Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Archive for the ‘Baranyi_Ferenc’ Category

Valami volt a hó alatt,
ami megállt a sarjadásban,
mert korán jött napsugarak
csaptak meg minket, mint az áram,
hökkenve engedett a hó,
s amit takart, az égre tárta,
pedig csak lassan oldható a fagy,
korántsem egy csapásra.
Nem volt egyéb a ragyogás,
mely pórusainkból kiserkedt,
mint elhibázott ráadás,
hisz előlegben érkezett meg,
sietős áldását a fény
áldatlanul ránk záporozta,
s kifeslett a szirmos remény,
mielőtt szárba szökkent volna.

Reklámok

Read Full Post »

És hamarosan a vizeknek
partjai rommá kövesednek,
s dideregnek olajba mártott
köntösükben a kormoránok.
És hamarosan összezárul
utunkon az elöl s a hátul,
a kezdet egybeér a véggel,
csak egy utolsót estebédel.
És hamarosan vágyainkra
nem les gyutacs-bújtatta szikra,
a robbanások szép kegyelmét
faggyúba ágyazzák az esték.
És hamarosan megcsikordul
a mindenség a hantokon túl,
kozmikus rozsdát záporozva
a földregázolt csillagokra.
És hamarosan összeállnak
fekete tömbökké az árnyak,
födve az ég kihasadt rését.
És hamarosan a sötétség.

Read Full Post »

Bolond kedvem dunántúli árnyas erdőben maradt.
Most hiába vártok tőlem szívderítő songokat:
bolond kedvem dunántúli árnyas erdőben maradt.

Reményem is tompazöld már, mint az erdei moha,
megremeg az éjszakában, mint a szélcibálta fa,
megremeg az éjszakában és hív minden éjszaka.

Mit kiáltottál felém? Jaj, nem tudom már, kedvesem!
Kár, hogy a hatalmas erdő oly parányi volt nekem.

Mondd, mi történt, őzek őze, mért futottál messzire?
És mi történt énvelem, hogy nem várok már semmire?
Tollal sebzem szívemet csak, folyton verset vérzek én,
ahelyett, hogy erdőt járnék húshagyó kedd éjjelén,
nem tudom, hogy merre mentél, hol vadászod önmagad?

Szívemben a szomorúság úgy világít, mint a nap.

Read Full Post »

Mit ér a legszentebb erény, ha
bűnnek láthatja bárki azt?

Ki sziklával rombol – mit ér, ha
belőle vizet is fakaszt?

Ki szabja meg a lét határát
s halált erénnyé ki avat?

Ki számol el a világgal,
hogy adós sehol nem marad?

Ki? Mit? Miért? Mivégre? Meddig?
A kérdések mentsége véd,

hogy ki ne egyezzen az ember
saját magával semmiképp.

1988

Read Full Post »

Mióta biztosan tudod,
hogy létezésed éltet engem:
képzelt fölény duruzsoló
biztonságát se szítja bennem
kétségeid sóhaj-szele-
hamuvá lett lobogó gőgöm,
elfognám szél-szerelmedet,
hogy örökké nálam időzzön.

Már gyermekláncfű-bolyhait
lefújtad mind a kétkedésnek,
a „szeret – nem szeret” pihék
úgy fogytak el, ahogy remélted;
szeret – vallott a sorsvirág
s lehet: e vallomás a veszte…
Talán szeretlek? – megszeretsz.
Szeretlek! – s talán nem szeretsz te.

Úgy vagyok, mint aki magát
megadta épp a harcmezőkön,
s várja, hogy ellensége most
elfogja vagy szívébe lőjön,
rejtélyességem fegyverét
önként, feladva félredobtam
s hogy foglyul ejts – azt várom én
végleges-kiszolgáltatottan.

Read Full Post »

Oly egyszerű ez: ha elvesztelek –
belepusztulok. Bármi lesz veled:
autó üt el, cserép zuhan le rád,
vagy ravatalod lesz a betegágy –
én utánad halok, nincs más utam.
A sorsomat kezelni egymagam
már túlontúl önállótlan vagyok,
élek, ha élsz – s ha meghalsz, meghalok.
Oly egyszerű ez. Semmi komplikált
nincs abban, hogy csakis harmóniát
fog fel fülem, hangom is puszta csend,
ha nincs másik hang, mellyel összecseng.
Megírták mások már, mi vagy nekem:
lányom, anyám, húgom és kedvesem,
testnek s kenyér, parasztnak a föld,
prófétának ige, mely testet ölt,
te vagy a fény az éjszakában – oly
banális mindez s mégis oly komoly.
Nekem te vagy a velem-futó magam:
kétágú útnak egy iránya van
s ágaink párhuzama oly szoros,
hogy a tekintet szinte összemos.
Értsd meg tehát, hisz olyan egyszerű:
mikor magadhoz – hozzám vagy te hű,
magaddal azonos csakis velem
lehetsz mindig már.
Ez a szerelem.

Read Full Post »

Nincs mit mondanom,
nincs mit mondanod.
Szemed jégvirág borítja,
már mögé nem láthatok.

Nincs mit mondanod,
nincs mit mondanom.
Párosan viselt magányunk
súlya nem megosztva nyom:
egészben a válladon,
egészben a vállamon.

Ne értsd félre, ha kereslek:
rádtalálnom nem öröm,
tűnt ölelés emlékétől
únt öleléshez szököm.

Varázsod szét így töröm.

Válni kell.
Önvédelemből hagylak el,
s fel nem cseréllek senkivel.

Válni kell.
A szív nem nézi, mit cipel,
csak éppen már nem bírja el.

Read Full Post »

Older Posts »

%d blogger ezt kedveli: