek sorba, s ínba fogva végre
fölkászálódtak a roggyant szekérre,
majd jött az udvar, egyik, meg a másik,
kivárva, amíg mind a földre vásik,
aztán a másnap – különféle ékek
estek gyötörten apám erejének,
s az esti ég is ráborult a napra,
míg tűzrevaló göcsre hasogatta,
bent testünket a meleg csontig járta,
a sparhelt izzott, pattogott a kályha,
sült krumpli zsírral, amit tüze szítt meg,
s csak apám szólt – ez kétszer melegített.

Reklámok

Read Full Post »

Szomorút, gyönyörűt hangzó
örömszó, jajszó – harangszó,
égből száll, földmélybe fordul,
fehéret, feketét kondul,
bronzfényű tűzében égnek
fejkendős, kalapos vének,
tört testtel, főt hajtva, térden,
fehéren, vak feketében,
félve a harangveréstől,
csillagot tépnek az égről.

Read Full Post »

Valami megmarad a nyárból,
egy sárga dallam, sárga hang
a búzatáblák karcoló zajából.

Valami megmarad a nyárból,
kócos izzadtság, görbe dac
a régi rendre dőlt derék jajából.

Valami megmarad a nyárból,
a szikkadt jókedv, gyűrt mosoly
a fehér bélű kenyér igazából.

Read Full Post »

Mint palettát a szétfutott színek,
a földet tarka báj teríti meg,
a félig fonnyadt-száraz hullt levél
az őszi torra pózt vált, színt cserél.

A zöld a sárga tónusába fut,
tapad-zizeg a tarka-barka út,
a nap tétován méláz szerteszét,
és fénybe mártja sugár-ecsetét.

Egy csupasz ág már megadta magát,
óvón lesi teremtőjét, a fát,
ki – bár megadón áll az ősz elé –
egy ághegyet még kedvvel döf belé.

Read Full Post »

A férfi magas volt az asszony hajlott,
a fehér fürdőköpeny összetartott
két egymás mellé szépült életet,
voltak talán úgy nyolcvanévesek,
az ember föl se nézve kézzel óvta,
s a két szeretet ment összefogódzva,
az asszony nem várta, hogy lépjen-e,
úgy vitte-hordta társa hű keze,
meglassúdtak, a férfi mozgást váltott,
lepuhította a fehér kabátot,
s míg lépést váltott, mintha vétene,
hogy odébb zilált a lélegzete,
majd kezük újra összekapcsolódott,
meglépcsőzték a kapaszkodó sorsot,
a víz egy kicsit nekik reszketett,
és szépek voltak. Boldog öregek.

Read Full Post »

A négy évszak akkor még sorba látszott,
a tél hideg volt, a tavasz virágzott,
és poros-sárga íze volt a nyárnak,
az ősz örült a szőlő illatának,
ment minden renden, senki sem csalódott,
elháborúztak egymással a sorsok,
de évente akadt egy fontos ünnep,
ahol a népek boldogabbnak tűntek,
a búcsút mégis én tartottam becsben,
a kuglipályán tenger pénzt kerestem,
és akkor lett a jégverem kitárva,
a söröskorsón gyöngyözött a pára,
a nagy meleg a csizmaszárba csorgott,
de hűtötte a téli jég a torkot,
csak kevés tudás maradt meg belőle,
hogy a kocsmáros fölkészült előre,
s a tél delén nagy jégtáblákat vágtak,
a föld alatt ügyködtek szalmaágyat,
a régi szokást kézről-kézre adták,
meg vitték egy-két házhoz hűs darabját,
de híján tej se romlott – bárki tudta
lelógatni egy kötélen a kútba,
s én mégis érzem, hogy a nyári jégből
hűs víz csorog egy kisgyerek-tenyérből.

Read Full Post »

Borult az ég, esőre gyűjt a május,
dús nektár íztől duzzad a virághús,
és kiszívják a mérhetetlen éhet
a virágszirmok öléből a méhek,
elképesztően egyszerű a nász itt,
a levegő a levegővel párzik,
a zöld kilép egy táncra önmagából,
és maga szülte színekkel viháncol,
a csönd a felhők grádicsára lépked,
az összes illat illón fölfelé megy,
valami ősi ajzza föl a fákat,
aztán a szirmok illőn összeállnak,
a lassú csoda izzik, mint a katlan,
egyébként minden őrült mozdulatlan.

Read Full Post »

Older Posts »